étel, kihordó

Vasmacska – Hekk & Go

  • ételhordó
  • 2020. november 26.

Gasztro

A főváros egyik legkellemesebb terasza távol esik mindentől, ami felkapottnak mondható. Az egység a budafoki Duna-parton áll, ám ha levesszük szemünket a folyóról, a kerítésen túl Sztalkert idéző környezet dereng fel. Ennek alapján a Vasmacska lehetne olyan is, mint egy szocreál üzemi étkezde udvara, ahol táncmulatságot tartanak alkalmanként, de nem olyan. „Ha körös-körül a múlt árnyéka kísért, akkor ez a pár száz négyzetméter a jövő” – írtuk róla 2015-ös felfedezésünk idején, bár hozzátettük: nagyon reméljük, hogy minél később alakul ki e tájon is olyan népszórakoztató tömegnyomortelep, mint a Római-parton. Nagyjából öt évre lőttük be a viszonylagos nyugalmat, nagyobbat nem is tévedhettünk volna.

Így hát különösen kellemes meglepetés, hogy a Vasmacska annak ellenére sem dobta be a törülközőt, hogy a világ végén van. Átálltak az ételhordásra, ami megmutatkozik abban is, hogy Hekk & Go néven fut a robogó (rendeléskor: hekkngo.hu), hadd tudja meg a világ, hogy a járvány ideje alatt sincsenek a halak a víz alá nyomva.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.