Micsoda córesz: lassan felkopik az álla a focibolond fideszes kiskirálynak!

  • narancs.hu
  • 2017. március 12.

Fekete Lyuk

Már csak a levegőből él Simonka György.

Még pénteken került napvilágra a Blikk híre, miszerint havi alig 142,5 ezer forintból kénytelen megélni Simonka György fideszes politikus. Legalábbis ez derül ki abban a perben, amelyet a Blikk újságírója indított a képviselőkkel szembeni jogerős végrehajtásokkal kapcsolatosan.

A bulvárlap azt is megírta, hogy Simonka 527 ezer forintos nettó képviselői fizetéséből 384 ezer forintot vonnak havonta hiteltartozás miatt.

A lap megkérdezte a képviselőt,

hogy tud kijönni

ilyen szerény összegből, ami jelentősen elmarad az egyébként is alacsony, hazai nettó átlagkeresettől, de egyelőre nem érkezett válasz.

Bár vagyonnyilatkozatában más jövedelemforrást nem jelölt meg, úgy tűnik, hogy nem aggódik a megélhetését illetően. Pár hete Münchenből

a Bayern–Arsenal BL-meccsről posztolt

a Facebookjára, de ott volt a feleségével a franciaországi foci-Eb-n is.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.