2 adag párizsi, 2 adag londoni – Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték

  • - ts -
  • 2012. január 6.

Film

A nagy detektív (Robert Downey Jr.) ím visszatér, és hozza magával az elmaradhatatlanokat: Watsont (Jude Law) és Mycroftot (Stephen Fry), hogy legyőzzék Moriarty professzort (Jared Harris), aki egy világháború kirobbantásán fáradozik – 1891-ben járunk.

A film elején egy rettegő Angliába, közelebbről egy detonációk sokkolta Londonba csöppenünk bele, ahol a lakosság folyamatosan attól fél, hogy a következő pillanatban a németek, a franciák vagy éppen az anarchisták törnek az életére, biztonságára. Ám doktor Watson kétségkívül nősülni készül. Eközben Holmes (a nézőn kívül az egyetlen, aki összefüggést sejt a különböző robbantások közt, és természetesen ősellenségére gyanakszik) továbbra is álruhából ugrál álruhába; hajlott korú ázsiainak öltözve követi Irene Adlert (Rachel McAdams, az előző rész szerelmi szála), aki még mindig Moriartynak dolgozik. Sajna nem lesz a dolognak jó vége, viszont hősünk megszerzi a profnak szánt levelet.


„Egy olyan Londonba.” Milyenbe is? Ez volt az első rész, azaz Ritchie választásának döntő pontja. Történetünk idején még tíz év van hátra Viktória királyné uralkodásából, s majd’ negyven Arthur Conan Doyle életéből (épp most költözik vissza „ebbe” a Londonba Bécsből), de Charles Dickens már kicsivel több mint húsz esztendeje halott. Mindezt azért sem árt tisztázni, mert a viktoriánus London ábrázolása – amin egy jó ideje már a fél világ szórakoztatóipari mozija töri magát; nincs is ennél divatosabb játéktér, de tényleg –, nos, az sokkal inkább Dickensé, mint bárki másé, jelen esetben Conan Doyle-é.

Guy Ritchie világéletében magabiztos trendlovag volt, s noha sok mindent a szemére vethetünk, a hangulatteremtő erő hiányát semmiképpen sem. Ilyenformán a 19. századi Londonba helyezni soros sztoriját teljesen logikus lépés, szerves folytatása – legjobb – a mai metropolisban játszódó történeteinek, legígéretesebb pályaszakaszának (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, illetve a Blöff). Azt persze nem mondanám ennyire szerencsésnek, hogy a második részbe egy komplett cigánytábort elhurcolt magával a Blöffből (nem véletlenül: Párizsba), de azért érthető, hisz’ azt szerették nagyon a népek, alig is tűnt fel bárkinek, hogy Brad Pitt mennyire szétjátszotta az egészet – noha Downey Jr. mostani parádézását látva gyógyíthatatlan direktori vajszívre is gyanakodhatunk. Ugyanakkor legyünk őszinték: Ritchie Dickensre nemigen vállalkozhatott volna.


Ilyenformán egy kitűnő választásból született, igényesen kivitelezett, lendületes marhaság, egy szerfelett szabad adaptáció folytatásában érezhetjük most a jó tanuló azon kétirányú igyekezetét, hogy egyfelől benne maradjon a stílben, másfelől új vonásokkal gazdagítsa azt. Így találhatott rá a rendező arra a távolról sem elhanyagolható tényre, miszerint Conan Doyle művészetére bizony komoly hatással volt Verne Gyula (is) – érzésem szerint Ritchie a Wikipédiánál nem ment messzebbre az információ megszerzéséért. Ilyenformán jelen film vesz egy irányt a Vadiúj vadnyugat, vagy a nemrég látott 3D-s Három testőr felé – ezek korai előzményeire nem gyanakszunk. Szögezzük le gyorsan, ez is príma ötlet (ha nem is túl eredeti).

Ám hogy Az utolsó eset című 1893-as, betetőző igényű Conan Doyle-műből elrugaszkodó, egészen pontosan abba belezuhanó Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték mindennek ellenére teljesen érdektelen film lett, az elsősorban forgatókönyvírói gyengéknek tudható be. Ez a baja Ritchie-nek jó ideje, legalább a Blöff óta.

Az InterCom bemutatója


Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.