Volt valaha egy olyan játék – nagyobb társaságban órákig el lehetett röhögcsélni rajta –, hogy próbáljuk meg, legalább elméletben, kijátszani a hirdetésekre vonatkozó (akkoriban) nagyon szigorú és prűd szabályozásokat. Vagyis: hogyan lehet tiltott, féllegális vagy kényes tartalmakat formailag elfogadható és erősen kódolt formába önteni úgy, hogy bármely lap zokszó nélkül és jóhiszeműen közölje, az üzenet mégis átmenjen.
Ilyesmire gondoljunk például: vadul szenvedélyes, idősödő hölgy hosszú, forró délutánokra keres anyagi ellenszolgáltatás fejében, testileg bizonyos helyen kiemelkedő adottságú, fiatal partnert. Tessék ezt úgy megfogalmazni, hogy a hirdetés rovat „Házasság” rubrikájába beférjen. Vagy: nagyobb mennyiségű és jó minőségű marihuánát keresek, társasági használatra – ez kerüljön valahogy a „Használt ruhák” címszó alá. Vagy adjunk el lopott aranyholmit az „Autó adás-vétel” fejléc alatt. Nem mondom, meg kell velük dolgozni, de nem reménytelen, és nagyon szórakoztató a megfelelő megfogalmazás megtalálása.
| ||
Van ennek a játéknak olyan változata, ami nem ilyen vicces, bizonyára elég fejtörést is követel, de a szerkezete hasonló: ha például egy hirdetést kell az újságírónak úgy beleolvasztania egy cikkbe, hogy ki ne lógjon a lóláb, mégis értse, akinek szól, de az erre hivatott hatóságok meg ne büntethessék. Vagy az állami irányítás alatt működő médiumokban: bizonyos politikai elgondolásokat kell így-úgy belerejteni a sporthírektől a kabarén át az esti meséig mindenbe, ügyesen, finoman, észrevétlenül – de hatásosan.
Nem sokban különbözik ettől az, ami most történt. Valami eszelős hülyeséget (vagy hülyeségek sorozatát) úgy kell elmondani, hogy az látszólag tökéletesen kompatibilis legyen egy európai, demokratikus országban elhangzott politikai beszéddel. A hagymázas és rémületes eszmék illeszkedjenek bele a szokványos politikai szónoklatba, a közönségnek legyen az az érzése, hogy érveket, levezetést, világos okfejtést hall, tapsolja is meg, és ha kicsit is tájékozatlan (vagy a szónok feltétlen híve), eszébe se jusson, hogy voltaképpen mit hallott. Igen, a miniszterelnök (egyik) újabb beszédéről írok (itt is megvan egy részlete, és ezeken a hasábokon itt meg itt lehet róla olvasni).
Nem hiszem, hogy féktelen játékos kedvében volna a miniszterelnök. Egyesek azt mondják, a szélsőjobbhoz dörgölőzik, mások szerint egyszerűen beteg – ezt ki-ki döntse el, nyilván számos változat van még. Én csak arra szeretnék figyelmeztetni, hogy érdemes észrevenni a szórakozás lehetőségét – legalább ennyi örömünk legyen belőle, ne hagyjuk, hogy odalegyen egy esetleges és mulandó politikus miatt a humorérzékünk.
Csak két példát hoznék, miféle remek, elmemozgató időtöltésre adhat alkalmat, hogy agyament baromságokat próbálunk meg politikai szó(s)zatba mártva eladni.
1. Kannibalizmus.
Az Európai Unió élelmiszer-biztonsági szabályainak erőszakos keresztülerőltetése miatt keményen dolgozó magyar emberek kerülnek nehéz helyzetbe. Az élelmiszerekre vonatkozó EU-s szabályok egyszerűen életszerűtlenek, és nincsenek tekintettel alapvető szociális és kulturális különbségekre. A nemzeti szuverenitás elengedhetetlen része, hogy ha valaki úgy dönt, hogy embert akar enni, ezt igenis szabadon megtehesse, még ha tudjuk is, hogy ez gyakran társadalmi hátrányokkal függ össze. De ezzel a problémával szembe kell nézni, akár szokásból, vallásból, hagyományból vagy szegénységből fakad is. Legyen a magyar embereknek joga!
2. Kaloda.
Mindig is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy helyi szinten, az emberek önkormányzataiban oldjuk meg a magyar embereket kínzó, súlyos társadalmi problémákat. Ugyanilyen fontos alapelvünk, hogy bűn nem maradhat megtorlatlanul, és hogy az egész közösség előtt nyilvánvalóvá kell ezt tennünk. Nem árt az, ha mindenki szembesül azzal, milyen következményekkel jár, ha törvénybe ütköző tevékenységet folytat. Ősi hagyománya a magyaroknak, amit a nyugati erőszak sajnos feledésre ítélt, hogy a lakosság épülésére és szórakoztatására a bűnöst megfelelő büntetőeszközbe kényszerítve közszemlére tegyék, ezzel véve elejét a kihágásoknak, szabálysértéseknek, bűnöknek. Számos ország van még ma is a világon, ahol él ez a gyakorlat, és itt az ideje, hogy visszanyúljunk elődeink bölcs tradíciójához.
Csak hely híján hagyom abba, meg hogy kedves olvasóim örömét ne vegyem el. Baráti körben nagyszerű időtöltés lesz majd a vérfertőzésről, az embervadászatról, a kéjgyilkosságról vagy a csiklócsonkításról szóló miniszterelnöki beszéd részleteit kitalálni.
