Hazudhat az orvos a betegének, hogy kiváltsa a placebohatást?

Hét- és huszonötezer forint közti összeget kell fizetnie annak, aki biorezonancia-kezelés segítségével kíván leszokni a dohányzásról. Az olcsóbb változat 60 százalékos hatásfokot ígér, a személyre szabott drágább 100 százalékosat.

A kezelésre kell vinni egy utolsó szál cigit, amit a helyszínen el kell szívni, és a csikket a készülékhez kapcsolt fiolába kell helyezni. Ennek rezgéseit fogja olyan formában a testünkbe továbbítani két kezünkbe fogott elektróda segítségével a műszer, hogy ezzel eltávolítja a sejtjeinkről az eddigi dohányzás által okozott káros rezgéseket, és egyben megszünteti a szervezet nikotinfüggőségét. Lehet, hogy nem pontosan írtam le, mindenesetre van néhány egymással is versengő módszer, a tudományosan hangzó részleteket a hirdetések oldalán lehet elolvasni.

 

A kezelés totál áltudomány az alapoktól kezdve, ennek ellenére internetes fórumokon, Facebook-oldalakon sorban lehet olvasni a leszokók boldog visszajelzéseit. Placebo – mondja a tudományosan képzett szkeptikus, de kit érdekel. Ha valamicskét is használ a dolog, akkor csak megéri, nem?

Tényleg, mit is jelentenek az olyan tudományos kijelentések, hogy „nem jobb, mint a placebo”? Mit jelent ilyen összefüggésben a placebo, és miért fontos?

Tudományos elképzelések, úgynevezett hipotézisek vizsgálatára kontrollált kísérleteket illik végezni. Amikor például valaki a gravitáció testeket gyorsító hatását, annak matematikai összefüggéseit akarja kideríteni, akkor célszerű, ha a teszt környezetből eltávolítja a levegőt, mint ahogy briliáns bemutatójában a népszerű brit fizikus, Brian Cox is tette. Nem azért érdemes ezt megtenni, mert úgy gondoljuk, hogy a levegő nem befolyásolja a testek esését. Ellenkezőleg! Azért, mert tudjuk, hogy befolyásolhatja, de éppen nem a légellenállás, hanem a gravitáció hatását kívánjuk vizsgálni.

Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a biorezonancia kezelés elvi alapjainak tudományosságáról, amikor azt kívánjuk vizsgálni, hogy hatásos-e vagy sem, akkor lehetőleg kontrollálni kell minden olyan hatást, ami nem a biorezonancia lényegével kapcsolatos. Ahogy a fizikai kísérletben kontrolláltuk a légellenállás hatását, itt is meg kell ezt tenni minden biorezonancia szempontból nem specifikus hatással. Melyek lehetnek ezek a hatások?

Betegségek esetén az egyik legtriviálisabb nem specifikus, az aktuális kérdésfeltevés szempontjából zavaró hatást az okozza, hogy a betegségek maguktól is meggyógyulhatnak, vagy súlyosságuk az időben, esetleg ciklusosan változhat. Emiatt kénytelenek vagyunk több emberen végezni a vizsgálatot úgy, hogy egy részüket kezeljük, a másikat nem, és a vizsgálat végén összevetjük a két csoport egészségi állapotát. Ha a kezelés hatásos, akkor a kezelt csoport állapota statisztikai értelemben (mondjuk az átlaga) jobb lesz, mint a nem kezelté. Persze lehetnek nem kezeltek, akik akár jobban gyógyultak, mint egy-egy ember a kezelt csoportban, de átlagosan a kezeltek jobban járnak.

A dohányzásról leszokás vizsgálata során is feltételezhetjük, hogy lesznek olyan emberek, akik kezelés nélkül is leszoknak, és olyanok is, akik a kezelés ellenére sem. De azt reméljük, hogy a kezelés statisztikailag hatásos, azaz a kezeltek közül több szokik le, mint a nem kezeltek közül.

A biorezonanciás kezelés esetén én ezt egyáltalán nem tartom lehetetlennek. Mindenféle kezelés, elhatározás nélkül igen kevesen szoktak leszokni. Azok közt pedig, akik átmennek ezeken a procedúrákon, bizonyára vannak jónéhányan, akik végülis leszoknak. Ha tehát végeznénk egy ilyen kontrollált klinikai vizsgálatot, és az pozitív eredményű lenne, akkor az azt jelentené, hogy a biorezonanciás leszoktatás hatásos?

Sajnos nem, és itt jön be a placebohatás!

Számos olyan hatás működhet, amelynek igen kevés köze van ahhoz, hogy állítólag frekvenciákat küldenek be a sejtjeinkhez, amelyek megtisztítják azokat a nikotin káros rezgésmintáitól. Többféle egészségügyi panasz esetén kimutatható, hogy már csupán az is a tünetek csökkenését eredményezi, ha egyáltalán foglalkoznak a pácienssel. Kicsi, de kimutatható mértékben szerepet játszhat az orvos fehér köpenye vagy a nyakában lógó sztetoszkóp. A falon függő diplomák. Az, ha az asszisztens helyett a doktor beszélget a beteggel. Ha a kezelés ősi tradíciókra vezethető vissza vagy ha éppen nagyon modernnek tűnik, mint a biorezonancia kezelés esetén. Ha kicsit meg kell szenvedni érte vagy ha drága. Ha meg akarunk felelni a doktor elvárásainak. Ha megtanultuk, hogy ha orvoshoz megyünk, akkor javulni fog az állapotunk.

A placebohatás számos formában jelentkezhet, bár nem szükségszerűen számíthatunk rá minden esetben és komoly tudományos vita folyik arról, hogy lényeges-e a hatása, illetve, hogy csak a szubjektív tünetek javulásában jelentkezik vagy ténylegesen hozzájárulhat a gyógyuláshoz. Az mindenesetre nyilvánvalónak tűnik, hogy a placebohatás nem káros, jó, ha a kezelésnek van ilyen komponense is. Szokták is mondani, hogy az

az orvos, aki képtelen a placebohatás kiváltására, menjen inkább kórboncnoknak.

Azonban amikor orvosként azzal a kérdéssel szembesülünk, hogy vegyünk-e egy nem is olcsó biorezonanciás készüléket, orvoskutatóként azzal, hogy milyen frekvenciák a leghatékonyabbak, vagy egyetemi vezetőként, hogy oktassuk-e a módszer elméletét és használatát orvoscsemetéknek, akkor tudnunk kell azt, hogy az általános – úgynevezett nem specifikus – placebohatásokon kívül van-e tényleg egyáltalán a kezelésnek specifikus, a biorezonanciához köthető hatása.

Ennek kiderítésére a biorezonanciával kezelt és a nem kezelt csoporton kívül létrehozunk egy harmadik csoportot is. Ennek a csoportnak a tagjait is kezeljük úgy, hogy a lehető legpontosabban imitáljuk az „éles” kezelést – azaz esetünkben a biorezonanciás kezelést –, csak éppen a lényegét nem végezzük el. Azaz mondjuk valójában nem kapcsoljuk be a készüléket vagy nem a „megfelelő” rezgésekkel kezeljük a pácienseket. A teljes „színházat” eljátsszuk a pácienssel, remélve, hogy mindenféle placebohatást kiváltunk, de biztosak vagyunk benne, hogy biorezonanciával nem kezeltük. Ezt a csoportot nevezzük placebocsoportnak vagy kontrollcsoportnak.

Az alábbi hipotetikus ábrán az oszlopok magassága azzal arányos, hogy a kísérlet során mennyit javult átlagosan egy-egy csoport állapota. Kékkel a nem kezelteket jelöltük. Ebben az esetben ezek állapota is javult (spontán gyógyulás), de az érték lehet negatív is. Zöld jelzi a placebocsoport állapotjavulását, a narancs pedig a ténylegesen kezelt csoportét.

A placebocsoportot is használó klinikai vizsgálatokat placebokontrolláltnak nevezik. Ezek a kísérletek alkalmasak arra, hogy ténylegesen kimutassák az adott kezelés hatását. Ilyen csoport nélkül nem lehetnénk biztosak benne, hogy a páciensek állapotának változását a kezelés, a placebohatások vagy ezek valamilyen keveréke okozta-e. Ha pedig csak kezelt csoportunk van, akkor azt se tudhatjuk biztosan, hogy nem egyszerűen a betegség természetes lefolyása okozta-e a változást.

Amikor tehát azt halljuk, hogy egy vizsgálat során egy hiper-szuper növényi kivonatot adtak a pácienseknek, és azok öt hét alatt tíz kilót fogytak, akkor semmiféleképpen nem tudhatjuk, hogy a változást tényleg a szer okozta-e. Ennek kiderítésére legalább még egy placebót kapó csoportot is kellett volna használni. A két csoport átlagos testsúlyváltozásának különbsége jelezhetné a szer meglévő vagy hiányzó hatását. Ugyanez igaz a biorezonanciás dohányzás leszoktatásra is. Ha tényleg arra vagyunk kíváncsiak, hogy a biorezonanciás kütyü működése járul-e hozzá a nagyobb arányú leszokáshoz, nem pedig a köré szervezett „színház”, akkor placebo-biorezonanciával kezelt csoportot is használni kell. Nem kezelt, placebóval kezelt és valóban kezelt csoportok esetén többféle kimenetele lehet a kísérletnek, amit az alábbi ábra mutat.

A bal oldali ábra azt az esetet mutatja, amikor semmi eredményt nem értünk el, még a placebohatást sem tudtuk kiváltani. A legjobb eredményt a második (középső) ábra mutatja. Ez jelzi, hogy van valamennyi placebohatás, de ezen felül még a biorezonanciás eszköznek is van hatása. Tehát – ha tényleg így van, – megérheti az orvosnak megvenni a kütyüt.

A harmadik (jobb oldali) eset is izgalmas. Ez azt mutatja, hogy ugyan kiváltottunk egy esetleg még klinikailag releváns, értelmes méretű placebohatást (vagyis a nem kezeltekhez képest több páciens szokott le a cigizésről), de mindennek semmi köze frekvenciákhoz, biorezonanciához.

Ami hatott, az a kezelést körülvevő „színház”.

Mi a teendő, ha egy kezelésről kiderül, hogy placebohatást ugyan kivált, de specifikus hatása nincs? Egy potenciális páciens esetleg elintézi annyival, hogy nem érdekli, jöjjön a kezelés, neki csak a végeredmény számít. Azonban a másik oldalon álló szereplők (orvos, tanár, jogalkotó, tudós) számára egyáltalán nem ilyen egyértelmű a dolog. Ők tudják, hogy a biorezonanciás kezelés nem működik, hogy – még ha a teljes színházat el is akarják játszani a placebohatás minél teljesebb kiváltásához – akár egy gombokkal ellátott üres dobozt is használhatnának, nagy ipart nem érdemes mögé építeni, egyetemi oktatással nem kell foglalkozni.

Viszont ott van az etikai dilemma. Ha az orvos tudja, hogy nem működik a biorezonancia, akkor mondhatja-e a páciensének, hogy működik?

Ha nem mondja, akkor valószínűleg lemondhat a placebohatás egy részéről is, ami tulajdonképpen rossz a páciensnek. Jelenleg az orvosi etika nem tartja megengedhetőnek, hogy az orvos hazudjon a páciensének, így igen szűk teret enged a csupán placebohatáson alapuló kezelések alkalmazásának.

Az élet azonban ennél is bonyolultabb. Számos olyan kezelési módot ismerünk, amelyek esetében elég biztosak vagyunk benne, hogy nincs specifikus hatás. Azaz a pozitív hatás legfeljebb placebohatás, de az is lehet, hogy még ilyen hatás sincs. A pozitív páciensbeszámolók a betegség természetes változásának eredményéből fakadnak. Azok, akiknek meg romlott az állapota – pláne ha bele is haltak a betegségbe –, a negatív élményüket nem írják meg. Az ilyen eljárásokra aztán egész komoly üzletek épülhetnek. Az állam elkezdi ezek jogi szabályozását, az orvosegyetemek pedig akkreditációs tréningeket szerveznek, ne adj' isten, általános képzésükbe is bevonják. Ez egy gyaníthatóan nem is működő kezelés esetén nem igazán szerencsés!

No, hát akkor mit tudunk a biorezonanciás dohányzásleszoktatásról? Tényleg hatásos, csak placebohatása van, vagy esetleg még az sem? Ezt majd megtárgyaljuk egy későbbi cikkben, most csak összefoglaljuk, hogy miről is volt eddig szó.

A hatékonyság meghatározása során a placebocsoportot is alkalmazó, kontrollált klinikai vizsgálatokat megkövetelő bizonyítékalapú orvoslás egyáltalán nem állítja, hogy a placebohatás nem értékes. Csupán ezt írja elő: amennyiben azt állítja valaki, hogy speciális kezelésmódja hatásos, akkor mutassa meg, tényleg hatásos-e, nem csupán a módszerére nem specifikus placebohatás okozza az állapotváltozásokat. A sokakat irritáló „csak placebohatás”, illetve a „nincs a placebón felüli hatása” kifejezéseket így kell érteni.

(Címlapi kép forrása: Caroline, Flickr, Creative Commons)