Mielőtt mindenféle oldalról bárkik nekem zúdulnának, leszögezem: az, hogy Mocsai Lajos kézilabdaedzőt a Debreceni Egyetem minden jel szerint díszdoktorrá fogja kinevezni, és ennek megfelelően doktorként ül majd a Testnevelési Egyetem rektori székében – felháborító, elképesztő és nevetséges. Külön agyrém, hogy a sportember a bölcsészettudományok doktora lesz, jobb híján, mert az egyetem doktori iskolái között nincs sporttárgyú (márpedig doktor, még ha dísz- is, csak doktori iskolához kapcsolódva nevezhető ki). Szóval: aki ezen háborog, jól teszi.
Csakhogy.
Jól vannak kitalálva a szabályok? Úgy értem: biztos, hogy rendjén van az, hogy az egyetemi oktatóknak tudományos munkásságot kell felmutatniuk, éspedig úgy, hogy ez publikációkban, előadásokban, konferenciákban (és az ezekre történő minél több hivatkozásban) legyen megragadható? És ez minden területen egyformán igaz kell, hogy legyen? Továbbá: ki legyen a vezető? A legjobb, legtermékenyebb és legnagyobb hatású tudós legyen a rektor, a dékán, a tanszékvezető?
| ||
Gondoljuk végig, csak felületesen. Ha mindezt komolyan vennénk, akkor a testnevelést meg a művészeteket oktató egyetemekről (karokról, szakokról) páros lábbal kellene (lehetne) kirúgni az oktatók nagy részét. A legnagyszerűbb zeneszerzők, filmrendezők vagy edzők elég gyöngén teljesítenek külföldi tudományos publikációk területén, biztos vagyok benne, hogy a fokozatot (a doktori címet), amit előbb-utóbb kötelező megszerezniük, keservesen és nem mindig egészen szabályosan hozzák tető alá. (Mint a párizsi esetében: jobb, ha nem tudjuk, hogy készül.) Teljesen igazuk van az egyetemeknek, hogy olyan esetekben, ahol a kiválóság és rátermettség nyilvánvaló, nem keserítik az oktatók életét ilyen baromságokkal. (Persze a helyzet bőven elég tisztázatlan ahhoz, hogy Beethovent vagy Papp Lacit bármikor ki lehessen paterolni, ha kell a helyük, túl sokat kell nekik fizetni, vagy nem tetszik a pofájuk.)
Ami azt illeti, más területeken sem valami hasznos, ha mereven ragaszkodnak a formális kritériumokhoz. Ha egy kémikus vagy ókortörténész évekig nem tudja igazolni hipotézisét, hiába dolgozik éjt nappallá téve, attól még nem lesz rosszabb tudós – csak egy darabig eredménytelen, nincs mit publikálnia; van ilyen. A szótár, a kritikai kiadás vagy az ázalagok rendszertani összefoglalója évekig készülhet, akár egy évtizedig is; csak nem dobják ki a hozzáértő és odaadó tudóst? Sőt olyanok is vannak, akik remek oktatók, csak valamiért nehezen és keveset publikálnak. Nekik is helyük lehet az egyetemen.
Ami a teljesítmény, a tudományos rang és a hivatali pozíció összefüggését illeti: ki mondta, hogy a rektorság (dékánság, de akár a tanszékvezetés) éppen azoknak való, akik a legjobbak tudósnak? Rengeteg adminisztráció, formalitások, protokoll, értekezletek, meg szervezői készség, a folyamatok átlátása, irányítani és parancsolni tudás egyfelől – és emberi érzékenység, empátia és rugalmasság másfelől: miért éppen egy tudós egyesítené ezeket a tulajdonságokat? És volna ideje bármi értelmes tudományos munkára, ha ilyen pozícióba kerülne? Más országokban egyáltalán nem evidens, hogy adminisztratív pozíció és tudományos érdem együtt jár. Gondoljunk csak bele: hány remek egyetem rektorának, dékánjának, tanszékvezetőjének a nevére emlékszünk? És viszont: hány jeles tudósról tudjuk, hogy élete valamely szakaszában rektor (dékán, tanszékvezető) volt? (Megfejtés: ki a francot érdekel?)
Vissza Mocsaihoz. Mi a tanulság?
Nem baj, ha egy edző, aki állítólag kiváló, mindenféle tudományos teljesítmény nélkül is taníthat a testnevelésre szakosodott egyetemen. Nem kell ehhez semmilyen doktornak lennie, még akár az érettségit sem várnám el. Ha oktatásából sokat profitálhatnak a hallgatók, akkor hajrá. Viszont hogyha így van – mi az ördögnek kellene kidekorálni mindenféle tudományos rangokkal? Kit érdekel? Kinek kell ez? Ha úgy tetszik, ez megalázó: azt, aki remekül ért a szakmájához, „fölsegítik”, magasabb és elegánsabb polcra teszik, mint ha nem volna elég, amit produkál. S ha már mindez mégis megtörtént – ki mondta, hogy a (tudományos ranggal feldíszített, szakmájához jól értő) személy a vezetésre is alkalmas? Ki mondta, hogy aki jó, az legyen doktor (bármi áron), és legyen neki irányító rangja is?
Magyarán: Mocsai esete botrányos, szégyenletes, jó esetben vicces. De mögötte strukturális (és gondolkodásbeli) bajok tömege van. Persze, a politika is – de hogy mindezt meg lehet csinálni, azt a politika csak kihasználja.
