Válasszunk, ha nem tetszik is

  • Kálmán C. György
  • 2014. április 4.

Első változat

Ha egyszer a szocik is korruptak voltak – miért szavanánk be őket újra a hatalomba? Illúzióink ne legyenek, de a reményt ne adjuk fel.

Van egy elég kusza, de éppen ezért igencsak gyanús ügy, itt olvastam, hogy tudniillik a belvárosi önkormányzat eladta Belváros-Lipótváros Ingatlanfejlesztő és Vagyonkezelő Zrt. nevű cégét, aztán mindenféle további adásvételek után végül a Seychelle-szigeteken kötött ki a cég, nem csodálom, én is oda vágynék, pedig még csak cég sem vagyok. A lényeg, hogy mindvégig ugyanaz maradt a vezérigazgató, történetesen a kormányszóvivő sógora.

false

 

Fotó: MTI

Mindenkinek lehet sógora, talán tilos? Na ugye. És mindenki lehet vezérigazgató, ki tiltaná meg? És ha olyan remek, akkor az egymást váltó tulajdonosok persze hogy megtartják. És a kormányszóvivő amúgy is mindent megmagyarázott: sógora „feleségemmel kötött házasságunk előtt is már egy sikeres vállalkozó volt”, ráadásul „a cégvásárlás tudomása szerint »a szocialista kormány idején történt«”.

Most minden fontos dologtól tekintsünk el, csak egy lényegtelen apróságra fordítsuk a figyelmünket – hogy a kormányszóvivő azzal véli védeni az ügylet résztvevőit, hogy bármi történt is, az „a szocialista kormány idején történt”. Biztosan így is volt. Azon se lovagoljunk, hogy egy piszkosnak látszó ügyet vajon mennyiben tisztít meg az, ha egy másik párt volt hatalmon. Sőt: tegyük fel, hogy a kormányszóvivőnek maradéktalanul igaza van, a szocialisták galád gazdasági machinációkat csináltak, amibe a szegény vezérigazgató csak úgy belekeveredett.

Akkor tehát kire szavazzunk vasárnap?

Ez a fenti kérdés úgy jön ide, hogy sokan azt mondják: a szocik is sok csúnya dolgot tettek, olyan összegek repkedtek zsebből zsebbe, amelyek felfoghatatlanok a bérből és fizetésből élők számára. Azért, hogy valaki megrendeléshez (vevőhöz, eladóhoz, piachoz stb.) jusson, hatalmas pénzeket kellett hogy dugdosson ebbe vagy abba a kinyújtott tenyérbe. Általánosan: korrupció. Simon Gábor, meg sok-sok más. Akkor minek emelnénk őket vissza a hatalomba?

Az a helyzet, hogy mindez feltehetően igaz. És könnyen lehet, hogy ami a korrupció technikai részleteit, lebonyolítását, az általa okozott kárt – sőt az érintettek személyét is – illeti, nincs nagy különbség. A különbség két dologban van.

Az egyik: az eltelt idő. Négy év alatt sok minden világossá vált, talán többen belelátnak, hogy mi folyik, alig titkoltan. Az elszegényedéssel párhuzamosan egyre többen felháborodnak azon, hogy micsoda urizálás folyik kétes pénzekkel, hogyan fordítható át a baráti-üzlettársi kapcsolat luxuséletmódra, hogyan és kinek fial a helyezkedés és a befolyás. Ha ezt huszonnégy évig (meg persze előtte is) lehetett is csinálni – most már (azt remélem) egyre kevésbé.

A másik: az elmúlt négy évben törvények és rendeletek tömegei szentesítették a legsötétebb kavarásokat, lenyúlásokat, fosztogatásokat, újraelosztásokat. Ez a szocik idejében nem volt, és (azt remélem) nem lesz. Persze, lehet lopni-csalni-fosztogatni törvényi megalapozás nélkül is, de kényelmetlenebb – a mostani kormány ezt nem vállalta, nem bízott semmit a véletlenre.

Továbbá még ha a kormányváltók győznének is, nem volna acélos kétharmaduk; és olyan ellenzékük volna, amely pontosan ismeri a csíziót (ezt volt alkalmuk megmutatni), ugrásra készen lesnék a hatalmon levők minden rossz mozdulatát. A nyakukon lesz a kés.

Végül pedig ha mindez túl halvány vagy bonyodalmas, túl sok a megalapozatlan remény meg a tanulásba vetett hit, a választás reggelén tegye ki a kedves olvasó a kormányváltásra készülő pártok képviselői közül a számára legellenszenvesebb, legtenyérbemászóbb és leggyanúsabb alakok képét, és tegye melléjük a következőket: Kerényi Imre, Fekete György, Kövér László, Lázár János, Selmeczi Gabriella, Matolcsy György, Hoffmann Rózsa. Aztán kerekedjen fel.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.