Nem adta le a TV2 a TASZ munkatársának nyilatkozatát, mert fel kellett volna tüntetnie a szervezetet a riportban

  • BM
  • 2020. március 19.

Fekete Lyuk

És hát a TASZ tiltólistán van a csatornánál.

„A karanténról kérdezték kollégánkat, de nem akarták feltüntetni a neve mellett, hogy a TASZ jogásza, mert tiltólistán vagyunk a kormánypárti csatornánál” – írja közleményében a jogvédő szervezet.

A kormánypárti TV2 megkereste Asbóth Mártont, a TASZ kollégáját, hogy megszólaltassák a kötelező otthoni karanténnal kapcsolatos jogi tudnivalókról. Az irodán keresztül jött a megkeresés, a szervezet magánszféraprojektjének vezetője fel is vette a kapcsolatot a csatorna riporerével.

A forgatás lezajlott, a beszélgetés végén pedig a szakértő jelezte, hogy a nyilatkozatát a TASZ jogászaként tette, és kérte, hogy ezt a neve mellett tüntessék fel. A riporter jelezte, hogy erre nincs lehetőség, mert a szervezet tiltólistán szerepel a TV2-nél, ezért Asbóth neve mellé a „betegjogi szakértő” titulus került volna, ehhez viszont a szervezet munkatársa nem járult hozzá, amit írásban is jelzett a csatornának. Levelére nem kapott választ, de végül nem is került adásba, mert a Tények riportjában egy másik jogászt szólaltattak meg a témáról.

„Évek óta küzdünk azért, hogy a média szabadon működhessen és visszaszoruljon az állami propaganda. Az utóbbi években közismertté vált, hogy a kormányzati propaganda bizonyos témákat tudatosan elhallgat a közönsége elől, ilyen nyilvánvaló és kimondott cenzúrával viszont még nem találkoztunk.

Mindez azt jelenti, hogy a TV2 nem az alapján használ, vagy nem használ fel egy nyilatkozatot, hogy mi annak a tartalma, hanem hogy fel kell-e tüntetni a nyilatkozó kötődését, és az a hatalom (akár csak vélt) elvárásai szerint szerencsés-e. Ez nem magunk miatt probléma, hanem azért, mert a TV2 nézői aktuális és fontos információktól estek el, csak azért, mert a csatorna nem hajlandó kiírni a szervezetünk nevét” – fogalmaz közleményben a TASZ.

Nyugtassa magát Naranccsal a keserű otthonlét idején!

Továbbra se érjék be a napi hírek özönével, hanem pillantsanak mögéjük! S tegyék ezt velünk! Járjunk együtt a dolgok végére! Kedves olvasóink, vészhelyzet van, s ilyenkor mindennél fontosabb a tisztánlátás. Ezért jó szívvel javasoljuk, hogy továbbra se érjék be a napi hírek özönével, hanem pillantsanak mögéjük! S tegyék ezt velünk!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.