Gumicsizma, pulóver

  • Kálmán C. György
  • 2015. június 25.

Első változat

Állítólag megteltek a menekülttáborok, nem tudják már ellátni a hozzánk érkezőket. Mit tehet a kormány? Húzzon gumicsizmát.

Több okból nem adnék tanácsot a kormánynak. Egyrészt eddig hiába tettem is, egy fillér pénzt nem láttam; másrészt még ha busásan megfizetnének, se tenném, nem vagyunk jóban. De most nem bírok magammal.

Ezt egyszerűen nem értem.

Állítólag nagy baj van, rengeteg a menekült, a táborokban zsúfoltság van, képtelenek vagyunk ellátni őket. Maga Kósa Lajos mondta, hogy az ország lehetetlen helyzetbe került, „az ország kapacitásai teljesen elfogytak, fizikailag nem tudunk az illegális határátlépőknek elhelyezést adni; nincs elég sátor, ágy, takaró”.  És persze több pénz (sok-sok!) kellene az uniótól, nekünk annyi minden másra kell költeni, nem bírjuk ezt már anyagilag.

Lehet, hogy így van – nehéz megállapítani, ritkán jönnek (és megbízhatatlan) híradások a menekülttáborokból, és eddig sem lehetett valami rózsás a helyzet: a kormány (sem ez, sem az előzőek) nem arról híres, hogy olyan remek körülményeket teremtett volna mindazoknak, akik kínjukban hozzánk vetődtek. Az, hogy „nincs elég sátor, ágy, takaró” minden bizonnyal nem az elmúlt hetek, napok jellemzője. Szóval: van ok kételkedni Kósa szavaiban.

false

De ha mégis így van – mit tehet ilyenkor a kormány? És itt jön a tanács.

Előveszi a szekrényből a gumicsizmát és a játszós pulóvert. Terepjáróba ül, gondterhelten mobilozik. Kialvatlanul, véreres szemmel hajnali törzstanácskozást tart. Néha (szigorúan csak bejárás közben, míg kezet ráz a környéken sündörgő szociális munkásokkal) interjút is ad arról, hogy nehéz a helyzet, de jól haladunk, mindenki megteszi, ami tőle telik.

A miniszterelnök családja is kiveszi a részét (eddig is mindenből kivette, jócskán). Tépéscsinálás, kötögetés, jóféle sódarok füstölése, ingyenkonyhák látogatása. Egymás nyakára hágnak a jótékonysági bálok, koncertek, árverések.

Az állami rádió és tévé naponta két-három riportműsort készít jóarcú, mélyen vallásos, sokgyermekes családokról, akik befogadtak (etetnek, ruháznak, segítenek) egy-egy menekült sokgyermekes családot, esténként együtt imádkoznak, remek vágóképeket lehet forgatni a kertben játszó szőke kislány és a kiéhezett, vad, fekete menekült párosáról. Kiderül, hogy a kormány támogatásával sok (mélyen vallásos) kis- és középvállalkozó milyen remek munkahelyeket teremtett a képzetlen, analfabéta, civilizálatlan migránsoknak. Portréfilmek készülhetnek róluk is.

És külpolitikailag: mi volnánk (de főleg persze a miniszterelnök), akik megmentjük Európát a lerongyolódott siserahad inváziójától, bástya volnánk, mentsvár, ahol a megbízhatatlan, gyanús Szerbia (és Görögország) után nyugtot lelnek a fáradt és bármikor bármi rosszra kész vándorok. Nem úgy, mint a török időkben – mert most hatalmas civilizációs és humanitárius energiáinkkal –, megállítjuk a Keletről áradó veszedelmes seregeket.

És persze ehhez – és ekkor – pénzt is kérhetünk Európától, miért is ne. Mi vagyunk a leghumánusabb nemzet, mi vagyunk a béke és befogadás szigete, élünkön a fáradhatatlan és önnön két kezével is segítséget nyújtó miniszterelnökkel. Remek próba az olimpiához, amihez nagy összefogás és rengeteg önkéntes munka kell majd.

Hogy ez nem jut az eszükbe?

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.