Montenegrói Gurman

  • ételhordó
  • 2013. július 19.

Ételhordó

Az Ételhordó munkatársa Budapest legsötétebb helyére merészkedett és húshegybe ütközött.

A "Budapest legsötétebb helye" verseny egyik legesélyesebbje a Blaha Lujza téri árkádos buszmegálló, ahol tényleg csak a legelszántabbak töltenek öt percnél hosszabb időt. A kizárólag Földes "Hobó" László fantáziájában romantikus miliő ezer veszélyt tartogat, ráadásul az aluljáróból érkező vagy az aluljáróba induló folyamatos tömeg hatására állandóan úgy érezzük magunkat, mintha 1978-ban, a Budai Ifjúsági Parkban állnánk sorba P. Mobil-koncertjegyért.

false

Aki itt vendéglátóhelyet nyit, nyilván tudja, mire számíthat, jó példa erre a talán Megállónak nevezett és régi buszos fotókkal dekorált kocsmahivatal, ahol potom pénzért lehet berúgni. De még ez is soknak tűnik! A környék törzsközönsége inkább az aluljáróban található ajándékboltok és pékségek valamelyikében aranyozza be a napját 100 forintos vodkaampullákkal. Sokáig nem vettük komolyan a Montenegrói Gurmannak nevezett helyet, sima kebabosnak gondoltuk, meg aztán Makavejev Montenegro című 1981-es klasszikusa (minden Balkán-mozi alfája és ómegája) is eszünkbe jutott - főleg az abban szereplő higiénés körülmények. (Ráadásul az egység szomszédságában tényleg van egy tipikus gyrosos.)

Ám az elmúlt években a hely egyszerűen levált a blahai megállóról: kihasítottak egy szeletet a járdából, asztallal, székkel rakták tele, az árkád oszlopait beüvegezték, így aztán csinos kis terasz kerekedett belőle, ahol persze nem hagynánk őrizetlenül a táskánkat. Amúgy a Balkán-fíling csak az illatokban és a szomszéd asztalnál ülő törzsvendég haverokban mérhető, egészen addig, míg egyszer felbukkan a semmiből egy Harley-Davidson, és a gyalogosok közt szlalomozva ugrat le a Rákóczi útra, majd pár másodperc múlva egy mozgássérült akkus járművével ugyanígy jár el. De ekkor már a montenegrói kétfejű sasba öltöztetett kedves pincér elénk tette az általános kóstolót, vagyis az ún. kevert hústálat (3690 Ft), ami kis porciókban szinte a teljes választékot felöleli. Nos, a pljeskavica és a csevapcsicsa valóban fergeteges: nincs túlfűszerezve, lágy és omlós, ha ez nem borjú, akkor semmi sem az. A vesalica, vagyis a sertéssült már keményebb dolog, miként a mini kolbászkák is, a szalonna tarja, így aztán, mire a csirkesteakhez és -razsnyicshoz (saslik) érünk, az bizony kihűlt, és a legkevésbé sem ínycsiklandó. A hatalmas húshegyet a mellékelt zöldhagyma egyáltalán nem, ám a kiváló lepény és az ajvár valamelyest ellensúlyozni tudja.

Mindezek után jólesne valami édesség is, ám kiderül, hogy sem az izgalmasan hangzó montenegrói csokitorta (500 Ft), sem a spanyol szélnek (500 Ft) nevezett desszert épp nem kapható. Ám ennek ellenére sincs hiányérzetünk. A Montenegrói Gurman nem az a kategória, mint a szokásos török, indiai, kínai kajálda. Pontosabban éppen az, csak sokkal izgalmasabb. És nem csak a környék miatt.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.