Társaság és pénz

  • Kálmán C. György
  • 2017. május 28.

Első változat

Egy társaság tagjává válni - megtiszteltetés. De hogy ezért még pénzt is kapjon valaki?

Szerte a világon vannak - hivatalosan bejegyzett, alapszabállyal, tagsággal és céllal rendelkező - társaságok, amelyek teljesítmény (érdemek, tehetség, adottságok, eredmények) alapján veszik fel tagjaikat: bekerülni dicsőség.

Az ilyen társaságok azon alapulnak, hogy a tevékenység, amely tagjaik hivatása, a társaságtól függetlenül is működik: a művészet vagy tudomány művelői akkor is tudnak és akarnak eredményes munkát végezni, ha semmilyen társaságuk nincs. Éppen ezért maga a társaság nem feltétele a hatékonyságnak - és magában a társaságban csakis a tagok kedve és ideje szabja meg, hogy milyen és mennyi munkát kell vállalni. Valamennyi szervező és adminisztratív feladat van, szükség van helyiségre (esetleg könyvtárra, klubra), néha vendégeket kell hívni (külföldről is), kávé, ropi, kóla. Mindezzel a társaság pénzt nem keres, legfeljebb alkalmanként és véletlenszerűen esik le olykor valami.

Tehát a társaság fenntartása pénzbe kerül.

Az volna tehát a normális, hogy a társaság - lehetőség szerint alacsonyra szabott - költségvetését a tagok dobják össze. Vagy legalábbis hozzájárulnak a költségekhez, kiegészítik a nemes lelkű alapító adományát, meg a folyamatosan támogató gazdag emberek bőkezű juttatásait. Rossz esetben - és Magyarország mindig a rosszabbik eset - az államhoz kell fordulni, ahonnan rendszeresen apanázst lehet kapni, ha a mindenkori hatalom úgy gondolja, hogy a társaság támogatásra érdemes. Ez vagy minden évben ismétlődő kuncsorgás és küzdelem, vagy (néhány ritka esetben) törvényben (rendeletben, kormányhatározatban, államtitkár-helyettesi körlevélben) rögzített eljárás - bizonyos összegre a társaság rendszeresen számíthat.

De ez - az államtól való függés - nincs rendjén. Ha volnának (lettek volna) tehetős alapítók és rendszeres támogatók, a társaságoknak - a tagság kis segítségével - nem kellene az állam szeszélyes és hatalmi játszmáktól függő pénzcsapjára figyelniük, igazán függetlenek lehetnének. Összejöhetne annyi, amennyiből az infrastruktúrát és a szervezést-adminisztrációt ki lehet gazdálkodni.

Na de hogy a tagoknak, akik vegyék megtiszteltetésnek, hogy bekerülhettek, akik legyenek büszkék, és állítsák tudásuk, tehetségük, idejük csekély töredékét a társaság szolgálatába - hogy a tagoknak komoly fizetést adjon a társaság? Ez teljesen abszurd.

Nincs semmilyen statisztikám, de az a benyomásom, hogy a világon a legtöbb társaság nem úgy működik, hogy tagjai pénzt kapnak - hanem úgy, hogy a tagok pénzt fizetnek be. Lehet, hogy csak szimbolikus összeget, lehet, hogy alkalmanként el is tekintenek ettől - de az elképzelhetetlen, hogy többé-kevésbé meg lehessen élni abból, hogy valakit egy (művészeti, tudományos, szakmai stb.) társaság megtisztel a tagsággal. Ha egyszer a szakma (művészet, tudomány, stb.) működik a társaság hiányában is, akkor mi szükség van erre - mi értelme? Attól eltekintve, hogy a tagok jól járnak?

Persze, lehet azt mondani, hogy szolidaritás is van a világon, egy társaság nem hagyhatja, hogy tagjai közül bárki nyomorogjon. Oké. Személyre szabottan, indokolt esetben, kérvényezés után, igazolásokkal alátámasztva ki lehet egészíteni néhány valóban nehezen élő tag jövedelmét. Ameddig a sanyarú helyzet fennáll. De a többiek fizessenek, jövedelmük arányában. Akár csak egy-két ezreléket.

false

Magyarországon mind az MTA, mind az MMA esetében ez a helyzet: a tagok nem csekély havi ellátmányban részesülnek. Így viszont az a gyanú ébred sokakban - és ez főleg az MMA-t érinti - , hogy a tagságra jelentkezés legfőbb oka a pénz. Magyarán: azért akar valaki akadémikus lenni, mert rosszul él, és minden meggyőződés, lelkesedés vagy a társasággal való azonosulás nélkül a havi fix jövedelem kell neki. Ezt nemcsak a tagok nemigen mossák le magukról, de maga az MMA sem. Gyakorlatilag: pénzért szerez magának lojális tagságot. Ha egy-egy jól csengő nevet fedezünk fel a tagok névsorában, rögtön erre gondolunk: kevés a nyugdíj, gyenge a honorárium, nagy a család. És dühösek vagyunk, hogy a középszerűek, kóklerek, önjelöltek és gazemberek tengerében ott látjuk őket, csak a pénz miatt.

Ha egyszer eljön az az idő, amikor természetes lesz, hogy a tagságért nem jár fizetség (sőt tagdíjat kell fizetni), tisztulhat a kép. Ki az, aki úgy gondolja, hogy éppen ehhez a társasághoz szeretne tartozni, és örömmel veszi a megtiszteltetést, hogy beválasztják - és ki az, aki hanyatt-homlok menekül, mert a pénzen kívül semmi nem köti oda.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”