Hitellel és még több külföldi munkással mentené a gazdaságot Szijjártó

  • 2021. július 14.

Gazdaság

150 milliárdos vállalkozói hitelt és egy magyar építőipari vállalatot ígért a külügyminiszter a szerdai kormányülés után.

Összesen hét gazdaságmentő és beruházáskönnyítő intézkedést jelentett be szerdán Szijjártó Péter: a külügyminiszter a tőle megszokott módon, Facebook-videóban összegezte a kormányülés legfontosabb döntéseit.

 

Mint a Telex idézi szavait, Szijjártó szerint Magyarország helyét a világgazdasági versenyben az dönti el, hogy mennyi beruházást tud hazai pályára hozni.

 

  • A kormány reagálni szeretne az elszabaduló építőipari árakra: a helyzetet egy építőipari anyagokat gyártó magyar céggel orvosolnák. A vállalkozás Biharkeresztesen építene 12 ezer négyzetméteres gyárat, a 14 milliárd forintos beruházást pedig 5,5 milliárd forinttal támogatja majd az állam.
  • 100 milliárd forintos kedvezményes beruházási hitellel támogatja az Eximbank a magyar kis- és középvállalkozásokat, az eddigi 500 milliárdon túl, amit ezer magyar cég igényelhetett. A kkv-knak 0,1 százalékos kamattal biztosítanának forrást.
  • Egy fejlesztési, beruházási hitelprogram is indul mikrovállalkozások számára. Szijjártó úgy látja, a bankszektor nem szívesen foglalkozik a mikrocégekkel a nagy adminisztrációs teher miatt, pedig több mint 4000 kis cégről van szó. A Széchenyi-kártya programon belül egy mikrohitelprogramot is indítanak, amelyre tíz év alatt 50 milliárd forrást szán a kormány. Tíz éves futamidejű hitelről van szó, az ügyleti kamat pedig 0,5 százalékos lesz.
  • Egységesítik a közbeszerzések rendszerét: az állam úgynevezett "blanketta kiírásokat", sablonokat alkalmaz majd, így az előzetes vizsgálatok ideje a korábbi egy hónapról öt napra csökkenne.
  • A Lechner Tudásközpont és a HIPA ügynökség adatbázisait összevonva egy beruházási helyszínkereső szolgáltatást indít – főleg külföldi vállalatok számára, akik Szijjártó szerint a legkedvezőbb helyszíneket, a leggyorsabban találhatják meg nálunk.
  • A külföldi tulajdonú cégek az eddigi 10 százalék helyett ezentúl a munkavállalói létszámuk 20 százalékáig alkalmazhatnak külföldi dolgozókat. Ez Szijjártó szerint azért fontos lépés, mert másképp nem nálunk fejlesztenek ezek a vállalatok, vagy akár el is hagyhatják az országot.  A külügyminiszter gyorsan elébe is ment a „dilettáns támadásoknak”, melyekben a kormányt azért kérnék számon, mert nem a magyar embereknek biztosítanak plusz munkahelyeket.
  • Az Eximbank 400 millió eurós értékben hoz létre egy  termőföld tőkealapot, hogy a stabil élelmiszer-alapanyag ellátás biztosított legyen.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.