Viharjelzés délutánra: felhőszakadás, jégeső, erős szél

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. augusztus 12.

Élet + Mód

Főként a Dunántúl érintett.

Zivatarveszély miatt a fél országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Azt írták: késő délutánig, kora estig a Dunántúlon (nagyobb eséllyel a hegyvidéki tájakon) és a középső megyékben alakulhatnak ki elszórtan zivatarok, egy-egy helyen felhőszakadással (25-30 milliméter körüli csapadékkal), jégesővel, illetve 60 kilométer/óra feletti széllel.

Így aztán elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarveszély miatt: Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében jelenleg is. Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére pedig felhőszakadás veszélye miatt is kiadtak elsőfokú figyelmeztetést.

Este már várhatóan újra nyugodtabb lesz az időjárás, csütörtök délig már nem valószínű zivatar. Csütörtök délutántól azonban előbb a Dunántúl nyugati felén, estétől már az Északi-középhegység térségében várhatóak zivatarok, amelyekhez felhőszakadás, jégeső és viharos széllökés társulhat.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).