"Magyarellenesség" miatt jelentette fel az Indexet a Mi Hazánk

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. november 20.

Fekete Lyuk

Közösség elleni uszítást látnak a portál cikkeiben.

A Mi Hazánk Mozgalom büntetőfeljelenést tesz közösség elleni uszítás miatt az Index  ellen - közölte a párt elnöke.

Toroczkai László szerint a weboldal a Puskás Aréna megnyitóját követően magyargyűlöletre uszító videót, véleménycikket és karikatúrát közölt. A videóban például a Magyarországra betörő illegális migránsokhoz hasonlította "a Trianonban elszakított határon túli magyar nemzettársainkat" - mondta a politikus.

A pártelnök elmondta, a büntető törvénykönyv egyértelműen kimondja, hogy a magyar nemzet elleni gyűlöletkeltés bűncselekmény, márpedig szerinte az Index által publikált anyagok alkalmasak a magyar nemzet elleni gyűlöletkeltésre, ezért tesznek feljelentést.

Az Index újságírója arról írt a stadionátadót követően, hogy amikor az ünnepségen felcsendült az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című száma, ő ülve maradt, miközben mindenki felállt. A karikatúra szintén a dal szövegére utal, amikor egy sürgősségi osztályon az egyik beteg egy vértócsa mellett ülve azt mondja betegtársának: "egy vérből valók vagyunk".

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.