A japánoknak is elment az eszük

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. február 8.

Fekete Lyuk

Luxusegyenruhát adnának a diákokra.

Csaknem 200 ezer forintot költhetnek egy elegáns tokiói negyed általános iskolájának új Armani-egyenruhájára a jövőre iskolába kerülő gyermekek szülei.

A Ginza bevásárlónegyed a japán főváros egyik elit környéke, ám a Taimei Általános Iskola döntése, hogy egyenesen a híres olasz Giorgio Armani divatháztól rendeljenek egyenruhákat tanulónként 80 ezer jenért (185 ezer forintért), még arrafelé is meghökkentette a szülőket. 
Az új formaruha, amelyhez kalap és táska is jár, háromszor olyan drága, mint a korábbi, és bevezetése felháborított több szülőt, akik panaszt tettek. Az Armani-egyenruha a parlamentben is vitatéma lett. 
A választásban talán közrejátszott, hogy az Armani divatcég tokiói székhelye a Ginza bevásárlóközpontban, alig 200 méterre fekszik az iskolától.
Az igazgató döntése előtt értetlenül álló szülők nemcsak azt tartják túlzásnak, hogy egy állami általános iskola az Armanival terveztesse meg az egyenruhát, hanem a miatti aggodalmukat is kifejezték, hogy a lépésnek rossz üzenete lehet a gyerekek számára. „Ezzel azt tanítják nekik, hogy ami drága, az jó, ami olcsó, az pedig rossz” – mondta egy édesanya, akinek a kislánya áprilisban kezdi az iskolát.
A szokatlan egyenruha ügyét a parlament költségvetési bizottságában is szóba hozta egy ellenzéki képviselő. Aszo Taro pénzügyminiszter elismerte, hogy az egyenruha „tényleg drága, és problémát jelenthet, ha egy diák nem engedheti meg magának”. Hajasi Josimasza oktatási miniszter lépéseket ígért annak érdekében, hogy az iskolai egyenruhák beszerzése ne róhasson túl nagy terhet a szülőkre. 
Az 1878-ban alapított iskola igazgatója novemberben a szülőknek küldött levelében úgy fogalmazott: a Taimei iskola a környék egyik fontos intézménye, az Armani-egyenruhával pedig az odatartozást akarják hangsúlyozni.
Az igazgató a szülők elégedetlenségére reagálva az iskola honlapján ígéretet tett arra, hogy kimerítő magyarázattal szolgál majd az egyenruha-választásról.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.