Árucikk

  • Kálmán C. György
  • 2014.04.11 12:05

Első változat

Schiffer András egy Facebook-bejegyzéssel akar pontot tenni a nagy vitát kiváltott ATV-beli interjú végére. De egy paca lett belőle.

Az elhíresült ATV-beli beszélgetés után – amire most nem térek ki, arra sem, hogy kinek (miben) volt igaza, rengetegen írtak róla azóta (itt meg itt) –, Schiffer András úgy érezhette, ezt az egész ügyet valami hatásos, nagyszabású, szívhez szóló és idézhető mondattal kellene lezárni. Ezt írta ki csütörtök délelőtt az ő nevét viselő (nem személyes) Facebook-profiljára:

Az én érzékenységemet az sérti, ha bárki politikai árucikként használja a közös magyar múltat.

Öblögetés, puffogtatás.

Olyan ez, mint amikor a túlsúlyos, kifényesedett képű magyarnóta-énekes nekifeszül, tokája megremeg, villogó ingén a gombok veszedelmesen megfeszülnek, és az Akácos út utolsó sorát végeérhetetlen vibrátókkal recegteti.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Ha Schiffer úgy gondolja, hogy nem szabad belemenni a szimbolikus politizálásba (amivel – hasonló okokból, mint Révész Sándor – nem értek egyet), akkor talán neki magának kellene először felhagyni azzal. Hiszen amit mond, nem más, mint szimbolikus politizálás: elkülöníti azokat, akiket a „politikai árucikkek” „használata” jellemez, és őt magát (meg, gondolom, akiket a szavazóinak remél); az utóbbiak „érzékenyek” „a közös magyar múlt” dolgaira, míg az előbbieknek ez pusztán használati értékkel bír. Kialakítja a (bizony, szimbolikus) szembenállást, ahol aligha kétséges, hogy ki áll jó helyen.

Ráadásul ez még hülyeség is. Nem, nem azt mondom, hogy szándékosan, átgondoltan beszél efféle bombasztikus ostobaságokat a párttárselnök, nyilván csak úgy jött neki. Annál rosszabb. Érdemes kicsit szétszedni.

A poszt szerzője feltételezi, hogy van valami „közös magyar múlt”. Hm. Hát – sokféle magyar múlt van, csekély eséllyel vannak közös részei, ez közhely. Sokan sokfélét gondolnak róla, meggyőződések szöges ellentétben állnak egymással, nem vennék rá mérget, hogy ilyen nonsalansszal lehet rá hivatkozni. De jó, legyen – mit csinálnak vele? Használják. Ez önmagában valami rendkívüli negatívumot sugall: ahelyett, hogy tisztelnék, rajonganának érte, de legalább elfogadnák. Hasznot húznak belőle, kihasználják. Ráadásul – „árucikként”. Borzasztó. Ahol áru van, ott csúnya piac, adás és vétel, közvetítők és haszon, csupa gyanús és szennyes dolog. „Árucikként használni” valamit pedig nyilván azt jelenti, hogy pénz (pfuj, pfuj!) származik belőle, kufárkodás, uzsora, élvhajhász, zsugori üzletelgetés.

De… mi van? Van ennek értelme? Miféle metafora ez? Adják-veszik a múltat? Hogyan? Kik? Érti ezt valaki?

Nem, ezt érteni nemigen lehet, csak érezni: hogy valami szent és egységes dologból földhözragadt és szétaprózott dolog válik, és ez sérti a megszólalót. De hát vegyük észre, hogy ez csak rossz és üres szöveg: nagyhangú és szentimentális ostobaság, ami megpróbál az érzelmeinkre hatni, hogy elpityeredjünk, micsoda nagy hazafiak vagyunk mi, milyen érzékenyek és hagyományőrzők, akik mindenféle hívságos praktikákon átlátunk. Mondom: öblögetés, sírva vigadás.

Nem Schiffer a célpontom. Ebbe van beleragadva az egész magyar politika. A racionális, tiszta, ellenőrizhető beszéd helyett remegő hangú, meghatott szólamok, pöffeszkedő retorika mindenhonnan. Hogy Orbán és csapata így veri nemzetiszín habosra a rossz szagú és kétes eredetű anyagot, azt már megszokhattuk – de Mesterházy és Gyurcsány (alkalmanként még Bajnai is) hasonló olcsó szólamokkal etette közönségét, és lám, a választások elmúltak, de Schiffer is ilyesmivel áll elő.

Ebből volt baromira elég. Ebből is.

Neked ajánljuk