Napi abszurd: stratégiai megállapodást kötött a Fradi a Nemzeti Színházzal

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. július 6.

Fekete Lyuk

A stratégiai együttműködés első lépése, hogy Bodrogi Gyula elvégezhet egy kezdőrúgást.

Közös sajtótájékoztatót tartott az MTI beszámolója szerint a Ferencvárosi Torna Club (FTC) és a Nemzeti Színház, amelyen Kubatov Gábor, az FTC elnöke (egyben a Fidesz pártigazgatója) Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház igazgatójával az oldalán bejelentette, hogy stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek. 

Kubatov elmondta, ennek első lépéseként Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház művésze végzi majd el a kezdőrúgást július 19-én a Groupama Arénában, a feröeri KÍ Klaksvík elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőn.

Kubatov arról beszélt, hogy a sport a kultúra része, mindkettő meghatározó a társadalom számára, mert a színház és a labdarúgó-mérkőzés is közösségi élményt nyújt a nézőknek, erőt és büszkeséget ad nekik, valamint a nemzeti identitást is formálja, az ország jövője szempontjából pedig kiemelten fontosnak tartják, hogy az értékek megőrzése mind a színház világában, mind a sportban egyre hangsúlyosabban legyen jelen.

Vidnyánszky szerint a művészet és a sport is ünnepi alkalmakat teremt az emberek életében, a színház hősöket ábrázol, a focipályán pedig olyan hősök születnek, akikkel szintén lehet azonosulni. Vidnyánszky az állami hírügynökség beszámolója szerint ezután arról beszélt, hogy

az Egri csillagokban Dobó kapitány harcra hívja, buzdítja katonáit; hasonlót él meg a néző, amikor a mérkőzések előtt látja a Fradi játékosait összekapaszkodni, és hogy mindkét világ arról szól: büszkévé tegye az embert arra, hogy magyar.

A Nemzeti Színház és a Fradi is segít abban, hogy minél több jó kedélyt sugárzó embert láthassunk, és érezzük az összetartozásunkat, sorsközösségünket – fogalmazott.

A sajtótájékoztatón Bodrogi Gyula elmondta, hogy 12 éves kora óta a Fradi szurkolója és nagyon büszke arra, hogy kezdőrúgó lehet a BL-találkozón.

Végül a stratégiai megállapodás részleteiről az is elhangzott, hogy a Nemzeti Színház kulturális programokkal működik közre az FTC rendezvényein, így például augusztus végén, a klub népligeti bázisán megrendezendő családi napon. A színház a ferencvárosi szurkolóknak és az egyesület játékosainak is betekintést nyújt a színház kulisszái mögé és elősegíti elköteleződésüket a színházi kultúra iránt. Az FTC a hazai mérkőzések tematikus napjain lehetőséget biztosít a teátrumnak az előadásai népszerűsítésére.

A megállapodás aláírása után a klub névre szóló Fradi-mezzel ajándékozta meg Vidnyánszky Attilát, Bodrogi Gyulát, valamint Rátóti Zoltánt, a Nemzeti Színház Nonprofit Zrt. stratégiai igazgatóját, íme: 

 
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.