Hatalmas baki: ütni akarta a TV2 Karácsonyt, de durván mellényúlt

  • BM
  • 2019. szeptember 27.

Fekete Lyuk

Kínos hiba, ráadásul nem az első ilyen. Megint összekevertek két személyt

Tegnap napvilágott látott egy hangfelvétel, amelyen Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt beszél kínos ügyekről, a többi között arról, hogy Tóth Csaba MSZP-s politikus többször megfenyegette a családját.

Természetesen a kormánymédia hadállásba fogta magát és „Karácsony Gergely őszödi beszéde” címen számolt be a hangfelvételről. A lakájmédia zászlóshajója, a TV2 Tények is így tett, a riportban viszont nem az MSZP-s Tóth Csabát mutatta be, hanem egy teljesen másik Tóth Csaba képét rángatták elő. Ő a Republikon Intézet alapítója, a Momentum EP-képviselőjének, Cseh Katalinnak a kabinetfőnöke – szúrta ki a 24.hu. A kínos hiba 2:21-től látható a felvételen.

Nem ez az első eset, hogy a TV2 hírműsorában rossz személyt szerepeltetnek: mint ismeretes korábban a hvg.hu újságíróját akarták pár éve lejáratni, de a képét összekeverték a korábban a Négy Mancs állatvédelmi szervezetnél dolgozó munkatárséval. Az eset után a két Zsófia beperelte a TV2-t. Gergely Zsófia interjúját készített Gergely Zsófiával az ügy körülményeiről itt olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.