Amióta a kormány visszavágott az Ákostól a támogatását megvonó gonosz M-Telekomnak, a kormánnyal kevésbé rokonszenvező sajtó azon vihorászik, csodálkozik, töpreng vagy háborog, hogy vajon az ez ügyben megszólalók hogyan használhatják az „alkotmányellenes” kifejezést. Hogy lehet az, hogy az „alkotmányra”, „az alkotmány rendelkezéseinek megsértésére” és effélére hivatkoznak – függetlenül attól, hogy a nagyvállalat ellene ment-e bármilyen rendeletnek, törvénynek vagy jogszabálynak. Hát hogyan is vehetik a szájukra az „alkotmány” szót, mikor ebben az országban már több mint négy éve „alaptörvény” van? Micsoda szarvashiba.
| ||
És persze a kormánnyal kevésbé rokonszenvezők ugranak. A kormánypárt(ok) kommunikációs gépezete olajozottan szokott működni, ritkán lehet kis hibákra lelni (amikre azonnal készen szokott lenni a magyarázat), rá kell mutatni ezekre, a résbe pajszert dugni, legalább egy darabig (amíg az erre fogékony közönség figyelme fenntartható) rászállni a dologra, rá is kérdezni, piszkálni. Ezzel mintha most nemigen tudnának mit kezdeni. Értetlenkednek, furcsállkodnak.
Kinek a szájából hangzott el először? És miért? Központi iniciatíva volt, vagy egy véletlen elszólás ismételgetése? Ki a felelős a bakiért?
De hát nem baki. Nem hiba, hanem a rendszer része.
Az „alkotmánynak” nevezett alkotmány, amelyik 2011-ig érvényben volt, sokunknak nem volt a szívünk csücske, de komoly baj nem volt vele; különösen ahhoz az agyrémhez képest, amit immár „alaptörvénynek” hívtak, és amely kizárólag a Fidesz elképzeléseit, értékrendjét és fogalmazási készségét tükrözte. Ugyanakkor persze megtörtént a szóhasználat azonnali és erőteljes megváltoztatása: ettől kezdve csakis az alaptörvény szót használták, az alkotmányt még véletlenül sem. Lehet, hogy az lett volna a cél, hogy „a zemberek” megszeressék és széltében-hosszában használják ezt a szót, hogy természetes legyen, a vérükké váljon mintegy, eszükbe se jusson a (régi) alkotmány kifejezést a szájukra venni. Viszont hagytak egy kiutat: szemben annyi más szóval (és azzal, amit ezek a szavak jelölnek), nem indult vad lejárató-hiteltelenítő kampány az alkotmány ellen; nem hallhattunk „bukott”, „zavaros” vagy „pártállami” alkotmányról, a „baloldal” vagy a „liberálisok” alkotmányáról, efféléről. Az még csak hagyján, hogy ennek nem is lett volna semmilyen alapja (ez nemigen szokta érdekelni a fideszes propagandagépezetet), de nyilván úgy gondolták, hogy elenyészik a szó magától, meg talán jól is jön egyszer.
Hát – most jól jött.
Most újra lehet alkotmányról beszélni, mert már senki nem hiszi, hogy az alaptörvény előtti kódexről van szó, viszont mivel az új kifejezés mégsem lett olyan diadalmenet, érdemes a bevett és némi tiszteletnyomokat még mindig megőrző szót használni. Sőt – még valamit nyerni is lehet ezzel a váratlan cserével, mert nemcsak rávetül az új „alkotmányra” (alaptörvényre) valamicske a régi dicsfényből, de leszereli a vadonatúj csinálmány, a gyökértelenség, a fideszesség képzettársításait, nem rögtön az jut mindenkinek az eszébe, hogy a „nemzeti együttműködés rendszeréhez” (meg „az alaptörvény asztalához”, a Kerényi rendelte festményekhez, ilyesmihez) kösse a szót. Ideiglenesen zavarba is hozza azokat, akik olykor elmondják, hogy alkotmány kellene alaptörvény helyett, okoz egy kis zűrzavart, magyarázkodásra kényszeríti azokat, akik szerint a (régi) alkotmány még mindig sokkal jobb (és javíthatóbb) volt, mint az „új” (ami nem is alkotmány).
Szóval: semmiképpen nem véletlen és nem baki ez a váratlan szóhasználat: bekebelező hadművelet, egy régi (és – azt hittük – lomtárba utasított) szó újrahasznosítása, új értelemben. Vagy gondosan előkészítették, vagy csak kapóra jött, hogy korábban nem diszkvalifikálták. Ne becsüljük alá a Fidesz kommunikációs csapatát.
