Kovács Zoltán szerint Soros György és szervezetei által finanszírozott washingtoni szenátorok kritizálják Orbánt

  • narancs.hu
  • 2019. május 12.

Fekete Lyuk

Csak és kizárólag bevándorláspárti megnyilatkozásról lehet szó.

"Teljesen nyilvánvaló, hogy olyan amerikai képviselők véleményéről van szó, akik kampányát valamilyen formában Soros György, illetve szervezetei finanszírozták" – így reagált a kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára az RTL Klub Híradójának arra, hogy négy szenátor levélben szólította fel Donald Trumpot, hogy Orbán Viktort hétfői látogatásán kérje számon a magyar demokrácia leépítését.

Kovács Zoltán arra a kérdésre, hogy az nem elképzelhető-e, hogy az említett képviselők esetleg vették a fáradságot és utánanéztek a magyar helyzetnek, és netalántán Soros Györgytől és szervezeteitől függetlenül gondolják azt, amit, így felelt: "Attól tartok, hogy itt egyértelműen egy bevándorláspárti megnyilatkozásról van szó."

Orbán miatt tiltakoznak Amerikában

Republikánus és demokrata szenátorok is arra kérik Donald Trumpot, hogy tegye szóvá Orbán Viktornak a magyar jogállamiság leépítése miatti aggodalmukat - ezt a Reuters tudta meg. Levélben fordultak az amerikai elnökhöz, aki hétfőn fogadja Orbán Viktort a Fehér Házban. Az MSZP szerint, a szenátorok együttes fellépése jelzésértékű.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.