Planet Sushi Fashion Street

  • ételhordó
  • 2013. július 12.

Ételhordó

Nem bolygó, hanem naprendszer, hiszen az összes valamirevaló világvárosban ott díszeleg a jellegzetes piros pötty: várj, míg felkel majd a nap. Budapesten az Oktogonon és a Deák téren vert tanyát a szamurájos hálózat. Ez utóbbiba vitt az utunk, amit Fashion Streetnek hívnak. Hát jó. Kívül-belül tipikusan amcsinak látszik, de ez csak a látszat. A Planet Sushit orosz láncról engedték ránk, de nem nagyon reklámozzák, és ez nem csoda: ami Moszkvából érkezik, az mindig gyanús.

Pedig semmi okunk rá. A berendezés hangulata, a tisztaság, a kiszolgálás mind-mind a Pizza Hutot juttatja eszünkbe, de persze itt minden japán módra van uniformizálva. Gigant poszter tokiói éjszakával, rizspapír falak, kimonós felszolgálók és két bazi nagy maneki neko, vagyis szerencsehozó macska porcelánból. Mindkettő a balját emeli, ami viszont a vendégfogadás jelképe, a szerencsét a jobb lábbal integető macska jelenti.

Mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen éppen bentoleárazásba futunk bele. Kétféle négyfogásos dobozkát választunk, és milyen jól tesszük! A sake (lazac) menüben (2750 Ft) négy avokádós, vaszabis lazacos tekercs (maki) és egy lazacos nigeri (falat) mellett egy fél adag teriyaki szószban párolt lazacfilét kapunk szezámmaggal meghintett rizzsel tálalva, és egy adag salátát, míg a tori menüben (2250 Ft) többé-kevésbé (avokádó nyista) ugyanezt kapjuk, és a főétel csirkével értendő. Külön felhívjuk a figyelmet, hogy a vaszabi életveszélyesen csíp!

A teljességhez tartozik, hogy mindkét menü mizolevessel indul, leginkább bársonyos iszapra emlékeztet, a benne úszó tofudarabkákat meg inkább nem hasonlítanánk semmihez, mégis remekül éreztük magunkat tőle.

Biztosak lehetünk benne, hogy a Planet Sushin nagyot kacagna a japán étteremkritikus, mi azonban a hazai szusizókhoz mérnénk: az amerikainak látszó orosz franchise japán kategóriában dobogós helyezett Budapesten.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.