Film

Csálén álló bőrnadrágok

Mindörökké rock

  • - greff -
  • 2012.06.22 00:01

Film

Minden szubkultúrát körberöhögcsélnek, nem ússza meg senki sem. De a hippik, a punkok, a bőgatyások, a gótok, a geekek, a technós srácok, a raszták és a hipszterek együtt sem tűrtek meg annyit, mint hajmetálos társaik. Pedig a rockvilág e rúzsos-lakkos lovagjai bátrak voltak, s könyörtelenek. Bátrak a szent tahóságban, könyörtelenek a rossz ízlésben – de akkor is. Ilyenek voltak, „vadak és jók” − a kispolgárpop világának olyasfajta héroszaival szemben, mint akitől idéztünk most. A hedonizmus évtizede jutott nekik, s ők meghallották a kor szavát. Az idealizmust már felette a múlt, a háborúnak vége volt Ázsiában. Helyreállt a gazdaság, elindult az MTV. A koksz, a szex, a hangos verdák, a rúdtánc és a neonsáv formálta az álmokat, s platformcipős férfiakkal telítődött Hollywood. A hely, ahol majd gyerek maradsz, mint Pán Péter a szigetén. Aztán persze vége lett gyorsan. A herpesz, az AIDS, a szívroham, a májrák és az agyhalál, az üres érme még üresebb túloldala a vége felé felcsillámlott távolról is láthatón, majd jött Cobain, és jött a grunge, s a régi hősök mehettek is elevenen, szépen sorban, kéz a kézben egyenest a föld alá.

Baldwin, Cruise


Baldwin, Cruise

Adam Shankman musicalje e szép és szörnyű rockmeséből nem fogott ki semmit sem. Bár a rossz ízlés kétségkívül megmaradt. Jön a kislány vidékről, rocksztár akar lenni, pedig ha a szerelmet akarná, ott lenne a szeme előtt – de nem mesélem tovább, mert olyan az egész sztori, mint a bőrgatyában tántorgó, Axl Rose-ra sminkelt Tom Cruise parádézása a színen: van annyira tré, hogy képtelenség legyen rendesen leírni. De persze a többiek is klasszak! Az Irigy Hónaljmirigy Show, a Szuperbojz és a Hannah Montana metszéspontjára belőtt, bántón családbarát próbálkozás kész mozgóképes Szüret rovat, újabb és újabb mélypontok infernális ünnepe. Alec Baldwin mintha végig részeg lenne, Catherine Zeta-Jones megnyeri a grimaszfesztivált, Paul Giamatti nagyot dob a hülye bajszok versenyén.

A számok mondjuk elég jók (kis anakronizmusokkal a kor nagy slágerei jönnek, Journey és Poison, GNR és Def Leppard), de a játszó arcok éneklik el mindet, és abban azért nincs köszönet. Ilyen hát e zsáner sorsa: fel sem tudott kelni még, máris porig megalázták.

Az InterCom bemutatója

Neked ajánljuk