Ekkora a baj? Vajna Tímea már a Lamborghiniét árulja

  • B.P.M.
  • 2019. március 28.

Fekete Lyuk

Siessen, nehogy elhappolják ön elől!

Nehéz idők állhatnak Andy Vajna özvegye előtt, ugyanis Vajna Tímea árulja a Lamborghiniét: az egyik legnagyobb közösségi média felületre, az Instagramra töltött fel story (tehát 24 órán belül eltűnő) képeket, amelyeken ő és a szürke luxusautója látható, valamint jól olvashatóan az áll, hogy „my car is for sale”, tehát magyarul „árulom az kocsimat.”

Az egyik legnagyobb használtautó webkereskedés adatait fürkészve a különböző használt Lamborghini modellek ára 40 - 115 millió forint között mozog, így ha valakit érdekel az ajánlat, mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

Vajna Tímeára a közelmúltban azért vetődött a megszokottnál nagyobb médiafigyelem, mert a TV2-tulajdonos és filmügyi kormánybiztos Andy Vajna halálát követően arról cikkezett a bulvármédia, hogy nehéz anyagi helyzetbe került, mennie kell abból a villából, amit férje egyik cége bérelt. Később a tulajdonos szóvivője viszont megüzente, ha akar maradhat, csak hosszabbítsa meg a bérleti szerződést.

(Az Instagramra kitett képeket nem tudjuk újraközölni, mert a médiafigyelmet korábban imádó Vajna Tímea nemrég közölte: nem járul hozzá képei újraközléséhez.)

Vajna Tímea szerint Andy Vajnának semmi szüksége nem volt a magyar emberek pénzére

A „hülye site-ok" tehetnek mindenről. Vajna Tímea még 2018 novemberében, Andy Vajna halála előtt adott interjút Hasulyó Jánosnak Los Angelesben, melyben a sok celebtéma mellett politikai ügyekről is faggatták - szúrta ki a 24.hu. A riporter rákérdezett arra az esetre, amikor Vajna macskáját magánrepülőn repítette az Egyesült Államokba állatorvoshoz, amivel kapcsolatban azt felelte: „Tíz éve vagyok Andyvel és tíz év alatt kétszer utaztam magángéppel Andy nélkül.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.