Foglalkozások

  • Kálmán C. György
  • 2015. május 8.

Első változat

Sok foglalkozás túlságosan kevés pénzzel jár, ezek között soknak nagyon alacsony a presztízse is. De vajon vállalnánk sok pénzzel járó, de kétes munkákat?

Figyelj kicsit reám, ősz öregapádra, ifjú barátom. Az ölembe ne ülj, ahhoz már nagy vagy.

Panaszkodsz nekem, hogy jól kvalifikált, tetterős és kreatív munkaerő létedre szégyenletesen keveset keresel, hogy hónap végén komoly gondjaid vannak, hogy önálló lakásra, családalapításra nem is gondolhatsz. Bezzeg mások, mondod. Csillogó új autókban suhannak kertvárosi villáikba, oda és akkor mennek nyaralni, ahová és amikor kedvük tartja.

De gondolkodj egy kicsit másképpen, te bohó ifjú.

Az emberek között úgy van megosztva a munka, hogy nem mindegyikért fizetnek eleget, igen, ezt belátom. Ezért méltatlankodsz, megértem. De – másfelől – a munkák megosztása más értékrend szerint is mérhető.

Vegyünk néhány példát. Takarítás, utcaseprés, kútásás, szennyvízszippantás, hullamosás, kubikolás, szemétszállítás (kukás tevékenység), mosogatás. Ugye, nem lett volna jó érzés, ha az iskolában megkérdezik, hogy mi az anyukád-apukád foglalkozása, és ezek valamelyikét kell válaszolnod? (Esetleg azt válaszoltad volna: higiéniai asszisztens, talajmegmunkálási tanácsadó, újrahasznosítási előadó.) Ezek nagyon alacsony presztízsű munkák – melyik ezért, melyik azért. Egy részük nyilván azért, mert a szeméttel, a bomlástermékekkel, a piszokkal vagy a halállal van kapcsolatban, ettől irtózunk, szívesen átengedjük másnak, hogy effélével foglalkozzon. Vagy – mások – azért, mert a nyers erőn kívül (úgy hisszük) nincs is másra szükség az elvégzésükhöz, izomból és kitartásból bárki megcsinálja.

false

Bármennyire fontos is az odafigyelés, a gondosság, bizonyos szakértelem és tapasztalat, ilyen munkákat a képzetlenek vállalnak, és olyanok, akiknek végképp nem jut más. Ráadásul rosszul is keresnek vele – holott a logikus az volna, hogy jól fizessék meg azokat, akik olyasmit csinálnak, amit más nem szeretne helyettük vállalni.

Na most. Vannak munkák, amelyeket jól megfizetnek, de azért a presztízsük igencsak kétes. Ha sok pénzt akarsz keresni, persze vállalhatsz effélét is, de jól gondold meg. Főleg: gondolj születendő gyermekedre. Hogy ő mit fog szólni.

Nézz a jövőbe, és képzeld el a kikerekedett, ártatlan gyermekszemeket, és a csodálkozva elnyíló csöppnyi ajkakat, amint azt kérdezik: „Mama (vagy papa, nemedtől függően), te tényleg a kormány pénzén védelmezed a kormányt? Mama (vagy papa), igaz az, hogy te sok tízezerért írsz blogokat az állami hírközlés megrendelésére? Álruhás építőipari vállalkozó vagy?” És halld meg előre, lelki füleiddel, amint a gyermekszoba magányában a kisded belesírja a párnába: „Hát mit mondok holnap az osztályfőnöki órán? Mindenki másnak rendes szülei vannak – utcaseprők, közmunkások, prostituáltak. Miért is nem lett az én anyukám (apukám) becsületes kukás vagy hullamosó?” És vigasztalhatatlanul zokog.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.