2 adag párizsi, 2 adag londoni – Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték

  • - ts -
  • 2012. január 6.

Film

A nagy detektív (Robert Downey Jr.) ím visszatér, és hozza magával az elmaradhatatlanokat: Watsont (Jude Law) és Mycroftot (Stephen Fry), hogy legyőzzék Moriarty professzort (Jared Harris), aki egy világháború kirobbantásán fáradozik – 1891-ben járunk.

A film elején egy rettegő Angliába, közelebbről egy detonációk sokkolta Londonba csöppenünk bele, ahol a lakosság folyamatosan attól fél, hogy a következő pillanatban a németek, a franciák vagy éppen az anarchisták törnek az életére, biztonságára. Ám doktor Watson kétségkívül nősülni készül. Eközben Holmes (a nézőn kívül az egyetlen, aki összefüggést sejt a különböző robbantások közt, és természetesen ősellenségére gyanakszik) továbbra is álruhából ugrál álruhába; hajlott korú ázsiainak öltözve követi Irene Adlert (Rachel McAdams, az előző rész szerelmi szála), aki még mindig Moriartynak dolgozik. Sajna nem lesz a dolognak jó vége, viszont hősünk megszerzi a profnak szánt levelet.


„Egy olyan Londonba.” Milyenbe is? Ez volt az első rész, azaz Ritchie választásának döntő pontja. Történetünk idején még tíz év van hátra Viktória királyné uralkodásából, s majd’ negyven Arthur Conan Doyle életéből (épp most költözik vissza „ebbe” a Londonba Bécsből), de Charles Dickens már kicsivel több mint húsz esztendeje halott. Mindezt azért sem árt tisztázni, mert a viktoriánus London ábrázolása – amin egy jó ideje már a fél világ szórakoztatóipari mozija töri magát; nincs is ennél divatosabb játéktér, de tényleg –, nos, az sokkal inkább Dickensé, mint bárki másé, jelen esetben Conan Doyle-é.

Guy Ritchie világéletében magabiztos trendlovag volt, s noha sok mindent a szemére vethetünk, a hangulatteremtő erő hiányát semmiképpen sem. Ilyenformán a 19. századi Londonba helyezni soros sztoriját teljesen logikus lépés, szerves folytatása – legjobb – a mai metropolisban játszódó történeteinek, legígéretesebb pályaszakaszának (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, illetve a Blöff). Azt persze nem mondanám ennyire szerencsésnek, hogy a második részbe egy komplett cigánytábort elhurcolt magával a Blöffből (nem véletlenül: Párizsba), de azért érthető, hisz’ azt szerették nagyon a népek, alig is tűnt fel bárkinek, hogy Brad Pitt mennyire szétjátszotta az egészet – noha Downey Jr. mostani parádézását látva gyógyíthatatlan direktori vajszívre is gyanakodhatunk. Ugyanakkor legyünk őszinték: Ritchie Dickensre nemigen vállalkozhatott volna.


Ilyenformán egy kitűnő választásból született, igényesen kivitelezett, lendületes marhaság, egy szerfelett szabad adaptáció folytatásában érezhetjük most a jó tanuló azon kétirányú igyekezetét, hogy egyfelől benne maradjon a stílben, másfelől új vonásokkal gazdagítsa azt. Így találhatott rá a rendező arra a távolról sem elhanyagolható tényre, miszerint Conan Doyle művészetére bizony komoly hatással volt Verne Gyula (is) – érzésem szerint Ritchie a Wikipédiánál nem ment messzebbre az információ megszerzéséért. Ilyenformán jelen film vesz egy irányt a Vadiúj vadnyugat, vagy a nemrég látott 3D-s Három testőr felé – ezek korai előzményeire nem gyanakszunk. Szögezzük le gyorsan, ez is príma ötlet (ha nem is túl eredeti).

Ám hogy Az utolsó eset című 1893-as, betetőző igényű Conan Doyle-műből elrugaszkodó, egészen pontosan abba belezuhanó Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték mindennek ellenére teljesen érdektelen film lett, az elsősorban forgatókönyvírói gyengéknek tudható be. Ez a baja Ritchie-nek jó ideje, legalább a Blöff óta.

Az InterCom bemutatója


Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

Az öntudat napjai

A a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.

Utat tört magának

Tasó Lászlót 2022-ben még szavazati rekorddal választották országgyűlési képviselővé, jövőre már csak listán indítja a Fidesz–KDNP. Nyíradonyban, ahol harminc éve lett polgármester, és ahová dőlt az uniós pénz, az új vezetés kifizetetlen közvilágítási számlával, büntetőeljárásokkal szembesült, továbbá azzal, mi minden függ a képviselőtől.