Az élet nem habostorta: elköltözik a budai villából Vajna Timi

  • B.P.M
  • 2019. május 24.

Fekete Lyuk

Szüksége van a környezetváltozásra.

A Blikk úgy tudja, hogy Andy Vajna özvegye, Vajna Tímea a bérleti szerződését mindössze szeptember 1-ig hosszabította meg, egyúttal a költözést fontolgatja a budai villából.

A bulvárlap azt írja, hogy Vajna a nyarat még a villában tölti, de ősztől „megpróbál a környezetváltozásból erőt meríteni.”

Vajna Tímeával korábban is sokat foglalkozott a média, azonban amióta elhunt a férje, a filmügyi kormánybiztos és TV2-tulajdonos Andy Vajna, az életével kapcsolatban számos hír röppent fel: többek között kiderült, hogy társügyvezetője lett AV Invetsments Kft-nek, Andy Vajna cégének, valamint feltűnt a Nobu luxusétterem mögött is, illetve arról is nyilatkozott, hogy árulja a luxusautóját:

Ekkora a baj? Vajna Tímea már a Lamborghiniét árulja

Siessen, nehogy elhappolják ön elől! Nehéz idők állhatnak Andy Vajna özvegye előtt, ugyanis Vajna Tímea árulja a Lamborghiniét: az egyik legnagyobb közösségi média felületre, az Instagramra töltött fel story (tehát 24 órán belül eltűnő) képeket, amelyeken ő és a szürke luxusautója látható, valamint jól olvashatóan az áll, hogy „my car is for sale", tehát magyarul „árulom az kocsimat."

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.