Karácsony Gergelyt okolva parádézott a Fidelitas a zuglói parkolási botrány miatt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. május 5.

Fekete Lyuk

A Fidelitas fővárosi vezetője magyarázatot kért a kerület polgármesterétől, azt is firtatva, „kikhez folyik el ez a rengeteg pénz.”

Zugló polgármesterét, az MSZP támogatását is élvező Karácsony Gergelyt terheli a felelősség, amiért veszteséges a kerületi parkolási rendszer - jelentette ki a budapesti Fidelitas elnöke a szervezet vasárnapi akcióján Budapesten.

Borbély Ádám hangsúlyozta, hogy naponta 1 millió forint veszteséget termel a parkolási rendszer Zuglóban, miközben az összes többi kerület nyereséggel tudja azt működtetni. A Karácsony Gergely alkalmatlansága miatt kieső összeget a választóknak kell megfizetniük, és nem tudni, hová tűnik ez a rengeteg pénz - tette hozzá.

A Fidelitas fővárosi vezetője pénzszivattyúnak nevezte a zuglói parkolási rendszert, és magyarázatot kért a kerület polgármesterétől, azt is firtatva, „kikhez folyik el ez a rengeteg pénz.”

Ha Karácsony Gergely ezt tudja, ideje lenne elmondania, mert ezt nem teszi meg, arra is alkalmatlan, hogy megvédje az itt élők érdekeit - mondta Borbély Ádám. Ezt követően a Fidelitas megjelent tagjai több zuglói parkolóórára fekete zsákokat húztak „Karácsony alkalmatlanságának az ára napi 1 millió forint - Ön fizeti!” felirattal.

Borbély Ádám, a budapesti Fidelitas elnöke (j) és a Fidelitas egyik tagja egy zuglói parkolóórára

Borbély Ádám, a budapesti Fidelitas elnöke (j) és a Fidelitas egyik tagja egy zuglói parkolóórára "zsákokat húznak a szervezetnek a zuglói parkolási botránnyal kapcsolatosan tartott akcióján.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

 

Nem ez az első eset, hogy kormánypárti politikus Karácsony Gergely okolja a zuglói helyzet miatt: korábban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kezdeményezte, hogy töröljék el a zuglói parkolási díjakat addig, amíg a „rendszer ráfizetésesen működik és míg egy új, alkalmasabb polgármester nem rendezi a helyzetet a kerületben.”

Az ügynek további színezetet ad, hogy a közelmúltban a kerületi parkolási rendszert értékelő vizsgálóbizottság felállításáról, illetve a parkolási rendszer saját kézbe vételéről döntöttek volna a zuglói önkormányzati képviselők, de a Fidesz-frakció ellenállása miatt kétszeri szavazás után sem sikerült elfogadni az ülés napirendjét.

A fideszesek a saját javaslatukat is elgáncsolták

Zuglóban a parkolóórák visszafelé járnak. A kerületi parkolási rendszert értékelő vizsgálóbizottság felállításáról, illetve a parkolási rendszer saját kézbe vételéről döntöttek volna ma a zuglói önkormányzati képviselők, de a Fidesz-frakció ellenállása miatt kétszeri szavazás után sem sikerült elfogadni az ülés napirendjét. A Mérce beszámolója szerint a zuglói Fidesz-frakció ezzel saját előterjesztését is blokkolta, hiszen a parkolási vizsgálóbizottság létrehozását ők javasolták.

(Borítóképünkön: Borbély Ádám, a budapesti Fidelitas elnöke beszél a szervezetnek a zuglói parkolási botránnyal kapcsolatosan tartott akcióján a XIV. kerületi Hermina úton 2019. május 5-én. Borbély Ádám kijelentette, hogy Zugló polgármesterét, az MSZP támogatását is élvező Karácsony Gergelyt terheli a felelősség, amiért veszteséges a kerületi parkolási rendszer, amely naponta 1 millió forint veszteséget termel, miközben az összes többi kerület nyereséggel tudja azt működtetni. MTI/Bruzák Noémi)

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.