Oktatás

  • Kálmán C. György
  • 2015. június 22.

Első változat

Vége az iskolaévnek, diák és tanár egyaránt megkönnyebbülten fellélegzik.

Hiába, ebben nőttünk fel, így vagyunk szocializálva. Az iskola borzasztó, fárasztó és unalmas, örülünk, ha szünet van, és még jobban, ha vége. A hátunk közepére kívánjuk, utáljuk, elegünk van belőle. És ha egyszer végleg vége (kinek mikor – 16 vagy 14 évesen, érettségivel vagy diplomával), egy életre elegünk lesz abból, hogy minket bárki is tanítson, hogy készülni, felelni vagy akár csak másokat meghallgatni kelljen. Hagyjanak minket békén.

false

Ha valaki azt keresné, hol a helye az oktatásnak a kormányzat jelenlegi működésében, ne elsősorban arra gondoljon, hogy a Klik nevű vízfej hogyan keseríti meg a tanárok és az egész közoktatás életét, hogyan kellemetlenkedik naponta, és hogyan kell kibírni, kijátszani vagy kedvét keresni; ne is az jusson az eszébe, hogy mostanában maga a kormány mondja meg, mit, kik és hogyan tanítsanak az egyetemeken, magára vállalva az akkreditáció bonyolult, felelősségteljes munkáját, és alig burkoltan fenyegetve egyes felsőoktatási intézményeket; és még csak az se, hogy az óvodai gondozónőktől az egyetemi professzorokig gyalázatos fizetésekkel kényszeríti megalázó különmunkákra és méltatlan életvitelre az egész szektort. Nem. Mindez nagyon fontos, de talán mélyebben van a lényeg.

Az oktatásból van elegük, de nagyon.

Abból, hogy valaki okosabbnak, képzettebbnek, bölcsebbnek vagy tájékozottabbnak képzelve magát bárkinek megmondja, mit kellene tenni. Mi helyes, hogyan érdemes gondolkodni, mi lenne logikus vagy célravezető. Hát nem, ebből elég. Vége van az iskolának, a sarkon a tanító néni képébe fújom a füstöt, csúnya szavakat firkálok az iskolaigazgató kapujára, kilyukasztom annak a hülye docensnek a biciklikerekét.

Ebben nőttünk fel valamennyien, értsük meg, hogy a kormány is így gondolkodik. Ugyan, ki mondhatná meg nekünk, hogy mit és hogyan? Nem és nem teszem vissza a polcra a Pisti kisautóját, mert nekem kell, és kész. Enyimé, elvettem. Ki a francot érdekel, hogy mi Uganda fővárosa? Dead vagy deaf, nem tökmindegy?

Csak hogy néhány példát hozzak az elmúlt napokból: Magyarországon senkit sem oktatnak ki az emberi jogokról, se a demokráciáról – mondta Orbán Viktor. Jól érzi a miniszterelnök, hogy ahogyan ő is, mindenki más utálja, ha bármit el akarnak magyarázni, valamire felhívni a figyelmét, egyenesen: oktatni vagy kioktatni. Pfuj, ebből bőven elég volt az a sok keserves év az iskolapadban, ezt egy életre letudtuk, soha többé. Aztán megszólalt az oktatás legfőbb felelőse, aki konkrétan a kémiával szembeni olthatatlan ellenszenvét juttatta kifejezésre, de könnyen lehet, hogy sorra kerülnek majd más tudományterületek is (miért, a fizika meg a matek, meg a sok történelmi hülyeség – évszámok, csaták –, vagy az értelmetlen modern versek, az talán jobb?), egyelőre visszafogottnak bizonyult. És most ismét a miniszterelnök: „Korábban arra akartak tanítani minket, hogy a jó vezető csak az intézmények menedzselésére koncentrál”, mondta Orbán, ámde szerinte ez nem igaz. Hát persze hogy nem – jön ez a sok hülye okoskodó, tudjuk mi a magunkét, ne tanítson senki, kinőttünk már abból.

Röviden: vége az iskolának, és aki végleg kijárta, annak nemcsak egy életre el is megy a kedve attól, hogy valaha bárki is oktassa, hanem ki is kéri magának, és ha teheti, édes bosszút áll mindazokon, akik élete egy szakaszát megkeserítették. Menjen minden oktató a francba, örüljön, hogy ennyivel megússza.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.