„Nagyjából rendben van”

Palócz Éva közgazdász, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója a magyar gazdaságról

Dübörgő gazdaság, csökkenő államadósság, eltűnőben lévő hiány – ezekkel a kijelentésekkel járták körbe a sajtót év végén kormányzati politikusok. A számok mögötti folyamatoknak és a hosszabb távú kilátásoknak próbáltunk meg utánajárni.

Magyar Narancs: A magyar GDP tavaly nagyjából 2,9 százalékkal bővült. Miként lehet értékelni ezt a számot a környező országok teljesítményéhez, illetve a magyar gazdaság potenciális kibocsátásához képest?

Palócz Éva: Az uniós növekedés tavaly két százalék alatt volt, így ehhez képest magasabb a magyar ütem, de egy felzárkózó országnak mindenképp gyorsabban kell növekednie a fejlett országokhoz képest. Ha a környező országokat nézzük, ott már más kép rajzolódik ki: a cseh GDP tavaly több mint 4, a szlovák és a lengyel 3-3,5 százalékkal bővült az előzetes adatok alapján. Számításaink szerint a magyar gazdaság középtávú növekedési poten­ciálja nagyjából 2,5 százalék lehet. Ennek fontos eleme, hogy a jövedelmek, ha lassan is, de folyamatosan növekednek, némileg megindult a piaci foglalkoztatás bővülése, valamint csökkent a hiteltörlesztések miatti bizonytalanság is. Ezért arra számítunk, hogy a lakossági fogyasztás 2,5-3 százalékkal növekedhet a következő években. Hozzá kell tenni, hogy ez az ütem is csak arra lesz elegendő, hogy a lakossági fogyasztás volumene 2018-ra elérje a 2007. évi szintet. A növekedés másik forrása a nettó export lehet, azaz ha több árut és szolgáltatást viszünk ki, mint amennyit behozunk az országba. A visegrádi országokénál némileg lassabb növekedést tavaly jórészt a beruházások stagnálása okozta. A beruházási ráta már eléri a GDP húsz százalékát, de a magángazdaság beruházásai gyengék, illetve nagymértékű ingadozást mutatnak: egy-két nagyberuházás jelentősen meg tudja lökni a trendet, ezt követően azonban visszaesés következik be. Az állami beruházások mértéke és üteme pedig nagyban függ az európai uniós források érkezésétől.

MN: Mekkora szerepe van a növekedésben az uniós transzfereknek?

PÉ: Nagyon komoly szerepet játszanak, de azt is látni kell, hogy az állami beruházásoknál a kivitelezők többnyire piaci szereplők, tehát az elköltött pénzeknek multiplikatív hatásuk van. Az valószínű, hogy ezek a transzferek alacsonyabbak lesznek a következő években, mint tavaly vagy tavalyelőtt voltak, amennyiben sikerül elérni a fejlesztési források egyenletesebb elköltését. A kormány most ún. „orrnehéz” ciklust tervez, amelyben a fejlesztések nagyobb aránya esik az időszak elejére. A minden állami irányítású projektnél érvényesülő csúszások miatt ez azonban csak részben várható. Mindenesetre a kormány arra törekszik, hogy az uniós költségvetési ciklus elején – még az országgyűlési választások előtt – le tudjon hívni minél több támogatást.

MN: Mennyire kockázatos, hogy a magyar gazdaság szinte kizárólag az autóiparra támaszkodik?

PÉ: Az autóipar dominanciája rövid távon rejt magában némi kockázatot, mert a válság során az autóipar szenvedte el a legnagyobb visszaesést, 2009-ben 30 százalékkal csökkent a termelés. Hosszú távon azonban nem tekinthető kockázatos iparágnak. Az autóipari reces­szió mindössze egy évig tartott, és 2011-re az ágazat termelése már elérte, ma pedig már több mint negyven százalékkal meghaladja a válság előtti szintet. Ez egyik-másik magyarországi ágazatról nem mond­ható el. Fontos az is, hogy olyan termékről van szó, melyre mindig lesz kereslet, az emberek nem fognak elkezdeni gyalogolni vagy átszállni a tömegközlekedésre. Amire figyelni kell, hogy megkezdődött a nagyon erős szerkezeti átalakulás: az elektromos autók egyre nagyobb teret nyernek a dízelek javára. Ez a váltás hamarosan meg fog történni, és az egyetlen kockázatot az jelenti, ha a magyarországi járműipari fejlesztések lemaradnak erről a fordulatról.

MN: A Portfólió nyáron jegybanki adatok alapján arról írt, hogy a banki tőkepótláson és az átfolyó tőkén kívül szinte alig érkezik működő tőke Magyarországra. Ennek globális okai vannak, vagy a magyar gazdaságpolitika következményéről beszélhetünk?

PÉ: Kétségtelen, hogy a nemzetközi tőkeáramlás a válság óta visszaesett, de a Magyarországra irányuló tőkebehozatal szerény mértékét elsősorban a kedvezőtlen országimázs okozza. A kormány szeretne több beruházást Magyarországra vonzani, szinte egyenként próbálja levadászni a befektetőket. Ebben ér is el bizonyos sikereket, a kedvezőtlen ország­imázst azonban láthatólag nem igazán sikerül kompenzálni. Viszont dinamikus gazdasági növekedés Magyarországon a külföldi tőke folyamatos beáramlása nélkül nem képzelhető el.

MN: Az előzetes adatok szerint két százalék körüli lehet az államháztartás hiánya 2015-ben, de évek óta három százalék alatt marad a defi­cit. Ezt milyen áron tudta elérni a kormány?

PÉ: A kormány 2010-ben elhatározta, hogy a költségvetés hiányát három százalék alatt kell tartani, és ez azóta sikerült is minden évben, ami a pénzügyi stabilitás szempontjából fontos eredmény. Ennek érdekében év közben, akár többször is módosították az adótörvényeket vagy a kiadásokat érintő szabályokat. Magyarország ki is került a túlzottdeficit-eljárás alól. A gond az, hogy a hiány elsősorban a bevételek növelése – adóemelések, különadók bevezetése – révén csökkent, miközben az állami újraelosztás mértéke továbbra is a GDP 50 százaléka körüli szinten van. A hozzánk hasonló fejlettségű Csehországban vagy Lengyelországban ez 40–45 százalék között mozog, Szlovákiában pedig 40 százalék alatt van. Pedig ezek az országok elég jól teljesítenek, és nem érzékelhető, hogy náluk rosszabbul működne a bürokrácia, az oktatás vagy az egészségügy. De nemcsak az államháztartási kiadások rátája, hanem a szerkezete is problémás: a bürokratikus kiadások jóval magasabbak, mint a környező országokban, miközben oktatásra vagy egészségügyre kevesebbet költünk. Az egészségügy finanszírozásában nem rosszabb a helyzet, mint 6-8 évvel ezelőtt volt, drámai romlást inkább az oktatásnál látok. Míg 2009-ben még a GDP két százalékát költöttük alapfokú oktatásra, addig ez a szám 2013-ra 0,9 százalékra csökkent. Európában nálunk kevesebbet csak Litvánia, Románia és Bulgária költ erre, az uniós átlag pedig 1,6 százalék. Ez azért kritikus, mert bármiféle társadalmi mobilitást elsősorban az alapfokú oktatás fejlesztésével lehetne elérni. Az általános iskola elvégzése után leszakadó gyerekek sorsa gyakorlatilag örökre megpecsételődik: aki 14–15 éves korára nem tanul meg rendesen írni-olvasni és a megfelelő készségek fejlesztésében is lemaradt, az garantáltan a poten­ciális munkanélküliek táborát gyarapítja. Ez pedig nem csupán társadalmi, hanem gazdasági következményeit tekintve is drámai lehet. A gazdaság már ma is, a jövőben pedig még inkább hiányt szenved a szakképzett munka­erőben.

MN: Az államadósság 76 százalék alá csökkenhet a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint, és az állampapírok jól fogynak az aukciókon.

PÉ: Az államháztartási kiadásokat az is növeli, hogy Magyarországon nagyon magas az állami kamatkiadások GDP-arányos rátája. Ez persze nemcsak a mostani kormány hibája, hanem az előzőeké is, mert magas a felhalmozott adósság, és még magasabb kamatokon tudtak felvenni hiteleket. Míg nálunk a GDP négy százaléka körül vannak a kamatkiadások, addig más, hozzánk hasonló adósságszinttel küzdő országban ez egy százalék körül mozog. A kamatszint terén ugyanakkor kedvező folyamatoknak lehetünk tanúi: a rövid hozamok egy százalék körül vannak, amit senki nem gondolt volna pár évvel ezelőtt. A hosszú papírok hozama még mindig viszonylag magas, és az is marad, míg Magyarország felminősítése meg nem történik.

MN: Mikorra várható a felminősítés?

PÉ: Már két évvel ezelőtt is azt mondtuk, hogy ha a pénzügyi adatok felől letakarnánk az ország nevét, pusztán a számok alapján bármelyik minősítő a befektetésre ajánlott kategóriába sorolná az országot. Ám a minősítés során a politika és a gazdaságpolitika kiszámíthatósága is fontos tényező, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kiszámíthatóság nem sokat javult, de a pénzügyi adatok annyira stabilak, hogy idén feltehetőleg megtörténik a felminősítés, különösen, ha a kormány kevesebbet kritizálja a hitelminősítőket és az egész pénzügyi világot.

MN: A kormánynak több intézkedésekor is kimondott célja az volt, hogy a középosztálynak kedvezzen, arra számítva, hogy az ő fogyasztásuk majd beindítja a gazdaságot. Ebből mi valósult meg?

PÉ: Ezt az állítást árnyalnám: a családi adókedvezmény kiterjesztése ma már a legalacsonyabb jövedelműeknek is kedvez, ha van gyermekük. Az eredendő hiba az egykulcsos jövedelemadó és az adójóváírás drasztikus megszüntetésével következett be 2011–12-ben. Akkor a legalacsonyabb keresetűek nettó jövedelme 10–12 százalékkal, 6–10 ezer forinttal csökkent, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a fogyasztás 2012-ben 2,3 százalékkal visszaesett. Ma sem értem, miért gondolta akkor a kormány, hogy ettől növekedni fog a fogyasztás. A szegény emberek jövedelmük nagy részét elköltik, míg a jobb módúak inkább megtakarítanak, vagy legfeljebb elmennek másodszor is síelni. Azóta ilyen drasztikus intézkedés nem volt, és mivel a növekedést általában az előző évhez viszonyítjuk, azt mondhatjuk, hogy ez a lépés továbbra már nem korlátozza a fogyasztás növekedésének a dinamikáját, legfeljebb a szintjét. Más kérdés, hogy az EU 28 országa közül ma Magyarországon messze a legmagasabb az átlagbér felét (nagyjából a minimálbért) keresők adóterhe. Ezért a szakszervezeteknek nem a munkaadóktól kellene elvárniuk a minimálbér jelentős emelését, hanem a kormánytól a legalacsonyabb keresetűek kimagasló adóterhelésének a csökkentését.

MN: A jegybank kifejezetten aktív gazdaságpolitikai szereplővé vált az utóbbi években.
A növekedés szempontjából mennyire sikeres a kedvező kamatozású Növekedési Hitelprogram (NHP)?

PÉ: A bankok a válságban megégették magukat a devizahitelekkel, ezért rendkívül óvatossá váltak, jelentősen megszigorították a hitelnyújtás feltételeit. Gyakran olyan biztosítékokat követelnek, amelyek a megcélzott kisvállalkozói rétegnek nem áll rendelkezésére. De az NHP bevezetése után az is megmutatkozott, hogy nem csak a bankok miatt nem pörög fel a hitelezés: a hitelkereslet is alacsony. A belföldi vállalatok növekedési szándéka ugyanis nem túl erős. A magyar vállalkozókban alacsony a gazdaságba vetett bizalom, nem eléggé akarnak növekedni. A bizalom ráadásul nemcsak a gazdaságpolitikában hiányzik, hanem a sikeres vállalkozó társadalmi megbecsülése is alacsony; aki sikeres, az egyből gyanús. Nincs meg az az angolszász országokban nagyon erős, magabiztos középvállalkozói réteg, amit megbecsülés övez. Azt nem lehet mérni, hogy az NHP mennyiben járult hozzá a gazdaság növekedéséhez, de ha csak egy kicsit is, az már mindenképp eredménynek tekinthető.

MN: A jegybanki nyilatkozatokból arra lehet következtetni, hogy az MNB szívesen elengedné a forintot, hogy az így értékesebbé váló exportbevételekkel is segítse a növekedést. Egyes elemzők 325 forintos eurót várnak 2016-ra, ön egyetért ezekkel a feltételezésekkel?

PÉ: A jegybanknak korlátozottak az eszközei az árfolyam befolyásolására. Nyílt piaci műveleteket saját jogon vagy akár burkoltan végre lehet hajtani a forint védelmében, de az mindig nagyon sokba kerül, és a hatása is korlátozott. Az árfolyamot jórészt a nemzetközi piaci folyamatok befolyásolják, ami ellen a jegybank nem igazán tud mit tenni. Ha pél­dául tovább tart Európában a menekültekkel kapcsolatos bizonytalanság, és nőnek a politikai feszültségek, az euró – és a forint – gyengülni fog a dollárral szemben. Elképzelhető egy mainál sokkal gyengébb forint, de azzal is együtt lehetne élni, ha lassan jutunk el, mondjuk a 325 forintos euróig. Ki gondolta volna pár évvel ezelőtt, hogy a 314 forintos euró sem okoz komoly gondokat? A devizahitelek gyakorlatilag megszűntek, az exportáló cégek jövedelmezőségét pedig valóban segítené a gyenge forint, de az árfolyam gyengítése nem lehet célja a jegybanknak.

MN: Öt év távlatából kirajzolódik valamilyen tudatos gazdaságpolitikai koncepció a kormány részéről, vagy inkább ad hoc ötleteket látunk, ahol egyik intézkedésből következik a másik?

PÉ: A vízió az, hogy mindenképp meg kell nyerni a választásokat 2018-ban, ami egy elég határozott koncepció. Egyébként nem vagyok biztos abban, hogy a gazdaságpolitikának jót tesz-e, ha határozott víziója van. A kormánynak vannak közvetett eszközei, melyekkel hatással tud lenni a gazdasági folyamatokra. Diplomáciai, külgazdasági eszközökkel befolyásolni tudja a tőkeáramlást, a kamatok ala­kításával a pénzügyi feltételeket, vagy az oktatás fejlesztésével a munkaerőpiaci helyzetet. Abba viszont, hogy a magángazdaság merre halad, a kormány nem igazán tud beleavatkozni, és ez nem is baj. Fel lehet hozni a középosztály megerősítésének szándékát, de a középosztálynak most elsősorban néhány tagja az, aki konkrétan érintett, és jól jár a kormány egyes intézkedéseivel.

MN: Az év végén megjelent kormányzati nyilatkozatok alapján a makromutatók kifejezetten jól alakulnak, a magyar gazdaság dübörög. Ön egyetért ezzel az optimizmussal?

PÉ: Egy politikus mindig harsányabban fogalmaz, mint egy elemző, de az elmondható, hogy a rövid-közép távú gazdasági folyamatok nagyjából rendben vannak. Az elmúlt 2-2,5 évben olyan gazdasági növekedést sikerült elérni, ami a 2000-es évek közepén volt, de az akkori gyors növekedést az államháztartás nyolcszázalékos hiánya kísérte, most pedig ez három százalék alatti. Pénzügyi egyensúly mellett mérsékelten gyors növekedés valósul meg, ami önmagában kifejezetten kedvező. Az, hogy le vagyunk maradva a többi országhoz képest, amelyekkel együtt indultunk a rendszerváltás után, nem az elmúlt éveknek a problémája, hanem az elmúlt 15 évé összességében. Középtávon fenntartható ez a 2,5 százalékos növekedés, ha nem történik valami sokk a világban, amit soha nem lehet kizárni. Hosszabb távon viszont az oktatás és az egészségügy egyre romló helyzete, a növekvő szegénység és a képzett munkaerő hiánya komoly problémákat okozhat a magyar gazdaságban.

Névjegy

Palócz Éva 1974-ben végzett a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen, ugyanitt szerezte meg 1981-ben a doktori fokozatát, 1992-ben pedig az MTA-n a PhD-t. Pályáját a Kopint Konjunktúra- és Piackutató Intézetben kezdte 1974-ben. 1995–98 között a Magyar Nemzeti Bank Statisztikai Főosztályát vezette, majd a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézetének alapítója és első igazgatója volt. 2002 és 2007 között a Kopint-Datorg Rt. tudományos vezérigazgató-helyettese. 2007-től a Kopint-Tárki vezérigazgatója, és a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke. Kutatási területe elsősorban a makrogazdasági elemzés, a fiskális és monetáris politika.