„Harminckét művészfilm ára” - Wolfgang Petersen filmrendező

Film

A tengeralattjáró hatalmas sikere után olyan hollywoodi gigaprodukciókat rendezett, mint a Trója és Az elnök különgépe. Legutóbbi filmjét azonban ismét hazai pályán, Németországban forgatta. Telefonon beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A Négyen a bank ellen egy korai német tévéfilmjének a remake-je. A hetvenes években gyakran dolgozott a német tévének, a Tetthely egyes epizódjain edződött. Jó iskola volt?

Wolfgang Petersen: Arrogáns fiatalemberként, mint a frissen végzett filmiskolások legtöbbje, mélyen lenéztem a tévés melókat, mozifilmeket akartam készíteni. Ám a lelkesedésemet nem osztotta a filmipar, legalábbis akkor még nem, viszont Hamburgból, a Nord­deutscher Rund­funktól érkezett egy felkérés; látták a diákfilmjeimet, hívtak, hogy van nekik egy új sorozatuk, sok pénzből készül, nagy a felhajtás körülötte, szóval engem mint ifjú titánt megkínáltak a Tetthellyel. Hat résznek voltam a rendezője, jó iskola volt, remekül éreztem magam. Miközben persze fél szemmel továbbra is azt lestem, hogy mikor jön már az a nagy mozis felkérés.

MN: Az is eljött, de mielőtt még elkészítette A tengeralattjárót, mely a leghíresebb német munkája lett, leforgatta a tévének a Schwarz und weiß wie Tage und Nächte (Fekete és fehér, mint az éjszakák és a nappalok) című filmet; egy sakkfilmet Bruno Ganzcal a főszerepben.

false

WP: A nagyszerű és utolérhetetlen Bruno Ganz egy Bobby Fischer-szerű sakkmestert játszik, valami egészen fantasztikus alakítást nyújtott. Könnyű volt megnyerni a szerepre; felajánlottam neki, ő meg igent mondott. Ilyen egyszerű volt ez. A film nagy részét Jugoszláviában forgattuk. Érdekes kihívás volt, mert én és a sakk a lehető legtávolabb álltunk egymástól. Sosem játszottam. De ez csak az egyik dolog volt. A másik, hogy hogyan lehet olyan filmet csinálni a sakkról, hogy a néző lerágja a körmét izgalmában, mintha csak egy thrillert nézne. Valahogy csak sikerült összehozni a sakkot és a thrillert.

MN: A tengeralattjáró egy csapásra híressé tette világszerte. Igaz, nem ön volt a producerek első választása…

false

WP: Nem sokon múlott, hogy John Sturges, A hét mesterlövész rendezője csinálja meg. Már Münchenben volt, hogy előkészítse a filmet, Robert Redford játszotta volna a kapitányt. Hosszan dolgoztak a filmen, az ő verziójuk nem ’41-ben játszódott volna, hanem ’42-ben, hogy amerikaiak is feltűnhessenek a történetben, de a forgatókönyv nem akart összeállni. A Sturges–Redford-páros helyére a Piszkos Harry rendezője, Don Sie­gel és Paul Newman érkezett, de legnagyobb szerencsémre ez a párosítás sem működött. Csak ezután született meg a döntés, hogy ne amerikai, hanem német film szülessen a könyvből. Az idő tájt a legdrágább nyugatnémet filmek olyan 800 ezer márkából készültek, csak nagy ritkán érték el az 1 milliót. A Das Boot, a hatórás tévésorozat-verzió és a mozifilm végül 32 millióból forgott le. Ez nem kis ellenérzést is szült, lépten-nyomon megkaptuk, hogy ez harminckét művészfilm ára.

MN: A későbbiekben 80–180 millió dolláros hollywoodi filmeket készített, Az elnök különgépétől a Trójáig. Azokhoz képest ez aprópénznek bizonyult.

false

WP: A nagy különbség nem is ez volt, hanem a trükktechnika. A tengeralattjárónál még mindent a régi módon, modellekkel kellett megoldanunk, voltak kis hajómodelljeink, közepesek, és volt egy 12 méteres is. Amikor Az elnök különgépét forgattam Hollywoodban, egészen más jellegű kihívások elé néztünk. Mivel a film az Air Force One fedélzetén játszódik, valahogy jó lett volna a valódi repülőgép közelébe kerülni. Még szerencse, hogy Harrison Ford jóban volt Clintonnal, mi sem természetesebb, felhívta a hivatalban lévő elnököt, aki köztudottan nagy filmrajongó. Ford közölte vele, hogy épp a következő filmjére készül, az amerikai elnököt fogja alakítani stb., stb., mire Clinton annyira fellelkesült, hogy meginvitált bennünket, nézzük meg az elnöki gépet, az Air Force One-t. Clinton nem volt ott, épp valami jótékonysági dolga akadt, de Harrison Ford, az operatőrünk, Michael Ballhaus és én bejártuk a gépet. Mi, filmesek, úgy éreztük magunkat, mintha egy szentélybe nyertünk volna bebocsátást, a gép alkalmazottai pedig Harrison Fordra tekintettek úgy, mintha valami szent embert látnának. Mindenki megkapta a maga vallásos élményét. Az igazi Air Force One remekül festett, de mi azért még menőbbre csináltuk a filmünkben. A mi repülőnkben végig lehet menni az egész gépen, az elejétől a végéig, ez az igazin nem lehetséges. Felspéciztük kicsit.

MN: Harrison Ford kipróbált akciósztár, de Dustin Hoffmanról ez már kevésbé állítható. A Vírus című filmben mégis megpróbálkozott a visszafogott akciózással. Hogy ment neki?

false

WP: Hát, nem ment könnyen. Ülök Dustinnal, ebédelünk és arról beszélgetünk, mibe is foghatnánk közösen. Mondom neki, épp egy halálos vírusról szóló filmen dolgozom, a főszereplő egy orvos, nem egy tipikus akcióhős, de nem is egy szobatudós, szóval azért van akció a pasiban. Az a típus, aki jól állna Harrison Fordnak, vele is akartam eljátszatni, de sajnos nem ért rá. Hoffman elgondolkodott egy kicsit, majd kibökte: szerinted én is eljátszhatnám? Végül is, miért ne – gondoltam. Ám amikor a forgatásra került a sor, Dustinnak gondjai akadtak, állandóan azon rágódott, hogy ezt vagy azt a mozdulatot Ford hogyan csinálta volna. Valahogy mindig oda lyukadt ki, hogy ő ezt nem képes jól megcsinálni.

MN: Az első nagy hollywoodi akciófilmjét, a Célkeresztbent Clint Eastwooddal forgatta. Eastwood akkor már elmúlt hatvan.

false

WP: 62 éves volt, de ő maga lógott a tetőről, ő futott az elnöki limuzin mellett, mindent maga csinált. Hozta magával a saját kaszkadőr szakértőjét, aki úgy ismerte Clintet, mint a tenyerét, pontosan tudta, mire képes. A tetőről úgy lógattuk le, hogy csak egy kis drót biztosította. Ha lezuhan, az utca kövén végzi.

MN: Említette a nagyszerű operatőrt, Mi­chael Ballhaust, Fassbinder munkatársát, akivel többször is dolgozott együtt Hollywoodban. Kifaggatta a Fassbinderrel közös munkákról?

false

WP: Fura, de Ballhaus nem sokat beszélt Fassbinderről, azt hiszem, olyasmi kapcsolatuk lehetett, mint a régi házasoknak, gyűlölve szerették egymást. Fassbinder hajlamos volt meggyötörni a munkatársait, amikor aztán túl messzire ment, ismét a keblére ölelte őket, így ment ez nála. Nehéz ember volt, de zseniális művész. Hihetetlenül termékeny kapcsolat volt az övék, Ballhaus vagy 15 filmet forgatott Fassbinderrel, ilyen szinte nincs is a filmiparban. Fassbinder senkihez sem hasonlítható jelenség volt, nem sokra tartotta a német rendezőket, de egyszer valaki megsúgta nekem, hogy egy alakot mégis kedvel: Petersent. Nem tudom, hogy igaz volt-e, de jólesett. Fogjuk rá, hogy tényleg így volt. Emlékszem, amikor az egyik korai filmjét, A vendégmunkást bemu­tatták, majd leesett az állam az ámulattól. Te jóságos ég, gondoltam, ennyire fiatalon ilyen filmet csinálni! Mintha Bertolt Brecht született volna újjá.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.