Film

Lady Bird

  • - kg -
  • 2018. április 1.

Film

Kaliforniában sem mindenhol fenékig sour cream az élet, ezt látszik megerősíteni Joan Didion mondása is: „Aki a kaliforniai hedonizmusról beszél, még sosem töltötte a karácsonyt Sacramentóban.” A lesajnált sacramentói karácsonyokat rehabilitálja a kaliforniai város másik híres szülötte, a színész, forgatókönyvíró és múzsaként (lásd Noah Baumbach munkássága) sem utolsó Greta Gerwig, aki ezúttal rendezőként is bizonyítja sokoldalúságát. A Lady Bird egyszerre város-, kamasz-, felnövés-, anya- és egy kicsit apafilm is, amivel csak annyit szeretnénk mondani, hogy Gerwig derekas munkát végzett. Nem elégedett meg azzal, hogy Saoirse Ronan a tőle elvárható nagy átéléssel megformálja a Sacramentóból elvágyódó tinédzser, Lady Bird alakját, de az aprómunkát sem spórolta meg, és forgatókönyvíróként egyetlen mellékalakot sem hagy a kaliforniai út porában. Laurie Metcalf szűkös családi költségvetésből gazdálkodó, fáradt anyatigrisére is rámosolygott – egy Oscar-jelölés formájában – a szerencse, az anyák és lányok mellett azonban az atyai front is erős, de az már összezavarta volna az Akadémiát, ha az apaszerepben brillírozó drámaírót, Tracy Lettset is elismerik. Gerwig a korfestő apróságokra is figyelt, egy Reagan-plakát nála nem olcsó vicc, hanem csupán egy múltban ragadt nagymama természetes tartozéka, míg a jelenről egy kósza híradórészletből kapunk eligazítást. A nagypolitika (elkezdődött az iraki háború) nem érhet fel a szüzesség elvesztésének fontosságához, és ebben Lady Bird a Moszkva tér „Ki a csöcs az a Nagy Imre” fiataljainak rokona.

Forgalmazza az UIP–Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.