1,8 milliárdra büntették a Telenort, mert "0 forintért" kínáltak telefonokat

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. december 20.

Gazdaság

A készülékek árát közben beépítették az előfizetési díjba.

A Gazdasági Versenyhivatal  1,8 milliárd forintos bírságot szabott ki a Telenor Magyarország Zrt.-vel szemben a vállalat megtévesztő kereskedelmi gyakorlata miatt - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel. A Telenor vitatja a döntést, a bírság összegét súlyosan aránytalannak gondolja, ezért bírósághoz fordul.

A GVH közleménye szerint a Telenor jogsértést követett el, és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg a fogyasztókkal szemben 2016 és 2017 között, amikor Telenor Blue tarifacsomagjában a lakosságnak esetenként 0 forintért kínált készülékeket.

A cég ugyanis a csomagot népszerűsítő kommunikációban, például televíziós reklámban, szórólapon, Facebook-hirdetésben, nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy ha készülékvásárlási lehetőséggel is élnek, akkor számukra az előfizetői díj magasabbá válik, mint ha kizárólag előfizetésre vonatkozó szerződést kötnek ugyanakkora hűségidő vállalása mellett. Így a fogyasztóknak többletköltségük keletkezett a készülékvásárlással, hiszen a Telenor a 0 forintosként vagy kedvezményes árúként reklámozott készülék ellenértékének egy részét beépítette az előfizetési díjba.

A Telenor az MTI-vel közölte: álláspontja szerint a reklámkampányban nagyösszegű ártámogatást adott a fogyasztóknak, így a GVH olyan gyakorlatot kifogásol, ami az ügyfelek döntő többségének biztosan kedvező volt. A mobiltársaság álláspontja szerint a GVH által kifogásolt hirdetésben jogszerűen járt el, a fogyasztók számára minden releváns információ megismerhető volt a reklámanyagokban.

Hozzátették, a közel két évig tartó vizsgálat során mindvégig teljes mértékben együttműködtek a GVH-val az ügy tisztázása érdekében.  A Telenor Magyarország vitatja a GVH döntésének jogosságát, a bírság összegét súlyosan aránytalannak gondolja, ezért a döntés bírósági felülvizsgálatát kéri.

A Versenyhivatal nemrég hasonló nagyságrendű bírságot szabott ki a Facebookra is, amiért ingyenesként hirdették szolgáltatásukat, miközben a felhasználók adataiból nyereségre tettek szert.

Rekordbírságot szabott ki a GVH a Facebookra

A hivatal szerint az oldal korántsem ingyenes, a felhasználók az adataikkal fizettek érte. 1,2 milliárd forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal a Facebookot - közölte a szervezet. A GVH közleményében azt írta, azért bírságolták meg a közösségi oldalt - illetve annak európai vállalatát, a Facebook Ireland Ltd-t -, mert jogsértést követett el, amikor ingyenesként hirdette a szolgáltatását, de a felhasználók kvázi az adataikkal fizettek érte.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.