Juhász Péter megpróbálta számon kérni az ÁSZ munkatársát, de utóbbi megmutatta, milyen is az igazi NER-tempó

  • narancs.hu
  • 2018. január 3.

Fekete Lyuk

Így működik a NER, 4 perc 15 másodpercben.

Beszédes Facebook Live tanúi lehettek azok, akik ma délután ránéztek Juhász Péter közösségi oldalára. Az Együtt elnöke elment az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épülete elé, ahol Horváth Bálinttól, a szervezet kommunikációs igazgatójától szeretett volna megtudni egy-két dolgot. Nevezetesen azt, hogy mégis, hogyan tudhatja az ÁSZ, hogy ki tagja az Együttnek és ki nem, amikor az ilyen adatok szigorúan védettnek számítanak. A sztori előzménye, hogy az ÁSZ nemcsak a Jobbikot, hanem más ellenzéki pártokat is megbírságolt, Juhász pártját például azért is, mert a szervezet szerint nem támogatásként könyvelték el egy párttagjuk befizetését.

Ezek tehát az előzmények, a fentiek ismeretében érdemes megnézni a videót, amelyben Horváth Bálint megmutatja, mit kell tudnia ma a NER-hivatalnoknak. Leginkább tagadni, terelni, és ugyanazt a mondatot ismételgetni, lehetőleg minél többször.

(via 444.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.