Figyelj kicsit reám, ősz öregapádra, ifjú barátom. Az ölembe ne ülj, ahhoz már nagy vagy.
Panaszkodsz nekem, hogy jól kvalifikált, tetterős és kreatív munkaerő létedre szégyenletesen keveset keresel, hogy hónap végén komoly gondjaid vannak, hogy önálló lakásra, családalapításra nem is gondolhatsz. Bezzeg mások, mondod. Csillogó új autókban suhannak kertvárosi villáikba, oda és akkor mennek nyaralni, ahová és amikor kedvük tartja.
De gondolkodj egy kicsit másképpen, te bohó ifjú.
Az emberek között úgy van megosztva a munka, hogy nem mindegyikért fizetnek eleget, igen, ezt belátom. Ezért méltatlankodsz, megértem. De – másfelől – a munkák megosztása más értékrend szerint is mérhető.
Vegyünk néhány példát. Takarítás, utcaseprés, kútásás, szennyvízszippantás, hullamosás, kubikolás, szemétszállítás (kukás tevékenység), mosogatás. Ugye, nem lett volna jó érzés, ha az iskolában megkérdezik, hogy mi az anyukád-apukád foglalkozása, és ezek valamelyikét kell válaszolnod? (Esetleg azt válaszoltad volna: higiéniai asszisztens, talajmegmunkálási tanácsadó, újrahasznosítási előadó.) Ezek nagyon alacsony presztízsű munkák – melyik ezért, melyik azért. Egy részük nyilván azért, mert a szeméttel, a bomlástermékekkel, a piszokkal vagy a halállal van kapcsolatban, ettől irtózunk, szívesen átengedjük másnak, hogy effélével foglalkozzon. Vagy – mások – azért, mert a nyers erőn kívül (úgy hisszük) nincs is másra szükség az elvégzésükhöz, izomból és kitartásból bárki megcsinálja.
| ||
Bármennyire fontos is az odafigyelés, a gondosság, bizonyos szakértelem és tapasztalat, ilyen munkákat a képzetlenek vállalnak, és olyanok, akiknek végképp nem jut más. Ráadásul rosszul is keresnek vele – holott a logikus az volna, hogy jól fizessék meg azokat, akik olyasmit csinálnak, amit más nem szeretne helyettük vállalni.
Na most. Vannak munkák, amelyeket jól megfizetnek, de azért a presztízsük igencsak kétes. Ha sok pénzt akarsz keresni, persze vállalhatsz effélét is, de jól gondold meg. Főleg: gondolj születendő gyermekedre. Hogy ő mit fog szólni.
Nézz a jövőbe, és képzeld el a kikerekedett, ártatlan gyermekszemeket, és a csodálkozva elnyíló csöppnyi ajkakat, amint azt kérdezik: „Mama (vagy papa, nemedtől függően), te tényleg a kormány pénzén védelmezed a kormányt? Mama (vagy papa), igaz az, hogy te sok tízezerért írsz blogokat az állami hírközlés megrendelésére? Álruhás építőipari vállalkozó vagy?” És halld meg előre, lelki füleiddel, amint a gyermekszoba magányában a kisded belesírja a párnába: „Hát mit mondok holnap az osztályfőnöki órán? Mindenki másnak rendes szülei vannak – utcaseprők, közmunkások, prostituáltak. Miért is nem lett az én anyukám (apukám) becsületes kukás vagy hullamosó?” És vigasztalhatatlanul zokog.
