Edző, doktor, rektor

  • Kálmán C. György
  • 2015. július 12.

Első változat

Persze, őrületes baromság, hogy Mocsai Lajos edzőt a Debreceni Egyetem (a bölcsészettudomány!) díszdoktorává akarja avatni. De emögött az egyetemi tudományos és adminisztratív rendszer zűrjei is ott vannak (meg persze a politika).

Mielőtt mindenféle oldalról bárkik nekem zúdulnának, leszögezem: az, hogy Mocsai Lajos kézilabdaedzőt a Debreceni Egyetem minden jel szerint díszdoktorrá fogja kinevezni, és ennek megfelelően doktorként ül majd a Testnevelési Egyetem rektori székében – felháborító, elképesztő és nevetséges. Külön agyrém, hogy a sportember a bölcsészettudományok doktora lesz, jobb híján, mert az egyetem doktori iskolái között nincs sporttárgyú (márpedig doktor, még ha dísz- is, csak doktori iskolához kapcsolódva nevezhető ki). Szóval: aki ezen háborog, jól teszi.

Csakhogy.

Jól vannak kitalálva a szabályok? Úgy értem: biztos, hogy rendjén van az, hogy az egyetemi oktatóknak tudományos munkásságot kell felmutatniuk, éspedig úgy, hogy ez publikációkban, előadásokban, konferenciákban (és az ezekre történő minél több hivatkozásban) legyen megragadható? És ez minden területen egyformán igaz kell, hogy legyen? Továbbá: ki legyen a vezető? A legjobb, legtermékenyebb és legnagyobb hatású tudós legyen a rektor, a dékán, a tanszékvezető?

Állami Mocsai

 

Fotó: MTI/EPA

Gondoljuk végig, csak felületesen. Ha mindezt komolyan vennénk, akkor a testnevelést meg a művészeteket oktató egyetemekről (karokról, szakokról) páros lábbal kellene (lehetne) kirúgni az oktatók nagy részét. A legnagyszerűbb zeneszerzők, filmrendezők vagy edzők elég gyöngén teljesítenek külföldi tudományos publikációk területén, biztos vagyok benne, hogy a fokozatot (a doktori címet), amit előbb-utóbb kötelező megszerezniük, keservesen és nem mindig egészen szabályosan hozzák tető alá. (Mint a párizsi esetében: jobb, ha nem tudjuk, hogy készül.) Teljesen igazuk van az egyetemeknek, hogy olyan esetekben, ahol a kiválóság és rátermettség nyilvánvaló, nem keserítik az oktatók életét ilyen baromságokkal. (Persze a helyzet bőven elég tisztázatlan ahhoz, hogy Beethovent vagy Papp Lacit bármikor ki lehessen paterolni, ha kell a helyük, túl sokat kell nekik fizetni, vagy nem tetszik a pofájuk.)

Ami azt illeti, más területeken sem valami hasznos, ha mereven ragaszkodnak a formális kritériumokhoz. Ha egy kémikus vagy ókortörténész évekig nem tudja igazolni hipotézisét, hiába dolgozik éjt nappallá téve, attól még nem lesz rosszabb tudós – csak egy darabig eredménytelen, nincs mit publikálnia; van ilyen. A szótár, a kritikai kiadás vagy az ázalagok rendszertani összefoglalója évekig készülhet, akár egy évtizedig is; csak nem dobják ki a hozzáértő és odaadó tudóst? Sőt olyanok is vannak, akik remek oktatók, csak valamiért nehezen és keveset publikálnak. Nekik is helyük lehet az egyetemen.

Ami a teljesítmény, a tudományos rang és a hivatali pozíció összefüggését illeti: ki mondta, hogy a rektorság (dékánság, de akár a tanszékvezetés) éppen azoknak való, akik a legjobbak tudósnak? Rengeteg adminisztráció, formalitások, protokoll, értekezletek, meg szervezői készség, a folyamatok átlátása, irányítani és parancsolni tudás egyfelől – és emberi érzékenység, empátia és rugalmasság másfelől: miért éppen egy tudós egyesítené ezeket a tulajdonságokat? És volna ideje bármi értelmes tudományos munkára, ha ilyen pozícióba kerülne? Más országokban egyáltalán nem evidens, hogy adminisztratív pozíció és tudományos érdem együtt jár. Gondoljunk csak bele: hány remek egyetem rektorának, dékánjának, tanszékvezetőjének a nevére emlékszünk? És viszont: hány jeles tudósról tudjuk, hogy élete valamely szakaszában rektor (dékán, tanszékvezető) volt? (Megfejtés: ki a francot érdekel?)

Vissza Mocsaihoz. Mi a tanulság?

Nem baj, ha egy edző, aki állítólag kiváló, mindenféle tudományos teljesítmény nélkül is taníthat a testnevelésre szakosodott egyetemen. Nem kell ehhez semmilyen doktornak lennie, még akár az érettségit sem várnám el. Ha oktatásából sokat profitálhatnak a hallgatók, akkor hajrá. Viszont hogyha így van – mi az ördögnek kellene kidekorálni mindenféle tudományos rangokkal? Kit érdekel? Kinek kell ez? Ha úgy tetszik, ez megalázó: azt, aki remekül ért a szakmájához, „fölsegítik”, magasabb és elegánsabb polcra teszik, mint ha nem volna elég, amit produkál. S ha már mindez mégis megtörtént – ki mondta, hogy a (tudományos ranggal feldíszített, szakmájához jól értő) személy a vezetésre is alkalmas? Ki mondta, hogy aki jó, az legyen doktor (bármi áron), és legyen neki irányító rangja is?

Magyarán: Mocsai esete botrányos, szégyenletes, jó esetben vicces. De mögötte strukturális (és gondolkodásbeli) bajok tömege van. Persze, a politika is – de hogy mindezt meg lehet csinálni, azt a politika csak kihasználja.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.