Natalie Portman kapja a „zsidó Nobel-díjat”

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. november 7.

Film

Natalie Portman Oscar- és Golden Globe-díjas, izraeli származású amerikai színésznő kapja 2018-ban a „zsidó Nobelként” emlegetett Genesis-díjat.

„Büszke vagyok az izraeli gyökereimre és a zsidó örökségemre” – fogalmazott közleményében Portman, akit „mélyen megérintett” az elismerés.

A színésznő azt is bejelentette, hogy a díjjal járó egymillió dollárt (269 millió forintot) a nők oktatásának, gazdasági előretörésének, egészségügyi ellátásának és politikai életben való érvényesülésének támogatására fordítja, a pénzösszeg „egy jelentős részéből” magában Izraelben támogatja a női egyenjogúságért vívott harcot.

A Genesis-díj Alapítvány egyebek között Portmannek a nemek közötti egyenlőség, a szegénység felszámolása és az állatok védelme érdekében tett erőfeszítéseit méltatta. Stan Polovets orosz származású amerikai üzletember és filantróp, a Genesis-díj Alapítvány társalapítója és elnöke a világszerte élő több millió fiatal zsidó példaképének nevezte a színésznőt.

Natalie Portman

Natalie Portman

 

 

Portman a Genesis-díj ötödik és egyben első női kitüntetettje. A díjat várhatóan Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő adja át a színésznőnek 2018 júniusában, Jeruzsálemben.

Az egymillió dollár értékű díjjal olyan hírességeket tisztelnek meg, akik szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és elkötelezettséget mutatnak a zsidóság és Izrael iránt is. A 2014-ben alapított elismerést eddig Michael Bloomberg korábbi New York-i polgármester, Michael Douglas Oscar-díjas színész, Jichak Perlman hegedűművész, valamint Anish Kapoor szobrász vehette át.

Évente négyszáz

A Csillagok háborúja széria újabb epizódjai, a Hideghegy, a V mint Vérbosszú, a Leon, a profi, a Goya kísértetei, a Párizs, szeretlek!, a My Blueberry Nights Oscar-jelölt sztárjának új filmje, A másik Boleyn lány megjelenésünk napján kerül a hazai mozikba.

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.