Két klasszikus 8.

  • Kálmán C. György
  • 2015. december 22.

Első változat

Ebben a rovatunkban két klasszikus szöveget állítunk egymás mellé, kommentár nélkül. Korrupció Fidesz-módra és a Becsületes Város.

Ez az egyik:

– Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája. Ezen azt értem, hogy olyan célokat tűzött ki a kormány, mint a hazai vállalkozói réteg kialakítása, az erős Magyarország pilléreinek a kiépítése vidéken vagy az iparban. Például minden külföldit, aki termelő beruházást valósít meg, tárt karokkal várunk. Erre mondják azt, hogy „de hát ez maga a korrupció!”. Ez politikai nézőpont, itt valójában a korrupció szó mitikussá tételéről van szó.

Lánczi András

Lánczi András

Fotó: Sióréti Gábor

– Ez egyfajta jelentéstágítás?

– Mára olyan jelentésbővítésen ment keresztül a fogalom mind a balliberális, mind a radikális jobboldali ellenzék szóhasználatában, hogy az orbáni politika teljes elutasításának a szinonimája lett. A korrupciónak van 13-14 kidolgozott társadalomtudományi értelmezése. Ám az nem szerepel köztük, ha a nemzeti érdekért tesszük ezt vagy azt, az eleve korrupció. Lehet korrupciónak nevezni, de aki ezt mondja, az valójában önmagát is becsapja. Az ember nem szeret az ellenfeleinek segíteni, az ellenségeinek meg pláne nem, tehát nem fogom megmondani, hogy rossz úton járnak! Ezért tévedés a „maffiaállam” kifejezés is. Mi jut az ember eszébe a maffiáról? Az ellenfelek fizikai megsemmisítése. Kit öltek itt meg, szeretném megkérdezni! Annyira túlméretezik a gyűlöletből fakadó helyzetmegítélést, hogy ez legfeljebb egy viccpártnak lehetne az intellektuális háttere, csak ők a végén el is röhögik magukat.

A másik:

A Parlament előtti téren többezernyi főből álló tömegnek szónokolt valaki:

– Elég, ha egy pillantást vettek szűk homlokomra, állati kapzsiságtól eltorzult arcomra, s azonnal láthatjátok, kivel van dolgotok. Semmiféle mesterséghez, tudományhoz nem értek, a világon semmire se vagyok alkalmas, legföljebb arra, hogy az élet értelmét magyarázzam nektek s vezesselek benneteket a cél felé. Hogy mi ez a cél, azt is elárulom. Egy-kettő meg akarok gazdagodni, pénzt harácsolni, hogy minél több legyen nekem, s minél kevesebb nektek. Ezért titeket még inkább el kell majd butítanom. Vagy talán azt hiszitek, hogy már elég buták vagytok?

– Nem, nem! – harsogta a tömeg fölháborodva.

– Tehát cselekedjetek lelkiismeretetek szerint. Ellenjelöltemet mindnyájan ismeritek. Nemes, önzetlen férfi, hatalmas koponya, világító elme. Van ebben a városban olyan valaki, ki melléje áll?

– Senki! – ordított a tömeg, mint egy ember.

– Nincs senki! – és fenyegető öklök emelkedtek a levegőbe.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.