A magyar családok 62 százalékának okoz nehézséget a hétköznapi élet fedezése

  • narancs.hu
  • 2023. július 21.

Gazdaság

Három hónap alatt 30 ezer forinttal nőtt a szűkös megélhetéshez szükséges nettó bevétel.

Megjelent az Egyensúly Intézet és a Friedrich-Ebert-Stiftung szubjektív szegénységi trendeket vizsgáló 2023. júniusi közvélemény-kutatása, amiből kiderül, hogy három hónap alatt jelentősen nőtt, 220 ezer forintról havi 250 ezer forintra nőtt az a bevétel, ami a szűkös megélhetéshez szükséges.

A felmérés szerint tízből négy magyar nem rendelkezik ennyi jövedelemmel.

Az átlagosnak tartott életvitelhez egy magyarnak havi 350 ezer forint kéne, a gondtalan élethez pedig havi 500 ezer nettó. A megkérdezettek 41 százalékának viszont a havi jövedelme a szűkös megélhetéshez szükséges 250 ezret sem éri el, 500 ezer forint felett pedig csak a válaszadók négy százaléka keres.

16 százalék pedig azt válaszolta, hogy a jövedelme nem éri el a 350 ezer forintot, tehát a magyarok 57 százaléka nem rendelkezik az átlagosnak tartott életszínvonalhoz szükséges jövedelemmel.

A válaszadók 29 százaléka saját bevallása szerint nem tudna saját zsebből kifizetni egy váratlan, 100 ezer forintos kiadást, 40 százalék azt válaszolta, hogy nehezen, de megoldaná, 29 százalék pedig azt, hogy nem okozna neki problémát.

Júniusban a háztartások 7 százaléka nagy, 17 százaléka pedig csak közepes nehézségek árán tudta fedezni a szokásos kiadásokat. A megkérdezettek 39 százaléka arról számolt be, hogy a háztartás finanszírozását kisebb erőfeszítések árán tudja csak megoldani, amiből kirajzolódik, hogy a magyar háztartások 62 százalékának van valamilyen nehézsége a hétköznapi költségek fedezésében.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.