Javaslat a tagoknak – Kálmán C. György írása

  • Kálmán C. György
  • 2017. június 12.

Első változat

Ha maguknak a tagoknak is kínos, hogy a semmiért pénzt kapnak (MMA, MTA), volna egy ötletem, mire költsék egy csekély töredékét.

A minap olyan emberekről írtam, akiket az a megtiszteltetés ér, hogy beválasztják őket egy elit klubba, és ráadásul – pusztán azért, mert tagok lettek – havonta csinos summa üti a markukat. A cechet pedig nem a klub, hanem az állam állja. Nem sok ilyen klub lehet a világon, hazánkban két nagyobb efféle társaság van: az MTA és az MMA. Minthogy az MTA esetében elég átlátható és szigorú szabályai vannak annak, hogy ki, mikor, milyen lépések után kerülhet a tagok közé, és a bekerülés motivációja is világos – az MMA az, amelynek esetében minduntalan megfogalmazódik az a kínzó kérdés, hogy némelyeket vajon nem éppen a pénztelenség hajt-e, amikor tagok akarnak lenni.

Többen ingerülten reagáltak erre az írásra – dühük azok ellen irányult, akik a megtiszteltetésen kívül havi apanázst fogadnak el (azért, mert tagok), valamint az olyan intézmények ellen, amelyek (állami pénzből) tetemes összegekkel segítenek olyanokat, akik erre egyáltalán nem szorulnak rá.

Csitítanám őket, tegyünk különbségeket, találjunk megoldást.

Először is, mint mondtam, azért az MTA meg az MMA tagfelvétele erősen különbözik. Feltehető, hogy az MTA összehasonlíthatatlanul jobban garantálja a tagok kiválóságát. Ritkán fér kétség ahhoz, hogy aki tag, az érdemdús tudós volna. Másodszor viszont különbséget kell tennünk aszerint is, hogy ki (és mennyire) szorul rá a tagsággal járó anyagi előnyökre – az MMA tagjairól hírlik, hogy sokan azért vállalják, hogy a sok gyenge vagy közepes művész között helyet foglaljanak, mert rosszul élnek, ez az egyetlen biztos bevételük, míg nem tudok állástalan MTA-tagról. Van tehát, akinek kenyérre kell (a tagság is), és van, aki jól megvolna enélkül is.

Az utóbbiak – próbáljuk meg átérezni – borzasztó helyzetben vannak. Minden hónapban megjelenik a számlájukon egy nagyobb összeg, amiért nem csináltak semmit, és ami túl van a megélhetési költségeiken. Visszautalni aligha lehet, elkölteni csak némi (jól eltitkolt) szégyenkezéssel. Ott állnak egy elég rendes fizetéssel, amiért nem dolgoztak meg. Szörnyű szituáció. Mit lehet ilyenkor tenni?

Az egyik akadémia


Fotó: MTI

Semmi kétségem afelől, hogy sokan a legkülönbözőbb jótékony célokra fordítják legalább egy részét annak a pénznek, amihez így jutottak, s ami kellemetlen szaggal itatja át az általuk is képviselt nemes köztestületeket. Csakhogy ez nehezen látható. Volna egy javaslatom, ami levenné a terhet az akadémikusok válláról, eloszlatná a szúrós illatot, és hasznos ügy érdekében kiálló, felelős művészekként-tudósokként mutatná be nyilvánosan a tagokat, közmegelégedésre.

Az elmúlt években a művészet és a tudomány legfontosabb fórumai, a folyóiratok (havi és negyedéves lapok, évkönyvek) kínkeservesen élnek meg. Az állami pénzcsapoktól függenek, amelyek szeszélyesen csöpögnek. És állítólag nem telik, sose telt, nem is fog. Sok helyen régen szó sincs már a szerzőknek fizethető honoráriumról, a szerkesztőségek nagyon kevés pénzért (több helyen ingyen) dolgoznak, de a nyomdák nem lettek olcsóbbak.

Nevetséges pénzekről van szó. Öt-tíz folyóirat egy évig megélne egy kis-közepes állami beruházás költségvetésének hibahatáron belüli túllépéséből – vagyis annyiból, amennyit védőital, postaköltség, reprezentáció stb. címén rádobnak a számlára.

Olyan nevetséges pénzekről, amiket néhány MMA- vagy MTA-tag könnyedén összedobna néhány havi juttatásából.

Elvégre, ha jól értem a tiszteletre méltó testületek céljait, a magyar kultúra és tudomány fenntartása és fejlesztése volna a céljuk. És talán azért stafírozzák ki olyan szépen a tagokat, hogy ők is tehessenek, belátásuk és ízlésük szerint, valamit ezért a célért. És hát rögtön nem éreznék magukat olyan kínosan azért az ajándékba kapott pénzért.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.