Az élelmiszerárstop kivezetésére kéri a kormányt a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség

  • narancs.hu
  • 2023. január 2.

Gazdaság

Nem ért célt az intézkedés, nem mérsékelte az inflációt, azonban óriási veszteséget generált az üzleteknek, melyek közül négyezer bezárni kényszerült. 

Az élelmiszerárstop kivezetésére kéri a kormányt a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség. Szerintük ugyanis nyilvánvaló, hogy az intézkedés nem érte el célját – írja az atv.huAz adatok szerint 2022-ben négyezer üzlet zárhatott be az árstop okozta nyomás miatt. 

„Nagyon komoly kezdeményező tárgyalásokat szeretnénk a kormánnyal e tekintetben, a döntéshozókkal elérni, mert nem tartható már április 30-ig sem ez a nyomás, ez a veszteség. Úgy gondoljuk, hogy miután nem ért célt maga az intézkedés, nem mérsékelte az inflációt az élelmiszerek tekintetében, kérjük a kormányt, hogy ezt a lehető legrövidebb időn belül vezesse ki” – fogalmazott az ATV Híradónak Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója szerint a kereskedőknek nagy terhet jelent az ársapka, ugyanis a beszerzési és a fogyasztói ár közötti különbözetet nekik kell finanszírozniuk. Ráadásul a rögzített árú termékekre továbbra is nagy az igény. „Ez a fajta termékigény növekmény folyamatosan emelkedik. Még az árstop bevezetésének az elején nem is volt olyan nagy mértékű ez a nyomás, de ahogy gyakorlatilag telnek-múlnak a hónapok, egyre nagyobb az igénytöbblet. Ahogy említettem ez teljesen érthető, hiszen ezeknek az árucikkeknek a fogyasztói ára rögzített elég régóta” – fogalmazott Fodor. 

Úgy véli, főként a vidéken működő kis és családi vállalkozások vannak a legnehezebb helyzetben. A nagy üzletláncok ugyanis a több ezer termékükön szét tudják osztani az árstop okozta veszteséget, a kisboltoknak viszont nincs ilyen lehetőségük. Több ezerre teszi azon üzletek számát, amelyek 2022-ben az árstop áldozatává válhattak, írja az atv.hu. 

„A tavalyi első félévben több, mint kettőezer kiskereskedelmi bolt zárt be, a második félévben minden bizonnyal folytatódott ez a kedvezőtlen tendencia, tehát tavaly akár több, mint négyezer kisbolt is bezárhatott” 

– nyilatkozta Hornyák József, a Portfolio makroelemzője a csatornának. Hornyák szerint idén sem várható kedvező változás ebben a tendenciában, ugyanis 2023-ban a szakértők az eddiginél is magasabb inflációt jósolnak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.