Szijjártó reagált a homofób törvény kritikáira, „globális fake news” támadásról beszélt

  • MTI
  • 2021. június 27.

Fekete Lyuk

A „liberális mainstream” „gátlástalan és gusztustalan” politikai botrányt keltett. 

Ma már a nemzetközi politikai vitákat a liberális mainstream a lehető legkevésbé a tények talaján vívja meg, egész egyszerűen globális fake news támadást indítottak Magyarországgal szemben – reagált a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos, de végső formájában homofób törvényt ért kritikákra a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter szerint „mindaz, amit mondanak, hazugság, mindaz amit mondanak, semmilyen összefüggésben nincs azzal a törvénnyel, amelyet a gyermekek védelmének érdekében fogadtunk el”. A magyar gyermekek védelméről szóló törvény kimondja - tette hozzá -, hogy egyrészt meg kell védeni a gyermekeket a pedofiloktól, másrészt a szülők kizárólagos joga a gyermekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése. Kijelentette, az, amit a liberális mainstream állít erről a törvényről, hogy egyes társadalmi csoportokat diszkriminálna, hazugság.

Azzal összefüggésben, hogy a német-magyar Európa-bajnoki futballmérkőzés és az uniós csúcs is részben erről szólt, azt mondta, évek óta világos, a liberális mainstream nem képes elfogadni, hogy Magyarországon a magyar emberek felhatalmazása alapján működő, a nemzeti érdeket első helyre helyező patrióta kormány van, amely „dacára annak, hogy szembemegy a liberális mainstreammel, sikeres”.

Hozzátette, három egymást követő parlamenti választást nyertek, a világjárványt megelőzően Európa egyik leggyorsabb gazdasági növekedési ütemét érte el Magyarország, és a pandémiára adott válaszok tekintetében Európában „mind gazdasági, mind egészségügyi szempontból a legsikeresebbnek bizonyult”. Szijjártó Péter szerint „ezt nem képesek elviselni, minden létező törvényünkbe azonnal belekötnek”, már akkor, amikor még magyar nyelven sem elérhető a jogszabály, ezzel leleplezik önmagukat, „a támadások egyértelműen politikai alapúak és egyértelműen hazugságon alapulnak”.

A külügyminiszer példátlan incidensnek nevezte, hogy péntekre virradóra egy órán keresztül szivárvány fényfestést vetített az Amnesty International a hágai magyar nagykövetség épületére, mint mondta, „a helyi hatóságok asszisztálása, sőt támogatása mellett”. Szerinte ez teljesen szembemegy a nemzetközi joggal és a diplomáciai gyakorlattal. A fogadó országnak minden ország nagykövetségét meg kell védenie minden inzultussal szemben, hozzátéve, hiába kérték a holland hatóságokat, hogy előzzék meg a történteket, nem tették meg.

A törvénnyel összefüggésben azt mondta továbbá, „kikérem magamnak hogy NGO-k, meg ki tudja, ki által finanszírozott, ki tudja, milyen szervezetek neveljék a gyerekemet a szexuális orientációjával kapcsolatban”. Hozzátette, a gyermekei szexuális orientációjával kapcsolatos nevelése az ő dolga, a szülő dolga, sőt, az ő felelőssége és kizárólagos joga. A törvény ezt rögzíti. Szijjártó Péter szerint már sokszor előfordult, hogy Magyarország az Európai Unió szabályaival összhangban levő jogszabályt alkotott, de akkor is támadták ezért.

Kitért arra, amit „műveltek a német-magyar futballmérkőzés előtt, miközben mindenki tudja, hogy a történelemben mindig nagyon rosszul sült el, ha politikai ügyeket, ideológiai vitákat a sporttal kevertek össze”. Szerinte hihetetlen volt, hogy ilyen megtörténhet, a 21. században, egy labdarúgó európai mérkőzés előtt „ilyen gátlástalan és gusztustalan politikai botrányt keltettek és Európán belül, egy másik európai országból, Magyarországról érkező szurkolókat folyamatosan provokáltak, miközben zajlott az ideológiai propaganda”.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

  

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.