Katonai cenzúrát követel a fideszes média erős embere

  • narancs.hu
  • 2020. március 13.

Fekete Lyuk

Itt az idő, most vagy soha.

„A koronavírussal összefüggő ügyekben, a veszélyhelyzet idejére üdvös lenne elrendelni a cenzúrát”.

Ezt posztolta Facebook oldalán Belénessy Csaba, a Fidesz kormánymédiájának befolyásos alakja – szúrta ki a 444.hu. Mint ismert, Belénessy a Magyar Távirati Iroda első embere volt 2010 után, aztán számos poszton dolgozott a kormánypárti médiában, jelenleg is van műsora a Karc FM-ben, amely nyíltan Fidesz-párti rádió.

Első blikkre nem egészen lennénk biztosak abban, hogy Belénessy mindezt teljesen komolyan gondolja. Ám egy a poszt alatti kommentből arra a felvetésre, miszerint már hogy is lehetne megvalósítani a cenzúrát, Belénessy simán megoldja a kérdést.

"A honvédségnek szerintem van erre kiépített rendszere."

Hát, nyilván. Majd lekapcsolják az internetet is...

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.