Interjú

"Úgy döntöttem, becsukom a fülem"

Costa-Gavras filmrendező

  • Kriston László
  • 2013. május 18.

Film

Majdnem annyi idős, mint a mozi: nyolcvanadik születésnapját ünnepelte nemrég. Az Eltűntnek nyilvánítva, a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája vagy éppenséggel a Zenedoboz alkotója hazai pályán, a thessaloniki filmfesztiválon beszélt velünk közös dolgainkról.

Magyar Narancs: Először tisztázzuk: hogyan lett Constantin Gavrasból Costa-Gavras?

Costa-Gavras: Nem bírtam a görög királyt, Konstantint. Ezért folyamodtam a kötőjelhez. A háború utáni Görögországban a kommunisták olyan meggyőző beszédeket tartottak, hogy azt hittem, övék a jövő. Aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy hazudnak, az utolsó kijózanító lökést az önök históriája adta.

MN: 1956?

CG: Úgy van. Eljött hozzánk a filmfőiskolára három magyar diák. Elmesélték az összes sztorijukat a kommunistákról.

MN: Ha ma menne három diák, arról mesélnének, hogy minálunk is épp az IMF-et támadják, mint Görögországban.

CG: A kommunista periódusban mindig azt hallottuk, a párt ezt meg azt mondja, a párt ezt meg azt akarja. Ma a piac ezt mondja, a piac ezt akarja. Nemrég mindenki azon az állásponton volt, hogy államosítani kell a bankokat. Nem történt meg. A bankok uralják a demokráciákat.

MN: Amikor politikai kérdéseket vizsgál, analitikus elme vagy inkább amolyan felháborodó típus?

CG: A politikai thriller műfaját nem én találtam ki. Azért kötöttem ki ennél a zsánernél, mert lehetőséget kínál arra, hogy több szempontból vizsgáljam meg a dolgokat, kételkedjek, míg a néző azt találgatja: ki volt a tettes, és mi történik a következő percben.

MN: Ma A keresztapa (1972) rendezőjeként is ismerhetnénk önt.

CG: Nem tetszett. Vacak ponyvaregénynek tartottam. Amúgy sem ismertem jól az amerikai élet azon szeletét. Kertelés nélkül megmondtam a Paramountnak, hogy nem nekem való.

MN: Fiatal görög emigránsként amerikai vízumért folyamodott. Ha megkapja, másmilyen életműve lenne ma?

CG: Szerencse, hogy nem kaptam meg! Franciaországban olyanok közé keveredtem, mint Yves Montand, Simone Signoret és Chris Marker, akik a béke aktivistái voltak. Nagyon inspirálóan hatottak rám. Ennek köszönhetem, hogy olyan filmeket rendezhettem a hollywoodi stúdióknak, az amerikai filmjeim utómunkálatait is mindig Párizsban végeztem. A végső vágás jogát is mindig megkaptam. Nem szerződésben szavatolt kitételként, hanem kézfogás alapján, becsszóra.

MN: Amerikában idegen- és fajgyűlöletről is készített thrillert, Elárulva (1988) címmel, Joe Eszterhas írásából.

CG: Amikor Irwin Winkler megkeresett Párizsban, éppen egy Le Penről és a hozzá hasonlókról szóló filmet készítettem elő. S felizgatott a lehetőség, hogy az amerikai megfelelőikről mesélhetek. Joe Eszterhasszal jó egy hónapig jártuk Nebraskát meg Idahót, hogy megértsük ezeknek a kisvárosi embereknek a gondolkodását. Ha ötkor benyitottunk egy bárba, kongott az ürességtől. De 5.30-ra megtelt, a meló végeztével mindenki ott piált. Alapvetően kedves emberek voltak. Befogadtak. De ha kicsit barnább a bőröm, gyanakvóbban fogadtak volna.

MN: Új filmje, A tőke (2012) bankelnök főszereplője offshore adóparadicsomokon keresztül menekíti a vagyonát. Amikor a Zenedobozt forgatta a Carolco számára, tisztában volt vele, hogy Mario Kassar és Andy Vajna cége is részben offshore vállalatbirodalom?

CG: Hallottam a dologról. De tudja, Hollywoodban oly sok mindent hall az ember. Mivel jó kapcsolatom volt a producerekkel, úgy döntöttem, becsukom a fülem a pletykák előtt.

MN: Ez Vajna azon kevés filmjének egyike, amelyen nem szerepel a neve. Belefolyt azért a munkálatokba?

CG: Nincs rajta a neve? Ezt sosem vettem észre. Ott volt, elolvasta a forgatókönyvet, elmondta a véleményét. A budapesti forgatáson is végig velünk volt, segített. És persze finanszírozta a produkciót.

MN: Memoárjában, a Hollywoodi fenevadban (2004) Eszterhas azt írja: csak a Zenedoboz forgatása után tudta meg, hogy apja a nácikkal szövetkező nyilaskeresztes kabinetben dolgozott (dr. Antal István államtitkár személyi titkáraként, majd miniszterelnökségi sajtóattaséként). Amikor az amerikai hatóságok vizsgálatot indítottak apja ellen, és kitoloncolással fenyegették az akkor 82 éves férfit, Joe Eszterhas bizonygatta, hogy csak a film után értesült apja múltjáról.

CG: Én azért úgy vélem, már a Zenedoboz forgatása előtt is tudhatott valamit, és a forgatókönyvet pontosan ez okból írta! Hiszen annyira élethűen ábrázolt mindent! Joe nem jött el a budapesti forgatásra. Az Amerikában élő apjával sem találkoztam soha. Nekem is csak akkor mondta el, hogy filmünk az apjáról szól, amikor megjelent az önéletrajza. Egyébként én bátorítottam rá, hogy írja meg ezt a históriát. Ugyanis amikor az Elárulva írásakor bebarangoltuk Amerikát, mesélt a gyerekkoráról és azokról a Közép-Európából bevándorolt szélsőségesekről, akik között felnőtt. "Joe, ez remek történet, miért nem írod meg?" De ő kitért: "Ez komplikált történet. Talán egy nap majd megírom." Az a dilemma ragadott meg a forgatókönyvben, hogyan reagál a következő generáció, amikor megtudja, mi mindenben voltak bűnrészesek a szülei. Kértem néhány változtatást. Nem akartam például, hogy a zsidóüldözést mutató archív felvételekkel kezdjünk, mert a valóságot nem lehet überolni egy játékfilmmel. Végül hétszer írtuk át a könyvet.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.