Messi első meccsén betalált, kitört a népünnepély
Kedden edzett először új csapatával az argentin világbajnok, de már beilleszkedett.
Kedden edzett először új csapatával az argentin világbajnok, de már beilleszkedett.
Az önként vállalt szabályok nagy eredmények a Fehér Ház szerint.
Hatalmasat zakózott a fővárosi csapat a BL-ben, ami miatt Csercseszovnak mennie kellett. Már be is jelentették, hogy ki váltja.
Kerkez Milos az AFC Bournmouth csapatát erősíti.
Lézeres műszerrel megtalálták az egykori csongrádi földvárat, amelyről Anonymus is írt. Mégpedig ott, ahol a néphagyomány szerint lennie kell: a műemléki védettségű Belsőváros, a halászházak alatt. Mihez kezd a régész, ha nincs lehetőség hagyományos ásatásra?
0-3. Gyatra játékkal kapott ki a magyar bajnok a Kí Klaksvíktól. „Ruszkik haza” – kiabálták a fradi szurkolói Csercseszov edzőnek.
A 22 éves kiskunhalasi férfi azt állította, kristályozott, és úgy képzelte, a hűtőszekrény „térkapu”.
A 35 éves T. Róbert megölte barátnőjét, elindult, aztán visszafordult a lakásba esernyőért, mivel eleredt az eső.