Bayer felcsapta a Wikipediát, és megmagyarázta, miért nincs semmi közé Orbánnak a Népszabadság bezárásához

  • B.P.M
  • 2019. május 24.

Fekete Lyuk

Nem kellett volna, mert a tények makacs dolgok.

Napok óta a közélet tárgyát képezi Heinz-Christian Strache videóbotránya, amelyben egy orosz oligarcha állítólagos unokahúga társaságában arról beszélt az azóta lemondott alkancellár, hogy ha megveszik nekik az ország egyik legmeghatározóbb lapját, akkor a befolyását használva közbeszerzésekhez segíti hozzá őket.

Heinz-Christian többek között azt is mondta, hogy olyan médiaviszonyokat szeretne, mint amilyen Orbán Viktornak van, amiben Heinrich Pecina osztrák üzletember segítette hozzá: mint ismeretes Pecina több orgánumot is megvásárolt, amelyeket később átjátszott Mészáros Lőrincnek.

És akkor jön Bayer Zsolt és megmagyarázza: „No, akkor emlékezzünk egy kicsit. Talán vegyük igénybe a legegyszerűbb emlékeztetőt, a wikipédiát. Írjuk be, hogy Népszabadság, és olvassuk el az alábbiakat” - írta, majd felidézte, hogy 1989. október 8-tól hogyan adták vették különböző baloldali pártok és cégek egymásközött a lapot, hogyan jutott a svájci Ringier magyarországi leányvállalatához, majd Vienna Capitals Partnershez (VCP), aminek a fő tulajdonosa Pecina - mindvégig a Wikipediát használta forrásul.

PECINA

Heinrich Pecina

Fotó: MTI

Azt a platform is megemlíti, a VCP a Mediaworks Hungary Zrt. nevű cégbe vonta össze magyarországi érdekeltségeit, tehát számos vidéki napilapot, magazint és a Népszabadságot is.

„Pecina cége a Ringiertől (és az Axel Springertől) vásárolta meg a lapot és csatolt részeit. Aztán »abban reménykedett, hogy a magyar lakosság kormánykritikus részének a megszólításával fel lehet fejleszteni az újságot, de várakozásai nem teljesültek, a Népszabadság egymillió euró veszteséget hozott évente.« Ezt követően »a tulajdonos 2015-ben felajánlotta, hogy rendkívül jutányosan eladja a lapot az MSZP-nek, de a pártnak ehhez »nem volt bátorsága«, és június 2-án az MSZP pártalapítványa adta el 27,65 százalékos, a munkatársak egyesülete pedig 1,42 százalékos részesedését a Mediaworks-nek. Az eladáskor a Népszabadság kiadói jogai már a cégcsoport egy másik cégében, a Mworks Print Zrt.-ben voltak.«” - írta Bayer több ponton is a Wikipédiát idézve, ami rendkívül hasznos találmánya az emberiségnek, csakhogy nem mindenben tényszerű és tudományos forrás.

Tegyük hozzá Bayer - aki a Fidesz tagjaként, Orbán barátjaként igen tájékozott a háttéralkukat illetően - agyonhallgatja, hogy a Ringier azért adta el a portfóliója nagy részét, mert erre kényszerítette a versenyhivatal és a kizárólag fideszes delegáltakból álló Médiatanács, amely ezt feltételül szabta annak érdekében, hogy engedélyezze a cég és az Axel Springer európai szinten véghezvitt egyesülését. Ahogy arról is elfeledkezett, hogy a Népszabadságot a szó szoros értelmében nem Pecina csukta be. Ő formailag "csak" felfüggesztette a lap kiadását azzal, hogy majd az új tulajdonos megvizsgálja, "érdemes-e kiadni".

Végül a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került, Liszkay Gábor irányította kiadóvállalat mondta ki a végső szót, döntött úgy, hogy soha többet nem adja ki a lapot. Magyarán Pecina előkészítette a bezárást, vállalta a botrányt - nyilván jó pénzért, hiszen a vételár piaci pletykák szerint busás volt -, majd amikor a közvélemény "beárazta" a Népszabadság megszűnését, az előfizetők pedig elpártoltak a laptol (mondjuk átpártoltak például a Népszavához), akkor kiadták a közleményt, hogy tényleg annyi a 60 éves újságnak. Tegyük hozzá még azt is, hogy a munkavállalók, újságírók, szerkesztők végleges elbocsátását már nem Pecina, hanem Liszkay intézte. És Liszkayról közismert, semmi olyan nem tesz a médiapiacon, ami ne élvezné Orbán jóváhagyását.

Bayernek tehát nem a Wikipédiához kellett volna fordulnia. Nem is kellett volna messze mennie, hiszen az új tulajdonos - azaz a Mészáros-cég - Népszabadság végleges bezárásáról szóló közleményét a kormánybarát hetilap, a Demokrata is hozta. Elég csak ide kattintani. Vagy esetleg ide. Mert ezeket a közleményeket nem Pecina adta ki - ami persze nem menti az osztrák üzletembert, illetve a részesedését évekkel ezelőtt eladó MSZP-s alapítványt a felelősség alól.

Pecinát már csak azért sem, mert aki ismeri az életútját, tudja, Strache nem ok nélkül ajánlotta az álorosz nőnek a vállalkozót: korábban is előszeretettel dolgozott az oroszoknak, a Népszabadság-botrány után pedig ismét csak Orbánéknak.

Arról, hogy Orbán Viktor milyen befolyással bírt, illetve hogy Pecina akkor stróman-e vagy sem, ebből a cikkekből többet megtudhat:

Pártatlanul - Mi lesz a Népszabadsággal?

Az MSZP kiszállt a Népszabadságból, a lapkiadó élére pedig új embert ültetett az osztrák tulajdonos, Heinrich Pecina. A hirtelen változások újra felerősítették azokat a pletykákat, hogy hamarosan jobboldali kézbe kerülhet a legnagyobb példányszámú politikai napilap. A szerkesztőség bizonytalan, a munkatársak csak név nélkül vállalták a beszélgetést.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.