Elmúlt pár nap, most gondoljuk át kicsit nyugodtan ezt a Kövér László-dolgot.
Olvasom a Mandiner publicistájának kirohanását, aki a Kövért illető kritikákat egyenesen a kuruc.infótól kölcsönzött „liberálfasiszta” szóval jellemzi; szinte szóhoz sem jut mélységes felháborodásában, hogy valakik elfogadhatatlannak tartják a házelnök szavait. Hallom a Klubrádió műsorvezetőjének keserves viaskodását és kínos semmitmondását, amikor kormánypárti hallgatói arról győzködik, hogy Kövér csak egy magánvéleményt fogalmazott meg, és hogy a család szentségében, a bő gyermek- és unokaáldásban semmi rossz nincs.
Teljes a zavar.
Ezúttal azért, mert mindenki csak a beszéd egyetlen részletére összpontosít: hogy Kövér szerint az a nő valódi önkiteljesítése, ha gyermeket szül – a „konzervatív” felháborodik azon, hogy egyesek ezt a mondatot támadni merészelik, az „ellenzéki” meg mintha nem találna fogást rajta. Most joggal lehet állítani, hogy „kontextusából kiragadták” a házelnök néhány mondatát.
| ||
Kövér beszédének ez is nagyon lényeges része volt, de a lényeg az egész volt: legalábbis a közvetlen környezettel együtt tekintve volt igazán gyomorforgató ez a pár mondat.* Fogalmazzuk át egy kicsit, hogy jobban lássuk a szerkezetét.
A szónok, nevezzük K-nak, arról beszél, hogy szörnyű jeges vihar dühöng, egyidejűleg hurrikán és trópusi eső, elviselhetetlen forróság és csontig hatoló sarki hideg. Odakint zombik, orkok, boszorkányok és vérfarkasok randalíroznak, kart karba öltve áldozatra lesnek. A leghelyesebb ezért, folytatja a szónok, és mi ezt szeretnénk, ha valamennyien behúzódnánk a kandalló mellé, pamutzokniban mézes teát kortyolgatnánk.
Nos, a kandalló szűretlenül engedi ki az égésterméket, és energiahatékonysági szempontból sem makulátlan; a pamutnál sokan jobban szeretik a nejlonzoknit (olcsóbb, nem szöszöl, és könnyebben mosható); és a mézes tea helyett is mást választanának. Szóval heves vitát lehet folytatni arról, hogy az elképzelt és vágyott idill megfelel-e valamennyiünk ízlésének (nem, nem felel meg), és hogy jól teszi-e K úr, hogy mintegy előírja, sugallja, erősen javasolja, hogy mi volna nekünk jó, mire kellene törekednünk. Beledumál a szabad kandalló-, zokni- és teahasználatunkba.
A vita most ekörül zajlik. Nem mondom, hogy K úr ne volna bunkó, előítéletes és agresszív, hogy egy fikarcnyival is felülemelkedne a sarki krimó színvonalán, s hogy – ezért – ne volna okunk felháborodni rajta. De talán nem szabadna elfeledkezni mindarról, amit előtte-utána mond.
Ilyenkor legalábbis meg kell kérdezni, igaz-e, amit a szónok a zord időjárási viszonyokról mond, meg hogy tényleg veszedelmes zombik (stb.) garázdálkodnak-e odakint. De ha kissé alaposabbak vagyunk, még azt is megkérdezhetjük, léteznek-e egyáltalán zombik (stb.) bárhol a tapasztalati világban. Azon aztán volna mit kötözködni, kételkedni, támadni. A családi idill nyomatása ugyanis a fenyegető külvilág kontextusában igazán érdekes. Ennek kulcsszavai: Soros, nyitott társadalom, gender, liberalizmus, menekültek (barbárok, betelepülő hordák), globalizmus: ez az, amit „nem akarunk”, ami szembemegy „a mi” értékeinkkel és kultúránkkal.
Ezt kéne boncolgatni, akár az egyes mondatokat is: elhangzik először Soros neve (erre már ugrik a célközönség – itt főleg a kongresszus küldötteire kell gondolnunk); pontosításként a „nyitott társadalom” kategóriája – nehéz ügy, mert a hallgatóság nagy részének fogalma sincs, miről beszél a szónok, és még az is megtörténhetne, hogy valakiben rokonszenv ébred; tehát gyorsan (és sietve megspórolva a gondolkodást vagy az ismerethiány felismerését) a „nyitott” és a veszedelmesen sebezhető azonosítása következik. Soros olyasmit akar, ami nyílt ugyan, de éppen ezért gyenge. Pfuj. Eddig sem olvastunk semmit erről, de most már nem is fogunk, értjük a gaz pénzember mesterkedését. Majd jön a „gender” (szigorúan g-vel ejtve, magyarok vagyunk, a nemjóját), rögtön a „genderőrület” összetételben – aki éppen csak harangozni hallott erről, az is pillanatokon belül eligazodik: nemcsak hogy „őrület”, de valami buziság is, nőies férfiak, férfias nők. Pfuj.
És így tovább. A menekültekig és a „betelepítésig”, meg Európáig (amihez elég fura a viszonyunk: hanyatlik, tönkremegy, globális lesz – ahelyett, hogy „nemzeti” lenne –, elveszíti kereszténységét – ugyanakkor hozzá tartozunk, része vagyunk). Bőven lenne mire rákérdezni, kivesézni, kiröhögni, és egyáltalán nem ártatlan dolgok; sőt hozzájuk képest a szülős betét egyszerű és kevésbé érdekes.
Kövér beszéde rémületes, buta és (Európa, a nyitott társadalom, az egyenjogúság és a menekülők ellen) uszító beszéd volt. Ne ragadjunk ki belőle egyetlen kis részletet, az egész megérdemli a figyelmünket.
* Az egészet én sem láttam, arra támaszkodom, amit a 444.hu közölt.
