Első ránézésre – sőt, másodikra is – egészen jól teljesít a magyar gazdaság. A tavalyi 3,7 százalékos GDP-növekedést idén 2,9 százalékos bővülés követte (miközben az EU-átlag jóval két százalék alatt marad), ráadásul a növekedés szerkezete is javul. Nőtt a fogyasztás és a kiskereskedelmi forgalom, bővült a piaci foglalkoztatás, és a reálbérek is emelkedtek. A költségvetés hiánya tartósan
3 százalék alatti (2015-re 2 százaléknál is kevesebb deficittel számol a Nemzetgazdasági Minisztérium), és a kormány az államadósságot is a GDP 76 százaléka alá vitte év végére. Az alacsony nyersanyagárak nemcsak az áremelkedést fogták vissza (a rezsicsökkentés kifutásával is egy százalék körül tartva az inflációt 2015-ben), de jelentősen hozzájárultak a növekedéshez is. A külső környezet is támogató, ami az exportorientált magyar gazdaságnak különösen fontos.
Nem kell tehát feltétlenül kormányközeli közgazdásznak lenni ahhoz, hogy optimistán lássuk az előttünk álló időszakot. „Az egyértelműen látható, hogy túl vagyunk a mélyponton, és sikerült a nagyon nehéz időket kibekkelni. Most alacsony a hiány, van egy jelentős külső egyensúlyi többletünk. Kezd beindulni a fogyasztás, az ingatlanárak elindultak felfelé, és hamarosan beindul a hitelezés is” – nyilatkozta a Narancsnak az egyik hazai nagybank elemzője. Szerinte egyértelmű a javulás, sőt, „a magyar gazdaság hamarosan átléphet egy érett konjunkturális szakaszba”.
Győrffy Dóra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense szerint azonban a 2-3 százalékos növekedés nem túl magas, ráadásul sérülékeny is, mert a magyar gazdaságban alapvetően meglévő problémákon nem változtatott a kormány. Az utóbbi évek növekedésének beindítását ugyanis számos egyszeri tényező segítette. „Soha nem látott mértékben sikerült uniós forrásokat lehívni, és az utóbbi években ezermilliárdos nagyságrendben utaltak haza pénzt a külföldön dolgozó magyarok. Ez utóbbi két tétel nagyjából a GDP 9 százalékával egyenlő, azaz ennyi az a jövedelem, amit nem itthon termeltek ki – magyarázta Győrffy. – A lakossági fogyasztás valóban bővül, de egy válság után ez természetes folyamat, mert sok volt az elhalasztott fogyasztás. A válság előtti szintet azonban még most sem értük el; hiába vásárolunk többet, ha az áruk importtartalma magas, akkor a növekedéshez is csak korlátozottan járul hozzá.” Dedák István közgazdász szerint ha az elmúlt öt évben egyáltalán nem érkezett volna uniós transzfer a magyar gazdaságba, akkor a GDP évente átlagosan 0,2 százalékkal nőtt volna. „A teljesítmény ezzel botrányosba fordul, és egy stagnáló, leszakadó ország képe rajzolódik ki előttünk… A felgyorsult EU-s támogatások nélkül a magyar gazdaság lényegében véve semmiféle növekedést nem tudott volna felmutatni, s megrekedtünk volna a 2009-es mélypont körüli szinten” – írta a Portfólión megjelent elemzésében. Azt viszont minden szakértő kiemeli, hogy hiába költjük el sokszor hatékonytalanul az uniós támogatásokat, legalább nem az államadósság növelésével sikerült elérni a bővülést, mint a 2002 utáni időszakban.
Mégsem annyira szép
Az uniós források jelentőségét emelte ki Bokros Lajos korábbi pénzügyminiszter, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke is. „2007 óta évente átlagosan nettó több mint ezermilliárd forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra. Miután a projektek a hétéves ciklus elején lassan indulnak, a pénz jelentős részének felhasználása a ciklus végére esik, sőt átnyúlik a következő időszakra. Az utóbbi két évben ezért évente több mint kétezermilliárd forintot hívtunk le – ez a GDP 6 százalékát kitevő összeg. Ha a legnagyobb jóindulattal számolunk is, akkor ennek az összegnek a felét mindenképp egyszeri bevételnek kell tekinteni. A magyar kormány viszont tartós bevételként számolta el az uniós támogatások egészét, így jött ki a 2 százalékos hiányszám. Ebből a szempontból nézve a minisztérium által közölt adatok hamisak, mert a központi költségvetés hiánya valójában 5 százalék volt 2015-ben. Ráadásul Varga Mihály a központi költségvetés hiányáról állíthatta, hogy 2 körüli százalék lett, miközben az uniós szabályok szerint az államháztartás hiányát kell 3 százalék alatt tartani. Az elkülönített pénzalapok, a társadalombiztosítás vagy a települési önkormányzatok egyenlegéről viszont még nem tudunk semmit, pedig azok is beleszámítanak a valódi hiánycélba. Fogalma sincs a miniszter úrnak, hogy miről beszél, mert nem ismeri az államháztartási törvény alapvető összefüggéseit.” Bokros szerint hiába voltak az adóbevételek magasabbak a korábban tervezettnél, mert e pluszforrásokat azonnal el is költötte a kormány.
Hiába tűnik úgy, mintha csökkenne az államadósság, a helyzet itt sem annyira jó, mint ahogy az a kormányzati kommunikációból kitűnik. Az adósság mértéke szeptember végén még a GDP 78 százaléka volt, így ismét trükközni kellett, hogy év végére meglegyen a kívánt 76 százalék körüli szint. Mivel a statisztikák csak a december 31-i állapotot veszik figyelembe, ideiglenes intézkedésekkel – tavaly például a központi kormányzati tartalék rekord alacsony szintre csökkentésével – lehet szépíteni a számokon. Ráadásul hiába alacsonyabb az államadósság GDP-ben kifejezett mértéke, nominálisan (forintban, euróban) számolt értéke nem változott érdemben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) sokat tett azért, hogy javuljon az adósság szerkezete, és csökkenjen a külföldnek való kitettségünk. A devizaadósság forintra váltásával azonban nemcsak a kockázatokat csökkentette a jegybank, hanem sikerült mintegy 500 milliárdos nyereségre is szert tennie. Ezt a pénzt azonban nem az államadósság csökkentésére fordítják, hanem saját alapítványaikra, és a jegybanki működéshez nem kapcsolódó programokra költik el (lásd: Anomáliák a jegybank alapítványainál, Magyar Narancs, 2015. augusztus 27.). Ráadásul az adósság mintegy harmada még mindig devizában van, és idén az euró mellett jüankötvényeket is piacra dobnak. A nyilatkozatokból viszont arra lehet következtetni, hogy az MNB forintgyengülést tartana kívánatosnak, és a legtöbb piaci elemző is arra számít, hogy még idén 320 forint fölé mehet az euró árfolyama. „Nem csupán a nyilatkozatok, de a jegybank számos intézkedése arra utal, hogy a forint gyengülését eszköznek tartják a gazdaság ösztönzéséhez. Ezért kellett kipörgetni a devizahiteleket, de a kamat alacsonyan tartása vagy a kéthetes jegybanki betét kivezetése is csökkenti a forint vonzerejét – magyarázta Győrffy. – A legtöbb ország a valutája leértékelésével akarja felpörgetni az exportot, de ez több szempontból is visszaüthet. A gyenge forint leegyszerűsíti az exportszerkezetet, és ez nagyon behatárolja a növekedést. Az árfolyamgyengítésre játszani nem csupán azért veszélyes, mert elodázza az amúgy szükséges szerkezeti átalakításokat, hanem azért is, mert a piac sokszor túllő a kívánt célon. Ha pedig elszabadul a forint, a jegybanknak korlátozottak az eszközei arra, hogy visszahozza az árfolyamot.”
Az oxfordi egyetemen tanító Róna Péter a magyar gazdaság kettősségét emelte ki a Narancsnak. „A most látott jó számok szinte kizárólag az országban működő multik teljesítményét tükrözik. A honi ipar és mezőgazdaság jórészt nyersanyagokat és félkész termékeket állít elő, ezek pedig sokkal alacsonyabb jövedelmet biztosítanak, mint a magas hozzáadott értékű késztermékek. Hiába van gyára és fejlesztő részlege is a Mercedesnek vagy az Audinak Magyarországon, a szellemi termék és annak haszna a külföldi tulajdonosé lesz. Az országban csak a munkabér marad.” Nem véletlen, hogy a nyugati vállalatok sokkal hatékonyabbak, mint a magyarok. A külföldi működő tőkével ugyanis komoly technológiai és tudástranszfer is az országba érkezett, viszont az uniós forrásokkal csak pénz jön, tudás nem. „A fogyasztás mindenhol elmozdul a magasabb hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások irányába. Ebben a növekedésben Magyarország nem vesz részt, lesüllyed az alaptermékek és a bérmunka világába. Ez egy komoly probléma, amivel sem a mostani, sem a korábbi kormányok nem akarnak foglalkozni” – mondta a közgazdászprofesszor.
Az államháztartási hiány alacsonyan tartása fontos a pénzügyi stabilitás szempontjából, de növeli a bizonytalanságot, hogy a kormány akár év közben is hozzányúl a költségvetés kiadási vagy bevételi oldalához annak érdekében, hogy tartani tudja a hiánycélt. Ám az, hogy a kormány évről évre kevesebbet költ oktatásra, egészségügyre vagy szociális kiadásokra, nem csak hosszú távon érezteti a hatását. Az egyenlőtlenség egy szintig természetes és kívánatos a piacgazdaságban, de az összes ezzel foglalkozó felmérés azt mutatja, hogy azokban az országokban gyorsabb a növekedés, ahol az egyenlőtlenségek kisebbek. Magyarországon viszont a KSH adatai szerint az elmúlt nyolc évben jelentősen csökkent a középosztály létszáma, és a lakosság mintegy harminc százaléka számít szegénynek (lásd: Már csak kétszer rosszabb, Magyar Narancs, 2015. január 14.). „A fejlett országok régen rájöttek, hogy ha sikeresek akarnak lenni, akkor a társadalom lehető legszélesebb körének részt kell vennie a termelésben. Lehet azt mondani, hogy mi az út szélén hagyjuk a létminimum alatt élő embereket, de akkor lemondunk az ő munkájukról. Ez gazdasági értelemben azt jelenti, hogy elpazaroljuk a társadalom erőforrásainak majdnem egyharmadát, ami nem egy racionális gazdaságpolitika” – hangsúlyozta Róna. Bokros Lajos szerint a kivándorlás is gátolja a növekedést. „Mintegy félmillióan már elhagyták az országot, és ez a szám csak nőni fog a következő időszakban. A kormány még örül is ennek a folyamatnak, mert a külföldön dolgozók javítják a foglalkoztatottsági statisztikákat, de arra már nem gondol, hogy ez a jellemzően képzett és fiatalabb munkaerő mennyire hiányzik a magyar gazdaságból.”
Önmagát erősítő állam
2010 után jelentősen megnőtt az állami beavatkozás a tulajdonviszonyokba, és Magyarország egyre hátrébb szorul a versenyképességi listákon, ez pedig biztosan nem növeli a magyar gazdaság számára létfontosságú tőkevonzó képességet. „A szabadságharcos gazdaságpolitika káros hatása egyelőre nem látszik a beruházási rátán. A tőkeáramlás az elmúlt években egész Európában lelassult. Magyarországra ugyan érkezett egy-egy nagyobb, jellemzően autóipari beruházás, de azok a döntések a 2010-es kormányváltás előtt születtek. Ennek ellenére a számok azt mutatják, hogy hozzánk sem érkezett kevesebb működő tőke 2014-ben, mint a régió többi országába” – mondta a már idézett banki elemző. A konjunktúrát jelző beruházási boom viszont elmaradt, és ez Bokros szerint komolyan gátolja a növekedést: „Még a kormány prognózisa szerint is csak 17 százalékos a bruttó beruházási ráta Magyarországon. Ahhoz, hogy legalább az állótőke fizikai kopásából eredő értékvesztést pótolni lehessen, ennek a rátának legalább 20 százaléknak kellene lennie. Most nemhogy tőkeképződés nincs a magyar gazdaságban, de a nemzeti vagyon értékcsökkenésének vagyunk a tanúi.” Győrffy Dóra pedig azt emelte ki, hogy az államilag támogatott, kedvező kamatozású Növekedési Hitelprogram sem tudta felpörgetni a vállalati hitelezést; a kkv-k nem feltétlenül akarnak növekedni, és ez is jelentősen korlátozza a lehetőségeinket.
A magyar gazdaságban különösen elburjánzott korrupció is gátolja a gazdasági fejlődést, és nem csupán az állami beruházásokat amúgy jelentősen megdrágító korrupciós felár miatt. Róna Péter szerint a korrupciós mechanizmus lényege, hogy olyan gazdasági tevékenységek maradnak életben vagy jönnek létre, amelyek normál piacgazdasági környezetben nem lennének életképesek. Így pedig torzul a gazdaság, mert az amúgy tényleges hozzáadott értéket termelő, de nem korrupt vállalkozásoknak esélyük sincs a piacon maradni.
„A magyar gazdaság bővülése csökken, ez egyértelműen látszik. A 2015-ös lassulást a mezőgazdaság gyengébb teljesítménye okozta, de jövőre jelentősen csökkenni fognak az uniós források is” – magyarázta a Narancsnak egy banki elemző. Becslések szerint jövőre 1200 milliárd forinttal kevesebb támogatás érkezhet Brüsszelből, de a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt ellensúlyozza. A kormány szeretné annyira felpörgetni az uniós kifizetéseket, hogy a 2020-ig tartó időszak támogatásait kioszthassák 2019 elejéig, így a választásokig nagyjából szinten tartsák a növekedést. Az ingatlanszektor felpörgetését szolgálja az áfacsökkentés és az akár 20 millió forintos CSOK-támogatás bevezetése is. Ez a program az OTP számításai szerint évente 150–250 milliárd forintos kiadás a költségvetésnek, és valóban adhat lendületet az építőiparnak. Többen attól tartanak ugyanakkor, hogy a CSOK torzíthatja a piacot, de Bokros Lajos szerint az is elképzelhető, hogy a mesterségesen felpörgetett kereslet a lakásárak emelkedéséhez vezet. „Ez egy eléggé kétségbeesett intézkedés, ami lehet, hogy élénkíteni fogja a piacot, de a növekedés motorja tartósan nem lehet az építőipar. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg félmillió lakás áll üresen Magyarországon. Minek újakat építeni? Jobb lenne a meglévő állományt mobilizálni, de ehhez egészen más jellegű intézkedések kellenének.” A volt pénzügyminiszter szerint biztos, hogy a növekedés lassulni fog, de ha a versenyképességet fokozó szerkezeti reformok elmaradnak, akkor hosszú stagnálás következhet. Magyarország már elveszítette versenyképességét a visegrádi országokhoz képest is. „A versenyt torzító és romboló gazdaságpolitika egy kisméretű, nyitott gazdaságban soha nem eredményez tartós növekedést.”
Az egyik megkérdezett elemző szerint „politikusként Orbán Viktor célja, hogy hosszú távon hatalomban maradjon, a korábbi kormányok teljesítményéből pedig azt szűrte le, hogy ehhez kiemelten fontos a pénzügyi stabilitás. A költségvetési fegyelem, a fenntartható adósság vagy a külkereskedelmi mérleg többlete sokszor a növekedésnél is fontosabb lehet. A magyar növekedés fél-egy százalékponttal lassabb a régió többi országánál. Egy év alatt ez statisztikai hiba, de 20-30 év alatt már nagyon sok.” Valódi felzárkózásra Győrffy Dóra sem számít, és szerinte kockázatot nem csupán a magyar gazdaságpolitika hordoz magában, de a nemzetközi környezet is okozhat meglepetéseket, akár már egy-két éven belül. „Turbulens időszakot élünk, a nemzetközi környezet sérülékeny, és ilyenkor óvatos, konzervatív politikára volna szükség. A folyamatos állami beavatkozás pedig általában nem a siker garanciája, és Magyarországon emellé még az is társul, hogy az állam sok területen nem tölti be a feladatát. Ha pedig a társadalom nagy része a globalizáció vesztesének érzi magát, akkor egy olyan rendszerben szeretne élni, amely őt ettől megvédi. Innen kezdve pedig a rendszer fenntartható, mert azzal, hogy az állam nem tölti be a feladatát, maga generálja az erős állami védelem iránti igényt. Mindez persze nem jelent összeomlást, inkább csak lassú lecsúszást a régióhoz és a saját lehetőségeinkhez képest.”
