Hadházy Ákos szerint az LMP-ben (is) vannak, akik „akarva-akaratlanul” a Fideszt segítik

  • narancs.hu
  • 2018. május 9.

Fekete Lyuk

Nahát.

Érdekes kijelentést tett Hadházy Ákos az azonnali.hu-nak adott interjújában. Bár az LMP új frakciójában a mandátumát még nem vette fel a politikus, elmondása szerint az LMP-ben még mindig vannak olyan szervek, amelyek „akarva-akaratlanul” a Fidesz malmára hajtják a vizet.

Mily meglepő.

Hadházyn kívül az LMP-frakció tagja: Szél Bernadett, Demeter Márta, Ungár Péter, Szabó Szabolcs, Schmuck Erzsébet, Keresztes László Lóránt, Gémesi György és Csárdi Antal.

Azon még kevésbé lepődtünk meg, hogy Hadházy végül is semmi konkrétumot nem mondott, csupán bedobta ezt a vélt vagy valós információt, aztán majd lesz, ami lesz.

Az Index kérdésére annyit azért hozzátett, hogy olyanokra gondol, akik szerint nincs szükség összefogásra az ellenzéki pártok között, mert ez a Fidesznek kedvező politikát eredményez. De nem kell aggódni, Hadházy Ákos szerint minden ellenzéki pártban vannak olyanok, akiknek a politizálása a Fideszt segíti. Ezek a politikusok a megújulást éppúgy hátráltatják, mint az együttműködést.

(azonnali.hu, Index)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.