Film

Szemfényvesztők 2.

  • - kg -
  • 2016. július 16.

Film

Kezdjük a jó hírrel. És akkor jöjjön a többi: az első részt három éve láttuk, kellemes utóízt hagyott a szánkban, voltak benne színészek és akciók, illúziót keltő illuzionisták és nagy átverések, meg volt benne Michael Caine is, akit úgy átvertek a végén – tegyük hozzá, teljesen megérdemelten –, hogy azonnal újra kellett nézni a Hannah és nővéreit, hogy rehabilitáljuk és visszaállítsuk magunkban a jó oldalra a nagy színészt. A folytatást ellenben két napja láttuk, és már alig emlékszünk valamire, pedig – becsszó – végig nyitva tartottuk a szemünket. Láttuk a makaói öregasszonyt, az akrobatikus kártyamutatványt, a sok átváltozást, az örök igyekvő Daniel Radcliffe-t, a két Woody Harrelsont (Woody figurája kapott egy hülyén vigyorgó ikret), és igen, ismét láttuk Michael Caine-t is, szemében azzal az összetéveszthetetlen fakósággal, melyből egyetlen mélyebb jelentés látszik felsejleni: a „hol válthatom be a csekkemet” ősi, emberi kérdése. Morgan Freeman kicsit jobban palástolja az unalmát, de néha még ő is a kijáratot keresi, a fiúk viszont, akik közül az egyik lány (most Lizzy Caplan), alig erőltetett lazasággal akcióznak, mintha csak egy jobb filmben játszanának. Jesse Eisenberg eisenbergkedik, Harrelson jelen van, James Franco öccse pedig a bátyjára hasonlít. Mark Ruffalo külön eset, ő leginkább önmagára és egy olyan színészre hasonlít, aki a leglehetetlenebb helyzetekben – például egy tengerbe dobott széf belsejében – is próbálkozik a színészettel. Szólhattak volna neki, hogy ide nem kell a szakmázás.

A Freeman Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.