A jövő évi kohéziós keret 29 százalékát, vagyis 495 millió euró befagyasztását javasolta szerdán az Európai Bizottság a Magyarország ellen 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás következő lépéseként. A döntést a tagállamok pénzügyminisztereinek tanácsa hozza meg (minősített többséggel) márciusban, de mivel ők korábban is egyetértettek az eljárás továbbvitelével, a verdikt jószerivel formalitásnak tekinthető. A büntetés közvetlen oka az, hogy Magyarország költségvetési hiánya az eljárás megindítása óta rendszeresen több a maximálisan engedélyezett három százaléknál, és amikor mégsem, az sem fenntartható folyamatok eredménye. Ezért a nagy költségvetésű környezetvédelmi és infrastrukturális projektek finanszírozására fenntartott kohéziós alapból a GDP fél százalékának megfelelő összeget visszatartják, amíg a magyar döntéshozók észre nem térnek. Ha tehát év végéig igyekeznek rendbe tenni a költségvetést, akkor a büntetést visszavonják. Ugyanakkor tény, hogy a kohéziós támogatások elvonására már 1999 óta van lehetőség, ezalatt számos ország ellen folyt (és folyik ma is) túlzottdeficit-eljárás, de konkrét szankciót még sosem alkalmaztak senki ellen. Érdekes tehát, hogy pont velünk kezdik, másfelől ez valójában amiatt – az akár vis maiornak is titulálható helyzet miatt – van így, hogy megváltozott a jogi környezet.
Olli Rehn pénzügyi biztos: Egyértelmű indokok
Fotó: MTI
A tagállamok költségvetési szédelgésének megakadályozására eddig alapvetően két lehetőség volt. Az egyik a kohéziós támogatásra jogosultakra vonatkozott: ha az adott ország a deficitcsökkentésben nem tartja magát ahhoz a menetrendhez, amiben az Európai Bizottsággal megállapodott, akkor akár a kohéziós támogatások felét is elvehetik tőle. A másik az euróövezet tagjait fegyelmezte volna, bírság kivetésével. De míg az előbbi a bizottsági ajánlások teljesítésének elmulasztása esetén egyből alkalmazható szankció volt, az euróövezeti tagoknál ez csak az előírások sorozatos figyelmen kívül hagyása után, bonyolult és hosszadalmas eljárásokat követően lépett volna életbe. Bár van néhány ország, amely tagja az euróövezetnek és kap kohéziós támogatást (például Görögország, Portugália, Spanyolország, újabban Szlovákia, Szlovénia, Észtország stb.), de azért euró jellemzően a gazdagabb, tehát kohéziós támogatásra nem jogosult (mert nagyobb a GDP-jük, mint az átlag 90 százaléka) tagállamokban van, ezzel szemben a kohéziós országok többsége nem tagja a monetáris uniónak. Ha tehát a szankciókat korábban is alkalmazták volna, akkor azt a szegényebb, később csatlakozó tagállamok esetében tudták volna egyszerűen megtenni, miközben a deficit leszorításában ugyanolyan gyatrán teljesítő régi, gazdag tagállamok esetében jóval nehezebben, vagy csak nagyon sokára – ez nem vette volna jól ki magát, ezért inkább senkivel szemben nem léptek föl.
Miután az unió a válság hatására a tagállami gazdaságpolitikák összehangolása felé lépett, elfogadták az ún. hatos jogszabálycsomagot (egyébként a magyar elnökség idején). Ez viszont megszüntette az eddigi aszimmetriát: tavaly december óta már az eurózóna tagjait is a tanácsi ajánlások első nem teljesítése után meg lehet bírságolni. Ha tehát az Európai Bizottság komolyan veszi magát, akkor mostantól senkinek az érzékenységére nem lehet tekintettel – így is történt. Már novemberben, a hatos csomag hatályba lépése előtt levelet küldött annak az öt országnak, amely nem teljesítette a vállalásait. Magyarországon kívül Máltát, Ciprust, Belgiumot és Lengyelországot figyelmeztették a közelgő szankciókra, van tehát közöttük kohéziós támogatásra jogosult, illetve euróövezeti tag is. Közülük négyen értettek a szóból, és korrigálták a pénzügyi terveiket.
Eközben nálunk még mindig nincsen válasz arra, hogy az egyedi tételek (magán-nyugdíjpénztári vagyon, különadók) kifutása után mitől lesz egyensúlyban a költségvetés. Így viszont a szankció miatti kormányzati felháborodást sem lehet megalapozottnak tekinteni. Szíjjártó Péter és Giró-Szász András közös közleménye ugyanis nem csak méltánytalannak titulálta a döntést, hanem a jogszerűségét is kétségbe vonja. Arra hivatkoznak, hogy a hiány tavaly alacsonyabb volt, mint három százalék, és ezzel még a jobbak között vagyunk – pedig a bizottsági magyarázat lényege éppen az, hogy nem a pillanatnyi eredmény számít. A hiány akkor fenntartható, ha az egyszeri bevételeket most már záros határidőn belül fenntartható deficitcsökkentés váltja fel. A többiekre is kár hivatkozni, mert minden tagállamnak saját deficitcsökkentési menetrendje van: nekünk mint régi motorosoknak 2011-re kellett volna (fenntartható módon) elérni a hiányt, míg azok, akik sokkal később, a válság hatására engedték el a gyeplőt, jórészt 2013–2014-ig kaptak határidőt.
Ezzel együtt sem lehet persze kizárni, hogy a bizottsági és tanácsi döntéshozók nem tudták teljesen függetleníteni magukat a magyarországi fejleményektől és a magyar állam elleni kötelezettségszegési eljárásoktól. De ha csak a jogszabályokat és csak a magyar költségvetési folyamatokat nézték, az is elég volt a fellépéshez. A jó hír, hogy az EU–IMF és a magyar állam közötti tárgyalások egyik kardinális pontja ugyancsak a fenntartható költségvetés kérdése. Ha tehát a hitelkérelem kedvező elbírálása kedvéért a kormány hajlandó lesz korrigálni a gazdaságpolitikáját, akkor a kohéziós támogatások megvonása is lekerül a napirendről.
