Simicskó szerint most Brüsszel fenyegeti a magyarság jövőjét

  • narancs.hu
  • 2022. október 23.

Fekete Lyuk

1956-ban szovjet tankok, ma pedig a brüsszeli szankciók ellen kell összefogni.

A magyarok odaadása a szabadságért, a szuverenitásért nem újkeletű, ahogyan történelmüket végigkísérte az ezért való küzdelem, úgy jelent ez meg 1956 októberében is – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője október 23. alkalmából vasárnap.

Simicskó István közleményében úgy fogalmazott: ezt a harcot azóta is megvívjuk, "igaz, mindig más irányból jönnek a magyar érdekekkel ellentétes elvárások, beavatkozások".

A XX. század közepén a szovjet tankok és a magyar kommunisták ellenében kellett összefogni, ma pedig "a ránk erőltetett brüsszeli szankciókkal akarják fenyegetni a magyar családokat, a magyarság jövőjét" – írta.

Hozzátette: ahogyan megannyiszor az elmúlt ezer esztendőben, úgy "most sem hagyhatjuk, hogy mások mondják meg, mi történjen hazánkkal!"

Hangsúlyozta: "békeszerető nép vagyunk, így most is mindent meg kell tennünk, hogy mielőbb megkezdődjenek az orosz-ukrán béketárgyalások, majd pedig beköszöntsön a béke", amely alapja a fejlődő Európának.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk

Helyreigazítás

  • narancs.hu

Helyreigazítás a Varga Judit férje vette át azt a céget, amivel a kormány külföldi termőföldeket akart venni  című cikk miatt.