Nem javasolja az Iszlám Állam a dzsihadistáknak a koronavírussal érintett területekre utazást

  • narancs.hu
  • 2020. március 14.

Fekete Lyuk

Az ISIS szerint a vírus Allahtól való, az igazi hívőknek nincs mitől tartaniuk, hisz' számukra a vírus nem gyötrelem, hanem kegyelem.

Az Iszlám Állam is tanácsokat fogalmazott meg a koronavírusról híveinek – írja a 444.hu a Middle East Eye cikke alapján. Tájékoztató újságjában, az al-Naba legutóbbi számában taglalta a terrorszervezet, hogy koronavírus-járvány idejére az ISIS követői mossanak gyakran és alaposan kezet, valamint takarják el az arcukat köhögéskor, tüsszentéskor és ásításkor. Ezzel kapcsolatban még a Koránt is idézték, melynek szövege szerint Mohamed próféta is így járt el.

A terrorszervezet ezen kívül azt is tanácsolja, hogy egészséges követői ne utazzanak koronavírussal fertőzött területre, a fertőzöttek viszont ne hagyják el a fertőzött területeket.

A ISIS lapja szerint nem mellesleg a vírus Allahtól való, és nagyon egyszerűen azokat sújtja, akiket Allah sújtani akar, éppen ezért, az igaz hívőknek nincs mitől tartaniuk, hisz' számukra a vírus nem gyötrelem, hanem kegyelem.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.