(2013-04-18)
"Az Alkotmánybíróság az Alaptörvényt és az Alaptörvény módosítását csak a megalkotására és kihirdetésére vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények tekintetében vizsgálhatja felül."
A kormány szándékai szerint a tehergépjárművek autópályadíj-fizetése nem egy adott időszakra vonatkozna, hanem használatarányosan történne. Kérdés, hogy a kialakuló rendszer mennyiben nyugodhat szakmai alapokon (lásd erről interjúnkat Reményik Kálmánnal: Kapkodva, előkészítés nélkül zajlott, Magyar Narancs, 2013. január 24.).
Nem kétséges, hogy a 48 órás mérlegelési határidő túllépése a rendőrség és a tevékenységének kereteit kijelölő kormány felelőssége. Az is a rendőrség és a kormány felelőssége lett volna azonban, ha a holokausztmegemlékezést a világ szégyenére egy jogellenes szélsőjobboldali demonstráció zavarja meg.
Apám horvát eredetű volt, s e nyelvet kis gyermekkoromban kevéssé még beszélte is; anyám pedig tót származásu vala, mint nemzetiségi neve Nebehaj mutatja, s a tót nyelvet még nem egészen felejtette volt el. Ilyen ős szittya magyar vérből eredtem én.
Orbán Viktor ki akarja léptetni Magyarországot az Európai Unióból, vagy nem akarja kiléptetni.
Hálaadó szentmisét tartanak a Belvárosi plébániatemplomban Orbán Viktor 50. születésnapja alkalmából - e kétségkívül megrendítő hír fogadtatása elég vegyesnek tűnik egyelőre, holott minden okunk meglenne az örömre.
Ötmilliárdos beruházássorozattal újul meg 2014 decemberére Eger történelmi belvárosa. Bár a felújítások időszerűségével és sok elemével egyetértenek az ellenzéki pártok és a civil szervezetek, egyes projektrészek miatt ádáz vita dúl a városban.
Az idei év egyik élelmiszer-piaci (és -biztonsági) vitája bontakozhat ki arról, vajon mitől is pusztulnak a méhek Európa-szerte. Vagy hogy pusztulnak-e egyáltalán.
2010 nyarán Orbán Viktor javasolta alkotmánybírónak, mégis a Fidesz alkotmányellenes törekvéseinek hangos jobboldali kritikusává vált. Stumpf István elmúlt évekbeli ténykedése mögött többen politikai indokokat sejtenek - ezúttal tanácsadói körének és munkamódszerének jártunk utána.
Kényszervallatás közben elkövetett emberölés gyanúja miatt került előzetes letartóztatásba két Bács-Kiskun megyei rendőr. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tanárával arról beszélgettünk, hogy mi lehet az oka a tiltott, ám vélhetően gyakran alkalmazott rendőri túlkapásoknak.
A legkeményebb - más hangok szerint: az utolsó igazi - hard sci-fi szerző eredetileg 2008-ban megjelent regénye finoman újrakalibrálja a műfaj megszokott célközönségét: a Diaszpóra teljes körű élvezetéhez már kevés az Asimovon és Űrszekereken edzett koponya, sőt nem árt, ha a kedves olvasó legalábbis az MTA Atommagkutató Intézetének munkatársa.
Mínusz húsz fok, hullanak a hópelyhek és az áldozatok. Erre a jól ismert skandináv krimi-klisére épít a svéd újságíró is, aki egy valóságos kisvárosi gyilkosságtól indult el, és vált publicistából díjnyertes első kötetessé. A detektívregény alapmotívumaival dolgozik: az elvált újságíró, Magdalena Hansson visszaköltözik kisfiával vidéki szülővárosába, ahol gyilkosságok sora várja.
Nyilvánvalóan csak határeset gyanánt számítható az elsüllyedtek közé, noha műveinek "az a része, mely túlnyomónak mondható", ma a megérdemeltnél jóval kevésbé ismert. S nem él elevenen a magyar irodalom egyik legkedvesebb alakjának emléke sem.
Három monológ, amelyek kitesznek egy regényt, vagy pontosabban fogalmazva: regénnyé állnak össze. Két nő és egy férfi. A meglepetés az lenne, ha nem szerelmi háromszöggé sűrűsödne a sok apró egyéni történet. A meghökkenést végül más váltja ki. Hiába állítják a "szerető" barátnői, hogy ez bizony tipikus eset, hát nem az, a végkifejlet szempontjából legalábbis biztosan nem. Ahogy az eddigi Háy-próza ismeretében sem beszélhetünk éppen szokványos szövegről.
A legszélesebb ösvények (még mindig) a tömegkultúrán és (egyre inkább) a gasztronómián keresztül vezetnek hazánkból Japánba, de Ferber Katalin nem ezeken a területeken át juttatja el olvasóit a nyugatiak fantáziáját évtizedek óta izgató szigetországba.
A forrásgyűjtemény 1941 és 1947 között keletkezett dokumentumokat közöl a Magyar Honvédség megszálló alakulatainak a Szovjetunió elfoglalt területein véghezvitt háborús bűntetteiről. Pontosabb lett volna azonban, ha a szerkesztők már az alcímben is jelzik: kizárólag orosz levéltári anyagokról van szó.
A francia művelődéstörténész 2008-ban írt s akkoriban nagy sikert aratott munkája letehetetlen olvasmány - de furcsa módon nem feltétlenül a főszöveg, hanem az apró lábjegyzetekben odavetett információk miatt. (Többek közt innen értesülhetünk az örököskaka - avagy libafos - színű ruhák rövid életű divatjáról is.)
A nagyregényben minden benne van, egy teljes korszak, egy teljes világ enciklopédiája. A Háború és béke lényegében: minden. Súlyos, mégis felemelő. Nem véletlenül tekintették egyes művészetbölcselők Tolsztojt az eposz modern felújítójának. Ilyen egységes világ, amelyről átfogó tudást lehetne szereznünk és közvetítenünk, úgy hisszük: már nincsen. Óriási terjedelmű műveket persze minden további nélkül lehet írni, de effajta realista nagyregényt bajosan - gondolhatnánk. Tévednénk.
A krimi, a pornó és a sci-fi elemeit a magasirodalom szolgálatába állító francia író legutóbbi regényében saját magát is brutális gyilkosság áldozatává tette. Az idei díszvendég a könyvfesztivál nyitónapján veszi át a Budapest Nagydíjat Tarlós Istvántól.
"Minden krimiírónak évente újra kellene olvasnia a Macbethet" - mondja Jan Arnald svéd író és újságíró, aki Arne Dahl álnéven jegyzi világszerte ismert thrillereit. S bár a Misterioso - a tizenegy kötetes Intercrime sorozat nyitódarabja - nem szárnyal éppen shakespeare-i magasságokba, a skandináv detektívregény hagyományai szerint erős társadalomkritikát bújtat a ponyvába.
A Nobel-díj melletti legrangosabb irodalmi elismerést, a kétévente kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjat idén Krasznahorkai László kapta életművéért. Ez alkalomból felidézzük a Narancsban tavaly megjelent – eredetileg a New York Timesban publikált – esszéjét.
"[J]ó volna, ha most már mesélnél is valamit" - szól az Ébresztő című vers beszélője, Pion pedig mást sem csinál, csak mesél és mesél, sorokon, szakaszokon, költeményeken át. Elsősorban gyermekkori emlékekre fókuszál ez az erősen köznyelvesített líra: feldolgozása a múltnak, az időnek, amely ránk nehezedik, mint Atlasz hátára a világ. Aki, ahogy a cím is mutatja, bírja.
A borítóról a szerző egész alakos fotója tekint ránk: fiatal költőnél szokatlan gesztus ez. Jelzi: a kötet fő témája és tétje az én artikulációja, a saját hang hallatása. A versek telítve vannak egyes szám első személyű igealakokkal és a beszélőre utaló más nyelvi elemekkel, de a póz egyáltalán nem adys.
Az egykori gyermekgyógyász, kormányzati adminisztrátor (FDA-elnök), a Yale orvoskarának volt dékánja, a korábbi notórius túlevő élete utóbbi évtizedét az egészségtudatos táplálkozásnak szentelte. Szenvedélyesen kutatja, miért is eszünk többet az "ideálisnál".
A sci-fi irodalom termékeinek halhatatlanságáról nyilván nem az dönt, jóslataik mennyire bizonyultak tudományosan igazolhatónak, hanem az, mennyi maradt meg mára képzelőerejük költészetéből. E téren Bradbury regénye klasszikusnak nevezhető, és talán ott van a helye Verne Gyula remekei között, amelyekben nem azt szeretjük, hogy "már 1863-ban megjósolta az internetet".
Míg a Pohárutcában Sirokai egy város mítoszát építette fel, második kötetében mintha egy természeti, törzsi közösség könyvét írná meg az eredetmonda töredékeivel (I. 1.), a hétköznapokban utat mutató füveskönyvrészletekkel (II. 6.), a szent állat magasztalásával (III. 2.). Sok esetben jövendölésre, álomfejtésre, ráolvasásra emlékeztet a versek - biblikus szókincset is mozgósító - beszédmódja, mindez pedig a kötet egyik jelentős kísérletének, a szakrális költészet újragondolásának szolgál eszközéül.
Van abban valami lelombozó, ha a fiatal szerző első kötetének nyitóverse, e messze fénylő, megismételhetetlen pillanat, ez a minden költői pályán kiemelkedő fontosságú szöveg azt a legfőbb célt tűzi maga elé, hogy eminensen végigvigye a szakítás-bokszmeccs analógiát. Őszintén, sőt kétségbe esve kérdem: miért éri be ennyivel a szerző?
Tom Cruise-nál vannak a kulcsok, meg van mondva neki, hogy ha elhagyja a Földet, oltsa el a villanyt, és zárja be az ajtót maga mögött, mert az utolsó embernek így illik. Tom becsülettel teszi a dolgát, egy szárnyas gondnok, aki ha elromlik valami, már repül is, a munkaórák leteltével pedig tüchtig, ámbár kissé vonalas feleség várja otthon, egy felhők feletti összkomfortos (+medence) bérleményben.
Amikor Sztupa és Troché gyalog jöttek, tömve voltak az autóbuszok. A villamos nem tudta becsukni az ajtóit, mert fürtökben lógtak rajta a fővárosiak. Zsúfolásig megtelt mentesítő járatok futottak be a Keleti pályaudvaron a csarnok hatodik vágányára vidékről.
Majdnem annyi idős, mint a mozi: nyolcvanadik születésnapját ünnepelte nemrég. Az Eltűntnek nyilvánítva, a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája vagy éppenséggel a Zenedoboz alkotója hazai pályán, a thessaloniki filmfesztiválon beszélt velünk közös dolgainkról.
Arra, hogy egy zombik lakta világban is lehet szép az élet, számos filmes példa akad. De olyan mű, amiben mindkét fél élvezi az együttlétet, kétségkívül ritkábban kerül elénk; most valami hasonlót próbál bemutatni az Eleven testek.
Minden ötödik órában bántalmaznak valakit családon belül. Illetve nem is így igaz: minden ötödik órában keletkezik ilyen tárgyú bírósági ügy, márpedig jó okkal hisszük, hogy az "ügyeknek" csak töredéke kerül bíróság elé. Ahol ugyanis sikerül a megfélemlítés, ott csönd következik.
Meglepő, de Fehér Ferenc táncos-koreográfus először készített egész estés előadást külföldi előadóval. A Runningban Yumi Osanai japán táncosnővel húznak le ötven percet bokáig érő kapucnis csuhában (Simon Judit jelmeze). Nehéz, lefojtott tánc, feszengős nézni is, csak a lábak és a lepel alatt vonagló, reszkető, vibráló testek látszanak.
Fiatal pár beköltözik a fiú családjának valahai lakásába, s bár a feleség már az utóddal terhes, a férjre az elődök története szakad rá. Nagyjából a 20. század.
Ribizlilé almapéppel és műcsirkecombbal, biztonsági pótpörkölt nokedlivel, na meg Kerényi Imre előző éjjeli álmai - ezek mind fontos részei a színházi előadásoknak. Mégis a kellékesről, aki mindezért felel, a néző szinte semmit nem tud. A trükkjeiről nem is beszélve.
"Nem volt pénz a telefonomon, és SMS-t küldtem, hátha visszahívnak" - meséli pályakezdéséről a Tollfosztás című darab szereplője.
Hol volt, hol nem volt, a hetvenes évek ausztrál undergroundjából két társaság tűnt ki. Melbourne-ben Nick Cave középiskolai együttese, a The Boys Next Door, Sydneyben pedig a Crime & The City Solution, az énekes Simon Bonneyval az élén. Állítólag a Crime tűnt eredetibbnek, és komoly befolyással volt a Boys Next Doorra is, de boldogulásban alulmaradt: Ausztráliában egyetlen felvétele sem látott napvilágot.
Legyen valaki bármekkora rajongója a Marylandből származó Clutchnak, a zenekar utolsó két lemezét a megjelenésük óta eltelt néhány év tükrében vizsgálva mindenkinek be kell látnia, hogy Neil Fallon és csapata kicsit mintha bizonytalankodott volna az utóbbi időszakban.
A nemrég Budapesten is fellépett Thomas Wilson az 1990-es évek vége óta dolgozik magabiztosan az életművén, igaz, jobbára Take álnév alatt: instrumentális hiphopokat szerez, amiket előszeretettel bolondít meg kísérleti és ambient irányokból érkező megoldásokkal.
"1795. február 1-jén a walesi herceg meghívott a yorki herceg zeneestélyére, amelyen az egész királyi család, az orániai herceg stb. jelen volt. Egész este csak az én műveimet játszották. Én a zongoránál ültem, s a végén még énekelnem is kellett. A király, aki mindaddig csak Händel zenéjét volt hajlandó meghallgatni, erősen figyelt. Azután beszélgetett velem, és a királynéhoz vezetett, aki igen hízelgő dolgokat mondogatott. Egy német dalomat énekeltem: Ich bin der verliebste."
A Matt Hillként anyakönyvezett amerikai Umberto oly sok zenebolond honfitársához hasonlóan megszállott rajongója a hetvenes-nyolcvanas évek elektronikus zenei pionírjainak. Munkáin érződik, hogy a francia kozmikus diszkó, a klasszikus krautrock és a veretes italo-elektrodiszkó bűvöletében alkot.
Van az a pillanat, amikor hirtelen felriadunk, néhány percig csak meredünk magunk elé, vagy forgatjuk a fejünket, azt se tudjuk, hol vagyunk, aztán lassan megnyugszunk: hogy meztelenül kizártuk magunkat a forgalmas utcára, felgyújtottuk az óvodai karácsonyfát, vagy túl hosszú gumikötéllel ugrottunk le a Lágymányosi (akarom mondani, Rákóczi) híd tetejéről, álom volt csupán, visszafekhetünk.
Több mint tíz éve a független Studiolum elektronikus enciklopédia társigazgatója, korábban tanított a CEU-n is. Tíz nyelven fordít és tolmácsol, A Wang folyó versei című blogján 2007 óta elsüllyedt kultúrákat kutat fel. Két utazás között beszélgettünk vele a városokban fellelhető apró jelekről, a magyar intézmények természetéről és arról is, hogy miért éppen Ukrajna?
A tavalyi év Ausztriában a ruhájukat levedlő férfiak jegyében telt: a témában egymástól függetlenül két óriási anyagot mutattak be Bécsben és Linzben. A bécsi Leopold Múzeum plakátján három (egy fehér és egy fekete bőrű, illetve egy arab), kizárólag színes zoknit és futballcipőt viselő focista pózolt, a látogatókat a bejárat előtt pedig Ilse Haider Mr. Big című installációja, egy heverésző, monumentális férfiakt fogadta. A linzi Lentos Kunstmuseum Der Nackte Mann című kiállítását - akárcsak a budapesti változatot - Berhard Prinz egyik fotója, egy hosszú hajú, selymes bőrű, lányos arcú, hasán egy jól látható késelés nyomait viselő fiatalember reklámozta.
Vagyis hogy a tárgyak nem hordozzák, nem viselik magukon levethetetlenül nemhogy az "értelmüket", kulturális jelentésüket, mely csűrhető-csavarható, de még a funkciójukat sem. Különösen erős kontúrokkal mutatkozik ez meg a múzeumban, ahol a felhalmozott tárgyak tömegesen szakadnak ki használati összefüggéseikből, hogy leltári számmal ellátva, gondosan elraktározva, muzeológusi értelmezések kényére-kedvére kiszolgáltatva örök álomba merüljenek, jó esetben felriasztva egy-egy kiállítás idejére.
Leginkább Franciaországban szembesül az ember azzal, hogy a póréhagyma a séfek egyik legkedvesebb alapanyaga. Változatosan készíthető, nélkülözhetetlen zöldségnek tartják, amelyből leveseket, köreteket főznek. A francia klasszikus konyha egyik jellegzetes fogása például a poireaux vinaigrette, a dijoni mustáros-ecetes olívaolajos öntetben pácolt, megfőzött póré. A franciáknál még ez is finom, pedig magunktól nem sorolnánk a főtt pórét a legkifinomultabb ételek közé.
Időről időre fölreppennek olyan ötletek, amilyenekkel legutóbb Széles Gábor nagyvállalkozó kábította a honi nyilvánosságot. Közös jellemzőjük, hogy a modern fizika tudni sem akar róluk.
